Természetvédelem

ÚJRAHASZNOSÍTÁS HÁZILAG – Hulladékból valami használhatót

Egyesületünk 2019. évi Közgyűlésén határozott egy, a BEBTE környezetvédelmi tevékenységét korábbiaknál jobban kihangsúlyozó csoport létrehozásáról. Így jött létre a „Szemétirtók” csapata. Az elmúlt évben számos akciót szerveztünk, amelyeknek célkeresztjében leginkább az illegális hulladék, illetve azok eltakarítása szerepelt. A csoport által működtetett facebook-oldalunkon igyekszünk a környezettudatosságot, a környezetünkért felelős magatartást is népszerűsíteni.
Hulladékos akcióink során megfogalmazódott már […]

By |március 29th, 2020|Beszámolók, Dokumentumok, Környezetvédelem, Természetvédelem|0 Comments

GÖMBFÜLKÉK NYOMÁBAN – Új fejlemények a Sátorkőpusztai-barlang kutatásában  

Az 1946 óta ismert kristálybarlang néhány kezdeti évtől eltekintve mindig is a kutatók figyelmének középpontjában állt. Különös formavilága, jellegzetes képződményei kiemelt helyet szenteltek számára a magyarországi barlangok sorában.
A barlang ismertségét Jakucs László geológus alapozta meg, aki Venkovits Istvánnal együtt vett részt a barlang 73 évvel ezelőtti feltárásában, első tudományos igényű feldolgozásában. Igaz ugyan, hogy a […]

SZEMÉTIRTÓKKAL A KÖRNYEZETTUDATOSSÁGÉRT – Harc a cigarettacsikkek ellen

A BEBTE által 2019 elején életre hívott SZEMÉTIRTÓK-közösséggel* a gyakorlatban elsősorban a dorogi és esztergomi régióban, a virtuális térben pedig az erre a célra létrehozott Facebook-oldalon kívánjuk népszerűsíteni a környezettudatos magatartást. Eddigi szemétgyűjtő akcióinkkal leginkább a szemetelés kapcsán emeltük fel a hangunkat, különös tekintettel az eldobható műanyagok használata, valamint a cigarettacsikkek eldobálása ellen, de az […]

By |szeptember 23rd, 2019|Beszámolók, Környezetvédelem, Természetvédelem|2 Comments

MÉG TÖBB FÁT DOROGRA – Ültess velünk!

Ahogy erről már korábban több fórumon is szóltunk, a BEBTE, illetve a „SZEMÉTIRTÓK”-csoport november első felében faültetést szervez Dorog belterületén.
Önkormányzati és független szakértőkkel konzultáltunk a lehetséges helyszínekről, fajtákról, ültetési stratégiáról. Hogy a telepítésnek a lakosság közvetlenül is haszonélvezője lehessen, mindenképpen lakóövezetben telepítenénk. Fásítással nemcsak a panelépületek egyhangúságát ellensúlyoznánk, de élhetőbbé, természetközelibbé változtatnánk a lakótelepet, ahol hosszú […]

By |szeptember 1st, 2019|Környezetvédelem, Természetvédelem|0 Comments

KÖZÖSEN A SZEMETELÉS ELLEN – Természetvédők a tisztább Dorogért

Az utóbbi hetekben több facebook-os fórumon is találkozhattak olvasóink a SZEMÉTIRTÓK nevű csoport akcióival, felhívásaival. A csapatot egyesületünk tagsága hozta létre részben azzal a céllal, hogy a szervezet természet-, és környezetvédelmi tevékenységét erősítse, másrészt, hogy konkrét problémák „látványos” megoldásával a környék lakosságát is aktív részvételre ösztönözze. Első hirdetett akciónk a Gete-hegy takarítása volt, amit a Kenyérmezei-patak West […]

By |július 23rd, 2019|Beszámolók, Környezetvédelem, Természetvédelem|0 Comments

ORSZÁGOS KAMPÁNNYAL A SZEMETELÉS ELLEN

Egyesületünk 2019. évi rendes közgyűlésén úgy határozott, hogy fő tevékenysége, a Sátorkőpusztai-barlang gondozása és kutatása mellett a természetvédelmi tevékenységét is élénkíti, hiszen a környezeti katasztrófák, a klímaváltozás egyre inkább érzékelhető hatásai és a Földünket elárasztó hulladék nyomasztó témái mellett ma már nem lehet szó nélkül elmenni.
Szerencsére egyre több civil szervezet igyekszik fellépni a probléma ellen, […]

By |április 17th, 2019|Környezetvédelem, Természetvédelem|0 Comments

TELJES ÁTVÁLTOZÁS A SÁTORKŐPUSZTAI-BARLANGBAN

A BEBTE által üzemeltetett Sátorkőpusztai-barlang az elmúlt hónapokban kisebb méretű, ám komoly jelentőséggel bíró felfedezések helyszínévé vált. A Dorog és Esztergom határában található, Duna-Ipoly Nemzeti Park felügyelete alá tartozó kristálybarlangot 1993 óta látogathatja a nagyközönség is. A barlang történetében mérföldkőnek számító, KEHOP-pályázat segítségével tavaly megvalósult természetvédelmi célú kiépítés jelentős felületet szabadított fel a taposás alól. A beépített […]

MEGÚJULT A SÁTORKŐPUSZTAI-BARLANG

A látogatók és barlangászok örömére 2017 októberében új eszközökkel bővült a BEBTE által üzemeltetett Sátorkőpusztai-barlang.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park (DINPI) a KEHOP fejlesztési pályázat keretében idén több gerecsei és pilisi barlang létesítményeit újíttatta fel. Számos barlangra új  lezárás került, valamint többekben természetvédelmi célú kiépítéseket, átalakításokat végeztek. E program keretében az egyesületünk által gondozott Sátorkőpusztai-barlang – amely megyénk egyetlen […]

PÁDIS WC-JE, A GLAVOJ-RÉT

„ Veszélyesebbé váltunk a természetre, mint amilyen ő valaha is volt ránk nézve”.

Az Erdélyi-szigethegység, vagy talán ahogy jobban ismerik, a Bihar-hegység ékszerének is nevezett Pádis-fennsík igen kedvelt célpontja az oda látogató turistáknak. Az olyan népszerű, csodálatos helyekre, mint például a Csodavár, a Bársza-katlan, a Ponor-rét, a Galbena-kör, vagy éppen az Elveszett világ ,általában az “arany […]

By |augusztus 8th, 2017|Beszámolók, Környezetvédelem, Természetvédelem, Túrák|0 Comments

HÚSVÉTI GONDOLATOK

Idén sem hazudtolták meg magukat azok az emberek, akik Húsvét hétfőjét az Esztergom-Kertváros fölött található Nagy-Strázsa-hegyen piknikezéssel töltötték. A viszonylag rövid ideig tartó szép idő is elég volt ahhoz, hogy egyes, oda nem illő egyének a természetben, annak írott és íratlan szabályait figyelmen kívül hagyva grillezéssel, italozással múlassák az időt.
Szomorú azt látni, hogy mindezt a természet iránti alázat […]