Geológiai túrák

IMBOLYGÁS A SZAKADÉK PEREMÉN – Kezdő lovasként a Himalájában

A Csámborgó iroda szervezésében 2025 júniusában egy kis létszámú csapat tagjaként tizenkét napot töltöttem Pakisztánban, többnyire a Gilgit-Baltisztán régióban. A helyi túravezetők által összeállított és vezetett, elképesztően gazdag program során bepillantást nyerhettünk az északi országrész természeti és kulturális sokszínűségébe.

Vezetőszáron a turista

Miután a Raikot-hídtól tartó 17 kilométeres, azaz majd háromórás zötykölődés után megérkeztünk a „Fairy Meadows […]

By |április 14th, 2026|Beszámolók, Expedíciós túrák, Geológiai túrák, Túrák| IMBOLYGÁS A SZAKADÉK PEREMÉN – Kezdő lovasként a Himalájában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

JÉGPIRAMISOK KÖZÖTT – A HOPPER-GLECCSER

Az észak-pakisztáni Hunza-régióban, a Himalája és Karakorum hegységek között folyó- és gleccservölgyek útvesztői futnak, amelyek hátterét 6-7-8 ezres hegyóriások adják. Pakisztánban 7000-nél is több gleccser található, s bár sok közülük a külföldiek számára ismeretlen, a Hopper- vagy Hoper-gleccser nem ilyen. A Nagar-völgy fővárosától, Nagar Khastól bő 10 kilométerre délkeletre találjuk ezt a csodát, amit általában […]

By |április 4th, 2026|Beszámolók, Expedíciós túrák, Geológiai túrák, Túrák| JÉGPIRAMISOK KÖZÖTT – A HOPPER-GLECCSER bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

REPÜLÉS A HIMALÁJA ÉS A KARAKORAM FÖLÖTT – Kilátás a Nanga Parbatra

A Csámborgó iroda szervezésében 2025 júniusában egy kis létszámú csapat tagjaként tizenkét napot töltöttem Pakisztánban, többnyire a Gilgit-Baltisztán régióban. A helyi túravezetők által összeállított és vezetett, elképesztően gazdag program során bepillantást nyerhettünk az északi országrész természeti és kulturális sokszínűségébe.
Az iszlamabadi szállodai szoba hűvösében töltött második éjszakánkon jól esett a pihenés. A hosszúra nyúlt első napi programot, […]

By |július 23rd, 2025|Beszámolók, Expedíciós túrák, Geológiai túrák, Túrák| REPÜLÉS A HIMALÁJA ÉS A KARAKORAM FÖLÖTT – Kilátás a Nanga Parbatra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

ÉLMÉNYAUTÓZÁS PAKISZTÁNBAN – Hegyóriások között

A Csámborgó iroda szervezésében 2025 júniusában egy kis létszámú csapat tagjaként tizenkét napot töltöttem Pakisztánban, többnyire a Gilgit-Baltisztán régióban. A helyi túravezetők által összeállított és vezetett, elképesztően gazdag program során bepillantást nyerhettünk az északi országrész természeti és kulturális sokszínűségébe.
Negyedik pakisztáni napunk reggelén Skarduból Gilgit irányába haladtunk. A Gilgit-Baltisztán régió központját azonban későbbi napokra tartogattuk. Az […]

By |július 19th, 2025|Beszámolók, Expedíciós túrák, Geológiai túrák, Túrák| ÉLMÉNYAUTÓZÁS PAKISZTÁNBAN – Hegyóriások között bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

KOMOLY PRÓBATÉTEL – A Marsur-szikla

A Csámborgó iroda szervezésében 2025 júniusában egy kis létszámú csapat tagjaként tizenkét napot töltöttem Pakisztánban, többnyire a Gilgit-Baltisztán régióban. A helyi túravezetők által összeállított és vezetett, elképesztően gazdag program során bepillantást nyerhettünk az északi országrész természeti és kulturális sokszínűségébe.
Pakisztánban töltött harmadik napunkon, egy lélegzetelállító – a Nanga Parbatra tökéletes panorámát kínáló és a nem kevésbé […]

By |július 10th, 2025|Dokumentumok, Expedíciós túrák, Geológiai túrák, Túrák| KOMOLY PRÓBATÉTEL – A Marsur-szikla bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

ŐSZ A NYÁRBAN – A Tjørnuvík – Saksun-átkelés (Feröeri úti jegyzetek, 5. rész)

Feröer-szigeteki tartózkodásunk utolsó napjának túracélpontja talán nem véletlenül maradt programunk végére, betetőzéseként a változatos szigetvilágot felfedező csámborgásunknak*.
Számunkra július 16-a is kora reggel kezdődött. Hozzá is szoktunk már ehhez, hiszen szűkre szabott időnkből minden percet elvesztegetettnek véltünk, ami nem volt valamiféle felfedezendő látnivalóhoz kötve. Nyilvánvalóan vezetőink is így gondolták, amikor programunkat összeállították. Ezen a napon a […]

By |január 24th, 2025|Beszámolók, Expedíciós túrák, Geológiai túrák, Túrák| ŐSZ A NYÁRBAN – A Tjørnuvík – Saksun-átkelés (Feröeri úti jegyzetek, 5. rész) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

JAMES BOND NYOMÁBAN – Látogatás Kalsoy szigetén (Feröeri úti jegyzetek 4. rész)

A nap 2024. július 15-én is korán indult, hiszen már csak két napunk maradt a Feröer-szigetekre, és bőven volt még program a tarsolyunkban.
Míg az eddigi programok helyszínei – az előző napi sétahajózást leszámítva – közúton elérhetőek voltak, Kalsoy szigete azok közé tartozik, amely a főszigetekkel nincs szárazföldi kapcsolatban, így komphajó menetrendjéhez kellett igazodni. Tórshavn-tól Borðoy […]

By |december 21st, 2024|Beszámolók, Expedíciós túrák, Geológiai túrák, Túrák|0 Comments

AHOL EGY TÓ AZ ÓCEÁNBA ZUHAN – Látogatás a Lebegő-tónál (Feröeri úti jegyzetek 2. rész)

A hosszan elnyúló tó az Atlanti-óceán felett lebeg. Ez az optikai illúzió az egyik legvonzóbb turisztikai attrakció Feröeren. Maga a tó természetesen nem délibáb, valóban létező és nem is akármilyen látványossága a szigeteknek.
Nincs könnyű dolga a feröeri túraprogramok szervezőjének, különösen akkor, ha csupán öt napba kell mindent belesűríteni. Nyilvánvalóan jó előre tudtuk, hogy mind a […]

By |november 11th, 2024|Expedíciós túrák, Geológiai túrák, Túrák|0 Comments

BÁLNALESEN – Grönlandi úti jegyzetek – 6. rész

Az idehaza tapasztalható nyári kánikulából sokan vágyódnak hűvösebb éghajlatú tájakra. Így voltunk ezzel mi magunk is, bár nem ez volt a fő mozgatóerő, sokkal inkább egy egzotikus, számunkra kevésbé ismert ország felfedezése. A Csámborgó iroda még 2023 novemberében hirdette meg tizennégy fő számára 8 napos grönlandi útját, amelyhez korábbi túratársakkal, barátokkal együtt magam is csatlakozhattam.
A […]

By |augusztus 24th, 2024|Beszámolók, Expedíciós túrák, Geológiai túrák, Túrák|0 Comments

JÉGHEGYEK ÚTVESZTŐJE – Grönlandi úti jegyzetek – 5. rész

Az idehaza tapasztalható nyári kánikulából sokan vágyódnak hűvösebb éghajlatú tájakra. Így voltunk ezzel mi magunk is, bár nem ez volt a fő mozgatóerő, sokkal inkább egy egzotikus, számunkra kevésbé ismert ország felfedezése. A Csámborgó iroda még 2023 novemberében hirdette meg tizennégy fő számára 8 napos grönlandi útját, amelyhez korábbi túratársakkal, barátokkal együtt magam is csatlakozhattam.
Sisimiutból […]

By |augusztus 22nd, 2024|Beszámolók, Expedíciós túrák, Geológiai túrák, Túrák|0 Comments