A NYUGHATATLAN ETNA

Ahol mindig mozog a Föld*

2001.

 

„A korok hajnalától kezdve a sok megmagyarázhatatlan titokzatossággal körülvett és megfélemlített emberiség csak úgy ismerte a Föld mélységét, mint démonokkal benépesített és tüzes gyehennával égő poklot. Nos, ez a primitív emberiség a tüzes lávacsóvákat öklendező tűzhányók láttán mit is gondolhatott volna egyebet, mint hogy ezek bizonyára tűzokádó sárkányok torkából kilövellő szörnyűséges óriási lángok.

Ha akadna Földünknek egy darabja, ahol az ördöggel találkozni lehetne, akkor ez minden bizonnyal a nyugtalanító mélységekbe nyúló óriás nyílások egyike lenne, amelyek égitestünk tojáshéj vékonyságú kérgén találhatók.”  (Haroun Tazieff: Találkozás az ördöggel)

Nem múlik el úgy év, hogy ha csak néhány hír erejéig is, de szó ne esnék kontinensünk legnagyobb tűzhányójáról, az Etnáról. „…Hosszú hallgatás után ismét működésbe lépett a Szicíliai vulkánóriás”; „…Újra aktív az Etna”; „…Catania tartományban készültséget rendeltek el az Etna működése miatt” stb. Jól tudjuk azonban, hogy ezek a tudósítások is – mivel éppen az újszerűségre, szenzációkeltésre és a gyorsaságra törekednek – gyakran felületes hírforrásokból táplálkoznak. A fenti megfogalmazások talán éppen ezek miatt kissé pontatlanok. Aki ellátogatott már erre a vidékre, jól tudja, hogy az Etna állandó mozgásban van. Folyamatos kitörései között csak annyi lehet a különbség, hogy por- és gázrobbanásokat, ritkábban lávakitöréseket produkál. Persze az elmúlt éveket tekintve ez utóbbi jelenségek is relatíve gyakran bekövetkeztek.

A dorogi Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület szervezésében 1999-óta, négy alkalommal kerestük fel a szicíliai tűzhányót. S noha a vulkánnak, illetve környezetének aprólékos megismeréséhez több éves terepi munka szükségeltetik, azonban úgy gondoljuk, hogy az alapvető tudnivalók elsajátításához az összességében egy hónapot felölelő kutatómunkánk is információt szolgáltatott.

Útjaink során felkerestük és dokumentáltuk az Etna számunkra legérdekesebb részeit. Az erdős északi és a kopár déli irányból is feljutottunk a csúcskráterekhez. Tavasszal, nyáron és ősszel egyaránt kirándultunk a hegyen, ebből adódóan megfigyelhettük a növényzet évszakonkénti és térszínekhez köthető változásait. Bejártunk tucatnyi lávamezőt, a hegynek a turisták által látogatható és előlük elzárt részeit egyaránt, megtekintettünk számos lávabarlangot és salakkúpot (hornitot), valamint közel 50 parazitakrátert. Felkerestük a hírhedt Bove-völgy útvesztőit, búvárruhát öltve pedig végigúsztunk a híres Alcantara-bazaltszurdokon. Legutolsó túránkat a közelmúltban, 2001. szeptemberének végén tettük meg a tűzhányón. Ekkor egyetlen cél vezérelt bennünket, mégpedig, hogy minél több információt szerezzünk az otthonról olyan különlegesnek tűnő 2001. évi nyári kitörésekről. Kihasználtuk az elismert francia vulkanológus Haroun Tazieff olasz tanítványával, Franco Emmivel – az Etna Nemzeti Park munkatársával – korábbi években kötött barátságunkat, aki felkérésünkre készséggel állt vezetőnknek.

Vészjósló jelek

Az Etna 1990-es évektől aktívabb periódusát éli, melynek talán a tetőzése következett be idén július-augusztus hónapokban, bár ez még nem egyértelmű. Mindenesetre, ha így lenne, akkor néhány éves szünet következne a tűzhányó életében, egy csendes, „csak” gáz-, ill. porkitörésekkel jellemezhető időszak.

Már a televíziós tudósításoknál is sejteni lehetett, hogy a nyári heves robbanásos (explóziós) kitörések nem a megszokott forgatókönyv szerint zajlanak. A híradókból megtudhattuk, hogy a kráterekből kinyomuló több millió tonnányi por és apró törmelék az epicentrumoktól a 35-40 km-re fekvő nagyvárosig, Cataniáig is eljutott, és ellehetetlenítette az ottani légi közlekedést. Értesülhettünk több új kráter keletkezéséről, na meg számos lávafolyam beindulásáról, valamint ezeknek a környezetükre gyakorolt hatásáról. A helyszínre érkezve beigazolódtak a kitörések jellegéről még idehaza alkotott elképzeléseink, miszerint: ami az említett időszakban történt, egyáltalán nem nevezhető szokványosnak.

A július közepétől augusztus végéig tartó kitöréssorozatot, annak aktivitása szerint két csoportra oszthatjuk: a július 16–25 között lezajló igen heves ciklusra, valamint a július 25-től augusztus 30-ig tartó utótevékenységre. Az előbbi időszakban elsősorban a DK-i kráter felől kiinduló törésvonalak létrejötte, ezeken (ezekből) pedig a kitörési centrumok kialakulása, valamint ezek heves működése a jellemző.

A helyi vulkanológusok az első figyelmeztető jelet július 16-án, reggel 6 órakor észlelték. Ez egy, az előbb említett hosszanti – déli irányban kialakuló – törésvonal volt, melyen az észleléstől számított néhány órán belül kis mennyiségű lávaömlést tapasztaltak. A kiömlő szilikátolvadék mennyisége folyamatos növekedést mutatott. 22 órakor egy új vető is megnyílt, melyen egy kicsiny kráter és két salakkürtő (hornito) keletkezett. Következő reggel hatkor, a Montagnola-hegy lábánál 2100 méteres magasságban is egy új száj keletkezett, mely heves lávakitöréseket produkált. Az innen eredő láva Nicolosi felé indult. A következő napokban a Délkeleti kráter és a Montagnola-hegy között, mintegy 2600 méteres magasságban, kezdetben egy kis lyuk keletkezett, amely 4 nap alatt 200 méteresre tágult. Az itt feltörő magma falakat formált, és néhány nap alatt 120 méteres magasságot is elérő heggyé fejlődött. Ezt a hegyet, a híres francia vulkanológus emlékére Tazieff-hegynek vagy Tazieff-kráternek nevezték el.

Két kitörés zajlott ugyanazon törésvonal mentén. Az egyik az Etna lávakamrájából, a másik pedig nagyon mélyről – (15-20 km-es mélységből) indultak. Ebből adódóan a két láva összetétele is teljesen másnak bizonyult.

A lávafolyamok legkevesebb 4 helyen törtek fel, elképzelhető azonban ennél jóval több kiömlési pont is, melyek többségükben rövid életűek voltak. Feltételezhetjük azt is, hogy a kisebb repedéseket egy magasabban fekvő területről érkező lávafolyam eltakarta, mint ahogy ez a kisebb kráterek esetében bizonyítható.

A kitörések hevességét a Tazieff-kráter példájával szemléltethetjük. A mindössze 9 nap alatt végbemenő 120 méteres térszínemelkedés szinte felbecsülhetetlen mennyiségű anyagfelhalmozás eredménye. A krátertől sugárirányban fellelhető törmelékanyagok, bombák mennyisége, milyensége, mérete, valamint a központtól mért távolsága alapján alkothatunk fogalmat az itt megnyilvánuló gigászi energiákról. Korábban már utaltunk a kutatóknak arra az elméletére, miszerint a Tazieff-kráter produktuma nagyon mélyről, 15-20 km-ről származik. A megszilárdult lávafoszlányok túlnyomó többségének belsejében üledékes (mészkő) zárványok találhatók. Ezek mérete is változó: néhány milliméterestől a több deciméteresig. Az általunk vizsgált mészkövek szerkezetén, szabad szemmel is megfigyelhetőek a nagyon magas (900-1000 °C) hőmérséklet és rendkívül erős nyomás hatására végbemenő szerkezeti átalakulások. Ezek az üledékes kőzetek színüket tekintve márványossá, állagukat tekintve pedig szabadkézzel is könnyen morzsolhatóvá váltak.

A 2001-es kitöréssorozat második csoportjában a július 26-tól augusztus végéig tartó intervallumban bekövetkező ún. utótevékenységet említhetjük. (Ezzel a meghatározással mi most természetesen nem a földrajzban használatos utóvulkáni tevékenységeket, pl. hévforrásokat gázexhalációkat: szolfatárákat, fumarolákat, mofettákat említjük, hanem a már lecsengőben lévő, de még aktív vulkáni működést).Mint említettük több helyen is felszínre került a láva, mely a kovasavtartalomtól, illetve a domborzati viszonyoktól függő sebességgel mozgott a lejtés irányába. A „lávapatak” sebessége 5-40 km közöttire tehető. A bazaltos, salakosan szilárduló láva kiömlési módjai is különbözőek: A gázok által a kráterből, illetve a repedésekből kirobbanó lávafoszlányok a levegőben tehetetlenségük révén csavarodnak, tekerednek, miközben jelentős mértékben lehűlnek, és többnyire bombaként hullanak alá. Becsapódásuk helyét kisebb-nagyobb kráter jelzi. A Föld mélyéből feltörő gázok a kráterekben valóságos lávatavakat hozhatnak létre, melyek gyakran a kráter peremén is túlcsordulnak. Kellő mennyiségű utánpótlás esetén ilyenformán is létrejöhetnek hosszabb-rövidebb ideig működő lávafolyamok. A láva leggyakrabban nem a kráter peremén, hanem annak oldalsó repedésein talál utat magának. Ez történt a Tazieff-kráter lábánál minden előjel nélkül kibuggyanó, majd a Bove-völgy felé tartó folyammal is. Ezek a lávák a kilépéskor igen magas, gyakran az 1000 Celsius-fokot is meghaladó hőmérséklettel rendelkeznek, ugyanis ekkor kerülnek először közvetlen kapcsolatba a rájuk leginkább hűtő hatást gyakorló külvilággal.

Az Etnán felszínre ömlő bázikus – kevés kovasavat tartalmazó – olvadékok eleinte igen magas gáztartalommal rendelkeznek. A kiömléskor azonban ezek nagy része sisteregve távozik a még plasztikus kőzetből. Az orrfacsaró, többnyire kénes vegyületeket tartalmazó gázok gyakran olyan nagy nyomással rendelkeznek, hogy valósággal kirobbannak a lávából. Ilyenkor a kitörés helyén a láva felfújódik, és mindeközben lehűl annyira, hogy meg is szilárdul. Az ilyesformán létrejövő kemenceszerű képződményeket, salakkürtőnek, tudományos nevükön hornitonak (ejtsd: ornító) nevezik. Ezek mérete cseppet sem elenyésző, hiszen szép számban előfordulnak a 6-8 méteres magasságot elérő hornitok is. A fejlett példányokban jól kivehető a lefelé mutató magmacsatorna, illetve a felfelé vezető kémény vagy kürtő.

Egy korábbi alkalommal az Etna északi oldalán tett terepbejárásunk az 1614-24-ben keletkezett lávamezőre vezetett. Itt rengeteg „tankönyvi” hornito található. Az egyik egy kisebb barlangnak is beillett. A képződmény belsejében egy kb. 4 m²-es terem található. Lábunk alatt a 40 méteres mélységig feltárt magmacsatorna, fejünk fölött pedig a 6 méterre felnyúló kürtő volt megfigyelhető. A salakkürtő belsejének képződményei a lávabarlangokból jól ismert kutyafogak. Ezek tulajdonképpen hegyes, még a lecsöppenés előtt megszilárduló fogszerű lávanyúlványok.

Pusztító lávaárak, újjáéledő természet

Miután az Etna és környéke sűrűn lakott, tele van természeti és művészeti szépségekkel, valamint történelmi emlékekkel, ezért a kitörések illetve a földmozgások súlyos károkat okozhatnak. Az emberéletet szerencsére csak ritkán fenyegeti veszély. A legtöbb lakott területre – mely a kráter körüli néhány 10 km-es körzetet jelenti – csak kicsi kövek, vagy apró törmelék eshet. Viszont ezek problémákat okozhatnak a közúti és a légi közlekedésben.

Mivel az Etna lávafolyamai lassan mozognak, az embereknek jócskán akad idejük kitérni előle. Viszont ami a lávafolyások útjába kerül, teljeses elpusztul. Itt főként a mezőgazdasági területekre vagy erdőkre kell gondolnunk, melyek így évszázadokon át kopárak maradnak.

A lávafolyások képesek megváltoztatni a hely topográfiáját és ennek következtében a felszíni vizek folyását is, így a károk több éven át érezhetők.

A XIII. századtól kezdődően, ha vizsgáljuk a lávafolyások irányát, akkor felismerhető, hogy a vulkán területének 60 %-a már áldozatul esett legalább egy kitörésnek. Főleg a hegy magas vagy középső részein, de a lakott területek nagy részét is már öntötte el a láva, főleg a 700 m-es tengerszint feletti területeken.

Az ember, illetve a helyi hivatalok még manapság is csak elég kezdetleges technikával tudnak védekezni a károk ellen. Az egyetlen lehetőségük, hogy különböző szabályokban rendelkeznek a károk megelőzését illetően. Pl. csak olyan területekre adnak ki építési engedélyeket, amelyet nagy valószínűséggel nem fenyeget lávafolyás. Hogy manapság mégis sérülhetnek emberi létesítmények, azok a korábbi területrendezési terv hiányosságainak vagy teljes hiányának tulajdoníthatóak.

Az idei év nyarán, mint ahogy korábban említettük, az Etnából jó néhány, legkevesebb négy lávafolyam indult meg. Az emberi létesítményeket igazából két folyam veszélyeztette. A Tazieff-kráterből kiömlő láva a sífelvonó tartóoszlopaiban, és annak felső épületében tett kárt, míg a 2100 méteren keletkezett kráter lávája Nicolosi városát veszélyeztette. A déli Sapienza turistaközpont épületei között csordogáló vulkáni anyag kb. 200 méteres szélességben és 6-8 méteres vastagságban felégette az aszfaltot és természetes gátat emelt az egykori országúton. Hogy Nicolosi városát mégsem érte el, talán a szerencsének, na meg a lejtésviszonyoknak tulajdonítható. A város vélhetően a munkagépekkel végzett beavatkozásokon felül annak is köszönhette megmenekülését, hogy a láva viszonylag alacsony térszínen bukkant a felszínre, és a kitörést tápláló kamra relatíve kevés magmát tartalmazott. Mivel kiömlési pontjától, útvonalát illetően hosszú vízszintes szakasz következett, bőven volt ideje lefékeződni. Ha magasabb térszínről, meredekebb pályán folyik, kevésbé lett volna megállítható.

Az Etna kialakulása

Az Etna aktivitásáról az első utalások az időszámításunk előtti néhány századra nyúlnak vissza, amikor is a történelmi művek tesznek róla említést. (pl. Diodorosz Siculos, vagy Pindarosz versei). Az Etna tevékenysége kb. 500 ezer évvel ezelőtt kezdődött, és nagyon fontos hatást tett a környék, sőt egész Szicília fejlődésére.

Az Etna Európa legnagyobb vulkánja, felszíne kb. 1260 km², a csúcskráterek magassága pedig eléri a 3350 métert. A tűzhányó felépítése igen összetett szerkezetet mutat. Ez azt jelenti, hogy több kitörési pontot is megkülönböztethetünk, amelyek különböző korokban keletkeztek. Néhányuk még most is felismerhető, ha megvizsgáljuk a krátereket és lejtőket.

A XIX. században mutattak rá arra az igen fontos tényre, hogy az Etnának két fő aktivitási központja van. Az egyik megfelel a jelenlegi kitörési tengelynek, amit Mongibellonak nevezünk, a másik pedig egy korábbi kitörési tengelyt jelent, melyet Trifoglietto néven említhetünk.

Az Etna elhelyezkedése jól körülhatárolható. Vulkáni struktúrája a Peloritani-Madonie-hegyláncnál kezdődik és Szicília jón-tengeri partvonaláig, a törésrendszerek találkozásig nyúlik.

Az Etna alapja a harmadkorban keletkezett, de még most sem teljesen stabil, lassú ütemű emelkedése ma is tart. A hegy vulkáni aktivitásának kezdete óta, tehát kb. 0,5 millió éve, úgy lehet becsülni, hogy az alapnak az emelkedése néhányszáz méterre tehető. Erre a délkeleti irányban elhelyezkedő negyedkorbeli agyagrétegből következtethetünk.

Az első feljegyzett kitörések az Aci Castello és Aci Trezza között történtek, végig a partvonalon a Faraglioni szikláknál, amelyekről a mitológia azt tartja, hogy Polifemosz dobta a tengerbe, hogy eltalálja Odüsszeusz hajóját.

Az első kitörések vélhetően egy sekély tengeri öbölben történtek, kb. 500 ezer évvel ezelőtt. A kezdeti kitörések a sekélytengeri területeket szárazfölddé változtatták, így a következő aktivitás már szárazföldön történt, és ez adott lehetőséget arra, hogy az Etna vulkáni tömbje fokozatosan épülni kezdjen.

A szakemberek úgy vélik, hogy az a magma, ami egykoron táplálta a kitöréseket, még most is elegendő utánpótlást biztosít. A magma természetesen Földünk több száz km-es mélységben található plasztikus köpenyanyagából származik. Itt egy törésvonal-rendszer van, amelynek egy része nem aktív, másik része pedig intenzíven működik, attól függően, hogy épp milyenek a helyi tektonikus mozgások. Ezért minden bizonnyal létezik egy olyan zóna, ahol a magma pangása valószínűsíthető. Ez tulajdonképpen egy szerteágazó repedésrendszerek alkotta magmakamra, melynek gyökerei 15-20 km-es mélységig nyúlnak a tenger szintje alá. Innen a kőzetolvadék a felszínre juthat, és ezáltal táplálhat más, kisebb kamrákat is. Ez utóbbiaknak pedig a kitörési centrumok kialakításában van szerepük. Az imént említett struktúrára a legjobb bizonyíték a felszínen található parazitakráterek sokasága. Ezek a kráterek, melyek tulajdonképpen a főkráterektől független, másodlagos kitörési pontok, az Etna típusú vulkán legfőbb ismérvei. A parazitakráterek mindegyike egy-egy magmakitörés bizonyítéka. Fontos tudnunk azt is, hogy ezek a kiskráterek csak egyszer – kialakulásukkor – működtek.

Az Etna rétegvulkán, amit különböző típusú lávák és piroklasztikumok alkotnak. Ez utóbbiaknak az a jellemzőjük, hogy többnyire erős kitörések során keletkeztek. Anyaguk tufából, valamint az ún. ártufából, ill. sárfolyamból (lahar) jött létre. Az Etnánál jól megfigyelhető a “pajzs” forma, illetve a Vezúvhoz hasonló kalderás szerkezet.

Az Etna főként bazaltos lávából épül fel. A régi vulkánkitörések anyaga, ill. a későbbiek jelentősen különböznek egymástól. A magma különböző variációkat tud felmutatni, hiszen a Föld mélyében uralkodó nyomás- és hőmérsékletviszonyok a kristályszerkezet kialakulásának és a megszilárdulásnak a folyamatát is befolyásolják. Ebből adódóan a kémiai összetétel is különbözhet, pl. nagyobb lesz a szilícium tartalma, csökken a hőmérséklete, és bizonyos anyagokat, mint. pl. a vizet, a szénsavat, ként vagy a klórt (stb.) különböző mértékben tartalmaz.

A magma anyagának viszkozitása is változó, ami egyben azt is jelenti, hogy különböző kitöréseket eredményezhet. A folyékonyabb lávák nyugodtabban ömlenek a felszínre, míg a viszkózusabb magmák sokkal erőszakosabb kitöréseket produkálnak.

Az Etna fejlődésében a következő periódusokat különböztethetjük meg: 100 ezer évtől 50 ezer évig a “Régi Kitörési Központnak” a működését, 50 ezer évtől a Trifoglietto, 5 ezer évtől pedig a napjainkban is tevékeny Mongibello kialakulását és működését.

Az utóbbi néhány ezer évben a Mongibellonak kisebb az aktivitása, a láva elég folyékony, hőmérséklete pedig 1050-1100 °C közötti.

A Mongibello-hegy kelet felé erősen megdől, és a korábbi rétegekkel együtt süllyed a Bove-völgy felé. itt a meredek falakon jól láthatók az utóbbi néhány ezer évben lerakódott rétegek

Az utóbbi idők kitörései

A történelmi idők kitörései és az azt követő néhány ezer év, elég nyugodt volt, minden kitörés “csupán” néhány négyzetkilométernyi felszínt változtatott meg. A lávafolyások csak nagy ritkán haladták meg a 10 km-t. Viszont ez a típusú aktivitás a kitörés központjában helyrehozhatatlan és hatalmas károkat okozott, de nem veszélyeztette az egész régiót.

A Mongibello (5 000 évtől napjainkig) esetében, kétféle típusú aktivitást különíthetünk el:

Az egyik a csúcskrátereknek (központi, ÉK-i, Bocca Nuova, DK-i) az aktivitása, amelyek állandóan működésben vannak, és többé-kevésbé elég erős kitöréseket produkálnak: gáz- és porkitöréseket, lávaszökőkutakat. Ritkábban láthatunk itt lávafolyást, viszont ha megindul egy lávafolyam, a kiömlés kis intenzitással, akár hónapokig is eltarthat (pl. 1999. február 4. – szeptember 5.- DK-i kráter).

A másik típusú aktivitás azoknak a krátereknek a működésére jellemző, amelyek szabálytalan időközökben nyílnak meg a vulkán oldalában, néha elég alacsonyan, pl. Moio Alcantara közelében. Ezek a korábban már említett parazitakráterek, mint például a monte Minardo, monte Ilice, monti Rossi, monti Silvestri

A kitörések erőssége – a kidobott anyagmennyiséget tekintve – nagyon változatos; 100 m³-től kevesebb, mint 1 m³/másodpercig terjedhet. A láva sebessége is sokféle lehet: vannak olyan lávafolyamok, amelyek gyorsan folynak és egy hosszú elnyúlt formát öltenek fel, elágazást viszont nem mutatnak. Ezzel ellentétben léteznek olyanok is, amelyek lassan folynak, nagyon sok kisebb ágra oszlanak szét. Ebben az esetben már nem lávafolyamról, hanem lávamezőről beszélünk. Ilyen helyeken a lávaréteg vastagsága elérheti a néhány 10 m-t is.

Az Etna lávafolyásainak a felszíne általában érdes, kőtömbök és töredezett lávák alkotják. Ez jellemző az „aa” lávára. (a kifejezés a hawaii bennszülöttektől ered, és arra a fájdalmas kiáltásra utal, amit akkor hallattak, amikor mezítláb léptek a lávafelszínre. Ez a típus azokat a lávákat jelöli tehát, amelyen nem lehet mezítelen lábbal közlekedni)

Ritkábban figyelhető meg szabályos formájú láva vagy kötélláva, időnként „pahoehoe” típusú láva (az a láva, melyen lehet mezítláb közlekedni), de ez a típus is sokféle formát ölt és előbb-utóbb töredezett lesz.

A lávamezőkre jellemzőek a lávabarlangok. Ezek az üregek úgy képződnek, hogy a láva felszíne a levegővel érintkezve lehűl, ezáltal megdermed, míg alóla a még izzó állapotban lévő olvadék kifolyik. Természetesen a feltételek akkor adottak, ha kellő lejtésű a terep és a láva megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre.

Az Etna kitöréseit az utóbbi 350 évben pontosan feljegyezték. Kb. 70 kitörést tartanak említésre méltónak, ami ugye arányosan elosztva azt jelenti, hogy minden 5. évben következik be egy jelentősebb esemény. Tudvalévő ugyanakkor, hogy a papírra vetett statisztika, nem mindig egyezik a gyakorlattal. A régi kitörésekből nem lehet a jövőt illető jóslásokba bocsátkozni. Azonban bizonyos jelenségek mégis adhatnak némi támpontot az előrejelzésben (erősödő rengések, repedések megjelenése). Ezek viszont többnyire csak néhány órás vagy legfeljebb néhány napos felkészülést tesznek lehetővé.

Az Etna Nemzeti Park (Parco dell` Etna)

1980. május 18-án Scopello és San Vito között több ezer ember vonult fel, és tüntetett azért, hogy ezen a szakaszon hozzák létre Szicília első védett területét. A Zingaro Parkot 1981-ben alapították a szicíliai parlament törvénye alapján. Ugyanez a törvény rendelkezett arról, hogy a jövőben még 19 védett területet hozzanak létre, és egyben megállapodtak annak a területnek a védelméről, amely 1987-ben az Etna Nemzeti Park lett.

Az Etna több mint vulkán. Az a hegy, ahol egyrészt új lávafolyásokkal találkozunk, amely minden élőlényt kiirtott, és régi lávafolyásokat is láthatunk, ahol viszont vörösfenyők, bükkfák és nyírek élnek. Az alacsonyabb szinten tölgyfák és gesztenyék váltakoznak, a hegy oldalában, a mesterségesen kialakított teraszos földeken pedig körte, alma szőlő, mogyoró és pisztácia terem.

Az Etna Parkot a csúcstól az alsóbb településekig két zónára (A és B) osztották, azért, hogy megvédjék ezt az egyedülálló természeti jelenséget és a körülötte lévő vidéket.

Az A- és B-zóna együttes kiterjedése 45 ezer hektár. Ehhez még kapcsolódik két terület (C- és D-zóna), összességében 14 ezer hektárral, ahol a park céljainak megfelelő tevékenységet végeznek. Az alábbi községek tartoznak a park területéhez: Adrano, Belpasso, Biancavilla, Bronte, Castiglione di Sicilia, Giarre, Linguaglossa, Maletto, Mascali, Milo, Nicolosi, Pedara, Piedimonte Etneo, Randazzo, Ragalna, S. Alfio, S. Maria di Licodia, Trecastagni, Viagrande, Zafferana Etnea.

A park alapítása annak a sokéves munkának az elismerése, melyet számos tudós végzett ezen a “Gebel”-nek vagy a „Hegy”-nek („La Montagna”) nevezett területen. Úgy tartják, hogy 1960-ban, Giacomini professzor fejében született meg az Etna Park gondolata.

Az Etna Nemzeti Park Tanácsa 20 tagból áll, amit a 66 tanácsadóból választottak ki.

Különleges szerepe van a Tudományos Technikai Bizottságnak, akinek kötelessége minden természeti értékkel kapcsolatban véleményt nyilvánítani. A parknak igen sok feladata van. Minden területére eső lakott területet is ez az intézmény szabályoz.

A zónák felosztása

Az  A-zóna  (19 000 hektár) a csúcskráterektől, (3350 m) 870 méterig, a nyugati oldalon lévő Minardo-hegyig tart. Ezt a zónát a kráterek és a lávasivatagok jellemzik. A lávasivatagok után találkozunk az első élőlénnyel (csűdfű), majd igazi, kiterjedt erdőkkel; bükkel, nyírrel, vörösfenyővel, cserfával, az alacsonyabb területeken pedig kocsányos tölggyel és örökzöld tölggyel. Ezen a területen semmilyen lakott település sincsen, néhány nyári pásztorkunyhó kivételével. Ebben a zónában tilos a fakivágás, vadászat. Tilos továbbá erdei ösvényeket nyitni, bányászni, építkezni, gépkocsival behajtani.

Az A-zónában két, 800 hektár kiterjedésű terület különíthető el. Ezeket magashegyi C-zónáknak hívják, ahol még a park létesítése előtt felvonókat, szállodákat és turistalétesítményeket építettek.

A B-zóna (26 000 hektár) az A-zónához hasonlóan mind a négy oldal felé kiterjed, a legmagasabb pontja 1880 méter magas (Monte Vetore), míg a legalacsonyabb része 640 méter magasan található (Monte Gorna). A B-zóna jellegzetes növényei: vörösfenyő, cserfa, kocsányos tölgy, gesztenye, mogyoró.

Ebben a zónában is találkozhatunk régi és új lávafolyásokkal. (Említésre méltó a Grilli- síkságon található kötélláva). Ezekre a lávafolyásokra különböző növények települtek, először mohák és zuzmók, majd pedig olyan különleges fajok, mint pl. a bennszülött Etnai rekettye.

A B-zónában nagyon fontos a mezőgazdaság. Híres termény pl. Bronte-ban a szőlő és pisztácia, Castiglione-ban a szőlő, S. Alfio-ban a mogyoró, körte és alma.

A park felállítása után ebben a zónában is tilos volt házat építeni, viszont engedélyezve volt, hogy a mezőgazdasággal kapcsolatos építményeket felépítsenek, tehát pincéket, raktárakat. Itt is tilos bányászni, vadászni, és az élővilágot veszélyeztetni. A park viszont támogatja a mezőgazdasági munkákat és a kézműves munkákat, valamint a turizmust.

Tehát míg az A-zónát az ember nem befolyásolhatja addig a B-zónában megjelenik az emberi tevékenység, legfőképp a mezőgazdaság.

A C-zóna (4 300 hektár) a vulkán legalacsonyabb területén helyezkedik el, kb. 600 és 800 méteres magasságban, és már magában foglal lakott területeket is.

Ezen a területen is találkozhatunk tipikus élővilággal. A tájat itt már erősen befolyásolja a mezőgazdasági munka, a nyugati oldalon megjelennek az olajfaligetek, a mandula és a pisztácia, míg a keleti oldalon a mogyoró, gesztenye és a szőlő.

A C-zóna főleg turisztikai központ, de itt is védik a természeti értékeket és a tradicionális mezőgazdaságot. Ebben a zónában is tilos nyaralót építeni, vadászni, bár itt bizonyos időszakokban engedélyezett a nyúlvadászat, tilos ugyanakkor bányászat és az élővilág veszélyeztetése. A parknak az a célja, hogy ebben a zónában is fejlessze a turizmust, illetve egyensúlyba hozza a mesterséges és a természetes környezetet.

A D-zóna (9 700 hektár) a park szélén helyezkedik el. Ez a zóna 580 méteres magasságban

Zafferana településnél kezdődik. A D-zónában a mezőgazdasági munka játszik fő szerepet, nagyon elterjedt az olajfa, mandula, pisztácia, de itt már találkozhatunk fügekaktusszal is.

Ezen a szinten már engedélyezett a házépítés, de csakis a park szabályai alapján, és az építkezéshez csakis helyi anyagokat lehet fölhasználni. Itt szabadkezet kapott a mezőgazdaság, kézművesség, illetve a bányaipar. Tilos viszont a légszennyezés, illetve a víznek a szennyezése és tiltott a vadászat is.

 

Az Etna növényvilága

Az Etna olyan területi egységet alkot, amelynek a geológiai állapota és klímája változó, de a vulkáni természete miatt mégis egységet alkot. Mivel aktív vulkánról van szó, különbözik környezetétől, és szigetet alkot a szigeten, Szicílián.

A 0-tól 3350 m-es magasságig az Etnán a különböző növények széles skálája található, amelyek függnek a klímától és a magasságtól. A magasabb területeken a vulkáni aktivitás, az alacsonyabb területeken az emberi munka eredményez változásokat.

Hogy jobban megértsük a táj változásait, meg kell értenünk az élőlénycsoportokat (társulásokat, csoportosulásokat). Ezek állandóan változnak, nemcsak a vulkán aktivitásának köszönhető állandó átalakulások miatt, hanem az emberi beavatkozások miatt is.

Tanacetum siculum – (Tanacetum vulgare – gilisztaűző varádics)

 

Június-júliusban virágzik, bokorszerű. 1000-1100 métertől a magas hegységi szintig terjedő mezőkön fordul elő. Itt behatol az Astragalus siculus vegetációjába, ahol jelen van a legfelsőbb szintig, 2400-2550 méterig. Elterjedése: Szicília, az Etna vidéke és Madonie. Bennszülött szicíliai növény. A helyiek a Donna vita nevű likőrt ebből a növényből készítik.

A Tanacetum név görögből ered és halhatatlanságot jelent. Régen úgy tartották, hogy aki iszik ennek a növénynek a levéből, az örök életet nyer.

 

Anthemis aetnensis – Etnai kamilla (Pipitér)

 

Az egyik legjelentősebb etnai növény. Az Etna legmagasabb lejtőin található, magasan fekvő területek pionír növénye. Neve a görög anthos – virág szóból származik. Így nevezték régen a kamillát is. A magas részek homokján és láváján található. 1700-2900 m között gyakori. A Senecio etnensis-szel együtt akár 3050 m magasságig is felhatolnak, és ez a két növény a hegyen a legmagasabban előforduló virágos növény. Július-augusztusban virágzik. Pici, tömött párnákat alkot.

 

Senecio aetnensis – Szent Péter füve – Etnai aggófű

 

A levelek teljesek és fogazottak, július-augusztusban virágzik. Vulkáni sziklán vagy homokon fordul elő, a hegy magasabb részein mindenütt gyakori. 1750-3050 méterig, ami a növények elterjedési határát jelenti az Etnán, ez az egyik legjelentősebb növény ami itt előfordul. És a magasan fekvő pionír társulás tagja.

Poa violacea ssp aetnensis – (Perje)

 

Sűrűn bokros vagy sűrűn tömött csomós növény. Június-júliusban virágzik. A hegy magasabb szintjein – ott ahol még bokrok is előfordulnak – találkozhatunk vele. Az Astragalus siculus vegetációjában fordul elő. Gyakori. Szereti a köves, sziklás talajt. 2675 m-ig található meg. Hogy endemikus-e, az kérdéses.

 

Orchis papillionacea – Pillangóorchidea

Március-május között virágzik, fás területeken 950-1200 m között fordul elő. Főleg az ÉK-i lejtőkön.

 

Viola aetnensis – Etnai ibolya

Ápr.-jún. Magas területeken elterjedt faj. Az Astragalus siculus-szal él együtt. 1200-2600 m-ig él, néha 2800 m-ig is felhatol. Színváltozatai vannak: fehér, sárga, ibolyakék. Az egyik legjellemzőbb etnai növényke.

 

Genista aetnensis – Etnai rekettye

Bokros vagy fa megjelenésű. Jún.-aug. 100-2075 m-ig elterjedt a nyugati oldalon, egyéb helyen 1900 m-ig fordul elő. Az Etnán és Szardínián, ill. a Vezúvon él. Az egyik legjellemzőbb fás szárú növény az Etnán 800 méter fölött. Kedveli a lávából képződött talajokat.

 

Sapanaria sicula – Szicíliai szappanfű

Fás, bokorszerű megjelenésű növény. Jún.-aug. Vulkáni homokon él, meredek lejtőkön és magas régiókban is előfordul. 1700-2200 m között igen gyakori, de akár 2350 m-ig előfordulhat. A latin szappan szóból eredeztethető a neve. (Az Etna NP címernövénye).

 

Rumex scutatus f. aetnensis – Sóska

Máj.-jún.-tól-aug. Nem túl mély talajokban él, kedveli a vulkáni homokot. Nagyon fontos új vulkáni talajok keletkezésénél. Pionír, 3000 m-ig előfordul. Ez a forma csak az Etnán fordul elő, bennszülött, nagyon fontos a hegy ökológiájában. Magashegységi faj, rómaiak rágcsálták a leveleit, hogy szomjukat csillapítsák.

 

Betula aetnensis – Etnai nyír

Ápr.-máj. Szegényes vulkáni talajokat szereti. Sziklák repedéseiben is megél. Az É-ÉK-i és Ny-i oldalakon él. 1300-1900 m. 850 m tengerszint feletti magasság alatt nincs. Fornazzo térségében 2110 m-es magasságig is felhatol. Endemikus etnai növény. Az egyik legfontosabb fa az Etnán. Általában a keleti oldalon fordul elő, ahol fa termetű, és itt felveheti az arbustivo formát is. Gall eredetű latin szóból származik, a kelták is ugyanígy hívták.

 

Juniperus communis ssp. haemispherica – Közönséges boróka

Fás szárú, törpe növésű. Ápr.-jún. Gyakori faj. Párnákat alkot. Az erdők felső határánál és még afölött is előfordul, 1550-2100 m között. A Berberis aetnensis -szel gyakran előfordul. Sziklás talajokon max. 2450 m-ig fordul elő. Szicília hegyeiben, ill. Calabriában található.

  

 Érdi-Krausz Erika – Láng István – Lieber Tamás

* – A cikk rövidített változata A Földgömb c. folyóirat 2001. november – december havi számában jelent meg.