Panarea, a háttérben Lipari egy részlete és Salina látható.
Forrás: marinas.com
A Szicíliától északra elterülő Lipari-szigetcsoport hét lakott szigete közül Panarea a legkisebb (3,4 km2). Az alig három kilométer hosszú és legfeljebb két kilométer széles sziget elsőként emelkedett ki a tengerből, nagyjából félmillió évvel ezelőtt. Valójában itt egy kisebb szigetcsoport találunk, amelynek Panarea a központja. A szirtek közül Basiluzzo, Dattilo, Le Formiche, Lisca Bianca, Bottaro és Lisca Nera az említésre méltók. Bár az imént önálló szárazulatokat írtunk, a hagyományos értelemben mégsem nevezhetjük különálló szigeteknek, ugyanis egy 460 négyzetkilométer területű, hatalmas vulkáni tömbnek a tenger felszíne fölé emelkedő részei ezek. A tűzhányó talapzata 1200 méteres mélységben húzódik.
Panarea geológiai története a sziget különböző részein még mindig jól megfigyelhető. Cala Bianca sziklafalában található a vulkán egykori kürtője, amely ma kőtörmelékkel van tele. Ellátogathatunk Castello és Punta del Tribunale magaslataira, ahol a vulkáni kürtőben megszilárdult viszkózus láva által létrehozott kiemelkedéseket figyelhetjük meg. Ezeket a területeket a vad terepviszonyok miatt nem könnyű megközelíteni, ám igazából ez a körülmény extra élményt is nyújt a látogatónak. Panarea az egyetlen a lakott szigetek közül, ahol nem sikerült klasszikus értelemben vett lakótelepeket kialakítani. San Pietro, Drauto és Ditella sem nevezhető igazi falunak, csak amolyan szórványházas településnek. Panarea többi részén a házak, amelyek mind makulátlanok, fehérre meszeltek itt-ott elszórtan állnak, körülvéve a bőséges mediterrán növényzettel. Panarea látszólagos nyugalmát nem zavarja gépjárműforgalom, hiszen nincs számukra használható út sem. Emiatt a vad és elhagyatott látvány miatt az 1950-es évek filmjeiben gyakran használták forgatási helyszínként. Itt játszódott például Nanni Moretti „Kedves naplóm” és Michelangelo Antonioni „A kaland” című filmje.
Panarea környezetében számos szirt található. A háttérben Strombolit látjuk.
Forrás: marinas.com
San Pietroból egy órányi sétával juthatunk Cala Junco fölé, az őskori faluba, de ugyanilyen rövid sétával a legmagasabb csúcs, a 421 méteres Timpone del Corvo is elérhető. Ez utóbbiról a folyamatosan „pipáló” Strombolit csodálhatjuk. Másik túraútvonalon felmászhatunk a Ditella negyedbe, és onnan fentről egy ösvényen leereszkedhetünk a tengerparti sziklákhoz. Ezen a helyen számos hasadékból tör elő a gőz, s a tenger mélyéről gázbuborékok szállnak fel. Itt az ősi időkben azt az alvilági kultuszt gyakorolták, hogy a papok a bugyborékoló vízbe ejtették a hívek által hozott áldozatokat, hogy azok közvetlenül a föld alá, az istenekhez jussanak. Napjainkban azonban az idelátogatók másféle isteneknek hódolnak. A nyugalom itt, mint fentebb írtuk, látszólagos és időszakos, hiszen a nyári szezonban Panarea szigete a legforgalmasabb a lipari szigetek közül, tökéletes az éjszakai élet kedvelőinek. Nem véletlenül nevezik „VIP-szigetnek”. Amíg télen alig több mint 200 lakos él itt, nyáron a sziget felvirágzik; klubokban, éttermekben és diszkókban nyüzsög a sok turista.
Panareán az őskori ember nyomait is felfedezhetjük, a közeli Basiluzzonál pedig egykori római jelenlét érhető tetten. Ez a Panareától mintegy három kilométerre található, teljesen lakatlan nagy vulkanikus szikla római villák maradványait őrzi. Felfedezhetünk néhány mozaikpadlót és festett faltöredéket is. A tengerfenéken egy rom is található, amely feltehetően egykor egy római kori kikötő volt, s ami talajszintváltozással járó, úgynevezett bradiszeizmikus jelenségek miatt süllyedt el.
Panarea egyik védett öblének bazaltformációja az “Elefántbőr”
Fotó: Lieber Tamás
A Panareát körülvevő többi szigetet és sziklát is érdemes megtekinteni egy hosszabb hajóút során, így felfedezhetjük a tenger a kékjének megannyi árnyalatát. A partvonalat legtöbb helyen meredeken a tengerbe zuhanó sziklafalak alkotják, de azért találhatunk kicsiny öblöket is, ahol kedvünkre napozhatunk és fürdőzhetünk.
Így juthatunk el Lisca Biancához is. Ez a körülbelül 300 méter hosszú és 150 méter széles sziget a sziklák fehéres színéről kapta a nevét. A múltban az itt bányászott sziklából timföldet nyertek. Ez a szirt ad otthont a szerelmesek kis barlangjának (Grotta degli innamorati), ahol a legenda szerint azok a szerelmesek, akik ott csókolóznak, örökké együtt maradnak. A Lisca Bianca és a többi szikla közötti tengerszakaszon a víz buborékoszlopok százaitól forrong: itt a még nem teljesen szunnyadó vulkán közepén járunk.
A kutatók húsz éve tanulmányozzák tengerfenékről felszabaduló gázokat és a hidrotermális rendszert. Egy legújabb kutatás szerint viszonylag sekély mélységben a geotermikus erőforrások kiaknázhatók. Turbinák segítségével villamosenergiát lehetne termelni, amely a sziget szükségleteinek 44%-át fedezné.
Érdi-Krausz Erika
A cikk az alábbi forrás alapján készült:
Leave A Comment