Megjelent az Élet és Tudomány 2006/46. számában (2006. november 17.)

vezuvet

ÉT hátlapja

A dél-olaszországi Nápoly városa fölé magasodó Vezúv körülbelül 300 ezer éves történetének első írásos emléke ifjabb Pliniusnak Tacitushoz írott levele, amely a Kr.u.79 augusztusában bekövetkező kataklizma részletes dokumentuma. Talán ennek is köszönhető, hogy ez a jelenség – amely során Pompeji, Herculenum és Stabiae városa tűnt el évszázadokra a föld színéről – lett a világtörténelem legismertebb vulkánkitörése. 79-től napjainkig a vulkánt váltakozó erősségű kitörések és rövidebb-hosszabb ideig tartó nyugalmi periódusok jellemezték. Az utolsó aktív szakasz 1933 és 1944 között zajlott. Ebben az időszakban épült fel a vulkán legfiatalabb képződménye a Cono Cinere, vagyis a Vezúv mai kúpja, amely végleges formáját az 1944. március 13-ától 29-éig tartó kitörés folyamán vette fel.

A vulkánra turistaként bárki felkapaszkodhat, gyalogosan száz méteres utat kell megtennie. A kráter pereméről – 1270 méteres magasságból – lenyűgöző látványként tárul szemünk elé a 800 méter átmérőjű, 330 méter mélységű katlan. A legutolsó, 1944-es kitörés energiáját jól szemlélteti.a kráterfal felső peremének kirobbanása során keletkező rézsű. A kép alsó szélén egyúttal szembetűnik a Vezúvra jellemző rétegvulkáni szerkezet – a láva és piroklasztikum váltakozása – is. Maga a kráterfal rendkívül instabil, ahonnan az igen erős aprózódás következtében rendszeres kőpergések zajlanak. A kráter fenekén – ahová 2000-ben társaimmal együtt magam is leereszkedhettem – hatalmas sziklatömbök árulkodnak Földünk belső és külső erőinek állandó harcáról. A Vezúv jelenleg éberen pihen, amiről a kráterfal szolfatára-tevékenysége (kénes gázszivárgások formájában) meggyőzően árulkodik.

Lieber Tamás
(BEBTE Vulkanológiai Kollektíva)