Nevado del Ruiz (Forrás: Wikipedia)

Nevado del Ruiz
(Forrás: Wikipedia)

1985. november 13-án, a kolumbiai Andokban található Nevado del Ruiz kitörésekor az évszázad legnagyobb tömegű és leggyilkosabb laharjai zúdultak alá, csaknem teljes egészében lerombolva a krátertől 72 km-re, a Magdalena-medencében fekvő Armero városát. A laharok közel 23 ezer embert megöltek és 4400-at megsebesítettek; 5100 ház megsemmisült és 210 ezer hektár termőföld tönkrement. Ez a vulkánkitörés hóval és jéggel borított vidéken zajlott, ami olvadás után a kőzettörmelékek folyását eredményezte.

A legnagyobb tömegű sárfolyás Armero felé vette útját a Rio Azufrado völgyén át. A több ezer köbméternyi lahar körülbelül 30 kilométeres óránkénti sebességgel haladt.

A szurdok alját vastag lávafolyásokba vágott meredek lejtők határolják, a völgy oldalait pedig sűrű, magassági erdők borítják. A laharok 100 magasságig és 20 m mélységig, a szálban álló kőzetekig legyalulták a völgyoldalt, valamint alámosták az erdővel borított, igen meredek hegyoldalak lábát is, újabb földcsuszamlásokat idézve elő.

„A hamueső pontosan 22 óra 45 perckor kezdett esni. Azonnal bekapcsoltuk a rádiót, hogy halljuk a híreket, és megtudjuk, mi történt. Városunk polgármestere azt mondta, hogy aggodalomra nincs ok, és mindenki őrizze meg nyugalmát. De a rádió hirtelen elnémult. A villany kialudt abban a pillanatban, amikor valamiféle gurulás vagy zuhanás zaját hallottuk meg. Természetesen rettenetesen megijedtünk, és mindannyian kimentük az utcára.

Elindult az áradás. Legtöbben a háromemeletes szálloda felé igyekeztünk, úgy gondoltuk, az épület terasza védelmet fogy nyújtani számunkra. Hirtelen tompa rázkódást éreztem. A sár elöntötte a szállodát. Az épület mennyezetének a burkolata széttöredezett, és éreztük, hogy a padló beomlik a súlyunk alatt; félő volt, hogy ott helyben meghalunk. Betakart a meleg sár, majd hirtelen, hihetetlen sebességgel tolni kezdett minket és mintegy úszni kezdtünk; a sárfolyamon lebegve egy cementből készült víztartályhoz sodródtunk. A gázcsövek felrobbantak és mindenfelé törmelékdarabok úszkáltak. Többször majdnem beleütköztünk valamilyen tárgyba. azután már azt sem tudtam, hol vagyok.

A sárfolyás hirtelen lassulni kezdett. A tartály nem úszott tovább. Majdnem éjfél volt…”

(Részlet az 1985. december 12-én J.-L. Restrepo diákkal készült interjúból, aki az armerói tragdéia 3000 túlélőjének egyike volt. Pierson T., Janda R., Thouret J.C. és Borrero C. cikke nyomán, 1990)