LÉGSZENNYEZŐ VULKÁNOK

Robbanásos kitörés piroklasztszórással az Etnán

Ki ne szemlélné csodálattal Földünk természetes tűzijátékait, a magukból vörösen izzó lávát kibocsátó vulkánokat. A vulkánkitörések azonban nemcsak szilárd halmazállapotú törmelékanyagokat, ún. piroklasztikumokat szórnak ki a felszínre, hanem szemmel kevésbé érzékelhető, emígy jóval alattomosabb gázokat is útjukra engednek: szén-dioxidot, kén-dioxidot, különböző klór- és fluorvegyületeket stb. Ráadásul a gázkibocsátás nemcsak a tűzhányók aktív periódusára jellemző, hanem legtöbbjük esetében a pihenő időszakra is, de ez utóbbi hatása sem elenyésző.

A „kénsavgenerátor”

A Csendes-óceánban, Ausztrália és Fidzsi-szigetek között fekvő Vanuatu-szigetcsoport 40 km átmérőjű Ambrym szigete, a jelenlegi, 2004-2005-ös – mérések szerint a Föld legnagyobb kén-dioxid kibocsátója. Mindez természetesen a sziget „óriásvulkánjának”, a szárazulat majd egészét elfoglaló Mt. Marumnak (1360 m) köszönhető (több hivatkozás egyszerűen Ambrym-vulkánnak nevezi, ám ez megtévesztő, hiszen a hasonló nevű szigeten található még egy tűzhányó, a Mt. Benbow).

Az Ambrym-sziget említett vulkánja a szó hagyományos értelmében tehát nem tört ki, vagyis nincsenek sem hatalmas hamufelhők, sem lávaszökőkutak, a vulkán kráterében található lávatóból már legalább fél éve folyamatosan nagymennyiségű kén-dioxid áramlik.

Jóllehet a vulkanológusok által használt elnevezések, amely szerint ez „passzív” vagy „nem robbanásos” kitörés, nem tűnnek túl ijesztőnek, ennek ellenére a füstölgő vulkán nagy veszélyt jelent környezetére. A gáz nagyon erős szagú, irritálja a szemet és az orrot, nehezíti a légzést, és ez még nem minden. Amikor ezek a gázok az atmoszférába kerülnek, a vízzel elegyedve kénsavas esőt képeznek. Ambrym szigetén ez a kénes eső tönkretette a növényzetet, megfertőzte a vízellátást ezért a helyiek nem jutnak sem megfelelő ételhez, sem italhoz, így segélycsomagokon kénytelenek tengődni.

Gázanalízis műholdakról

Korábban a műholdak csak a nagy vulkánkitöréseket voltak képesek megfigyelni, gázkitöréseket nem. 2004-ben a NASA viszont egy olyan ózonmegfigyelő szerkezetet kezdett használni, amely nagy felbontóképességének köszönhetően lehetővé teszi vulkáni gázok észlelését. Az új műhold segítségével a szakértők azt remélik, hogy jobban megérthetik a vulkánkitörések, konkrétabban pedig a kén-dioxid éghajlatra gyakorolt hatását. A gázok regisztrálásának gyakorlati haszna még, hogy a magma feláramlása ütemének meghatározására, vagyis az esetleges kitörések előrejelzésére is használható.

Vulkánok és az éghajlatváltozás

A vulkánok gázkibocsátása nemcsak az Ambrym-szigeten is tapasztalt kénsavas esők formájában hat környezetére, hanem közvetett módon is.

A tűzhányókból származó por- és gázfelhőknek az éghajlatra gyakorolt hatását már a XVIII. század második felében felfedezte Benjamin Franklin amerikai természettudós és államférfi. Franklin úgy vélte, az 1783-as és 1784-es év rendkívül hideg időjárását az izlandi Laki-hasadék hatalmas kitörése okozhatta. A kitörés során a Föld mélyéből kiszabaduló jelentős mennyiségű gáz Izland és Észak-Európa nagy része fölött lebegett. Miután csak a kitörés kezdeti szakaszában zajlottak nagy erejű robbanások, a gázoknak csak kis része jutott fel hamufelhők útján a magasabb légrétegekbe. Egyes tudósok szerint a forró lávamezők fölött képződött konvekciós áramlások is szállíthattak – igaz lassabban – nagy mennyiségű gázt a sztratoszférába. A gáz eltorlaszolta a napsugarak egy részének útját a Földre, és ez okozta a szokatlanul nagy lehűlést, aminek következménye az éhínség lett. A „járványszerű” halál Izland népét a felére apasztotta. Érdekes történelmi adalék, hogy e kitörés következményei is nagymértékben elősegíthették a francia forradalom kirobbanását (az éhező emberek kaphatóbbak voltak arra, hogy életük alakítását a saját kezükbe vegyék).

Az éghajlatra igen erős hatással volt a Tambora 1815-ös kitörése is, amelyet a történeti idők legnagyobb kitöréseként tartanak számon. Az indonéz Sumbawa sziget 4000 méteres tűzhányójának magassága egynegyedével csökkent a robbanások során. Történelmi beszámolók bizonyítják a hatalmas erupció éghajlatra gyakorolt hatását. Az évkönyvek az 1816-os esztendőt „nyár nélküli évként” említik. Új-Angliában (USA) júniusban még éjszakai fagyok fordultak elő, helyenként pedig öt-tizenöt centiméteres hó esett. Rendkívül kevés szénát sikerült betakarítani, a kukorica pedig teljesen elfagyott. Kanadában még kegyetlenebb volt a hideg, a Szent Lőrinc-folyótól északra fekvő kis tavak vize még július közepén is fagyott volt. Az élelmiszerek ára a szegényes aratás következtében az égig szökött. Állatokat kellett idő előtt levágni takarmány híján, sok paraszt tönkre is ment.

Az 1816. évi hideg nyárnak Európában is szomorú következményei voltak. Mindenekelőtt Franciaország szenvedett tőle a napóleoni hadjáratok után, amikor a kisparasztoknak és földmunkásoknak nem volt élelmiszer-tartalékuk, hogy áthidalják az 1816-os rossz termés utáni esztendőt. A nemesség, amely segíthetett volna rajtuk, elpusztult a forradalom során, így a népből sokan belehaltak a nélkülözésbe.

Érdi-Krausz Erika – Lieber Tamás