A vulkánok erupciós felhői nem mindig jutnak magasra. Ha a felhő porral, hamuval és gázokkal terhes, lehúzza a súlya, és nm jut fel a levegőbe. Ilyenkor csak ellebeg a kráter pereme fölött. A porlavina 100-500 kilométeres sebességgel zúdul le a hegyoldalon. A gázok kiválnak a több száz fokos anyagból, és kiterjednek, ettől olyan mozgékonyak az ilyen felhők. A tudósok ezt a jelenséget piroklasztikus áramlásnak, tűzlavinának vagy tűzfelhőnek, izzó felhőnek nevezik. Az izzó lavinák mindent elsöpörnek, ami az útjukba kerül. Jaj annak, akit utolérnek!

Az egyik legnagyobb tűzfelhő-katasztrófa 1902-ben történt a Karib-tengeri Martinique szigetén. A kitörés előtti napokban a Montagne Pelée nevű vulkán kráteréből gőzfelhő szállt a magasba, és egyszer-kétszer a föld is megremegett. A vulkán lábánál fekvő falvak lakói St. Pierre kikötővárosában kerestek menedéket, egy 900 fokos lavina azonban a tenger felé haladtában végigsöpört a városon, ahol 30 ezer ember égett el vagy fulladt meg a gázoktól. A szerencsétlenséget alig néhányan élték túl, köztük egy rab, mert pincebörtönének ablaka nem esett a halálhozó lavina útjába, s néhány matróz, akiknek hajója elég messze horgonyzott a kikötőtől.

Másik példa: az indonéz Bali szigeten található Gunung Agung vulkán krátere 1963-ban izzó felhőbe burkolózott. A tűzhányó, amely a hindu-balinéz vallási hiedelem szerint az istenek lakóhelye és a világegyetem középpontja, 600 évi pihenés után éledt fel, és éppen azon a napon, amikor a hívők a vulkán lábánál épült Pura Besakih templomban egyik legnagyobb vallási ünnepüket tartották. Több kitörés követte egymást, és a Gunung Agung annyi port, hamut, bombát és lapiluszt okádott ki, hogy jó néhány falut eltemetett, és elpusztította a sziget egyötödét. Csaknem 1200 ember esett áldozatul. Sok bennszülött szerint a vulkánt az istenek ébresztették fel, így állva bosszút a papokon, akik állítólag nem kellő odaadással végezték a százévenként egyszer beköszöntő ünnep szertartását.

(Edmaier/Jung-Hüttl: Vulkánok;
Alexandra Kiadó – Pécs)