A 2001-es kráter pereméről rálátás a csúcskráterekre
Szicília Közép-Keleti régióját uraló vulkánóriása, amely egyúttal Európa legmeghatározóbb tűzhányója, az év egészében fogadja a turistákat. A főszezon természetesen a nyári hónapokra esik, ám a téli hónapok legalább annyira csábítóak lehetnek, és nemcsak a havas sportok kedvelői számára.
Február elején tett utazásunkat a közelmúlt jelentősebb, bár rövid ideig tartó hevesebb vulkáni működése inspirálta. Ugyan kiérkezésünkkor ennek az erőteljes aktivitásnak közvetlen jeleit már nem tapasztalhattuk, a látottak így is bőven kárpótoltak mindezekért. A tengerparton mért 14-16 Celsius-fok ilyentájt normálisnak mondható hőmérséklet errefelé, de a viharos szél által korbácsolt hullámok és az esős, borongós idő miatt Dél-Olaszország számunkra kezdetben mégis kissé barátságtalan arcát mutatta. Zafferana településen foglalt szállásunknak köszönhetően bázisunk kellő közelségben lehetett a főbb etnai látnivalókhoz, amelyek egy órán belüli autózással elérhetővé váltak.
Turisták vagyunk
Az Etnát felkeresni szándékozó turisták számára az 1800 méteres magasságban kiépített Sapienza-központ (déli turistaközpont) a leginkább ajánlott, hiszen gépjárművel még a zord téli hónapokban is jól megközelíthető, s kiváló infrastruktúrája a leginkább alkalmas arra, hogy a kirándulók különböző igényeit kielégítse. Nagy területű parkoló, éttermek, ajándékboltok sokasága áll rendelkezésünkre, itt találkozhatunk az etnai hegyi vezetőkkel és ha úgy tartja kedvünk, na meg pénztárcánk is megengedi, libegővel (oda-vissza 30 euró a tarifa) a hegy felsőbb régióját is megközelíthetjük.
A csúcskráterek erős gáz- és gőzkibocsátás közben
A hatszemélyes felvonókabinok cirka 20 perc alatt 2500 méteres magasságba repítenek bennünket, ami bár nem olcsó mulatság, de ha a tényleges látnivalókra fordítható időnyereséget nézzük, még így is megéri. A kényelmesebb turisták a felvonó felső állomásától újabb 40 euróért lánctalpas „buszokba” szállhatnak, amelyek közel 3000 méteres magasságig járnak. [nyáron 30 euróért „normál” terepjáró buszokat lehet ugyanerre a célra igénybe venni]. Ez viszont véleményem szerint már nem feltétlenül éri meg, hacsak nem egy előre egyeztetett túrával a csúcskráterekre tart az ember, aminek viszont egyedi a díjszabása.
„Egyhangú változatosság”
Az Etnán és általában egy aktív vulkánon való túrázás a kárpáti, de különösen a magyarországi tájakhoz alkalmazkodott turista számára is szokatlan lehet. Bár az erdősült alacsonyabb térszínek első ránézésre hasonlóak a mi erdeinkhez, a mindent elborító egykori lávaárak komoly akadályokat képezhetnek. A magasabb régiókban hol áthatolhatatlan salakos lávamezők, hasadékok, hol pedig tekintélyes méretű másodlagos, úgynevezett parazitakráterek állják utunkat. Másutt nagy területű kietlen, poros síkságokat találunk, amelyeken a kitörések alkalmával kidobódó lávabombák és azok kráterei enyhítenek a látvány egyhangúságán. Persze avatott szemmel sok mindenre felfigyelhetünk, így pl. a lávabombák különös alakjára, látványos lávasáncokra, a kráterek szép formájára, azok különböző színű ásványkiválásaira, az esővíz mélyítette árkokra, a forró gáz- vagy gőzkitörésekre stb.
E „sokszínűség” némileg ellentmond a fentebb említett „egyhangúságnak”, ám az előbbi az alapos, az utóbbi pedig a felületes szemlélődés jelzője.
A téli adottságok mindezt a változatosságot még tovább fokozhatják, hiszen ilyenkor a hó és jég, valamint a hideg szelek is beszállnak a tájformálásba. És ha még ez sem lenne elég, a napsugarak és a felhők játéka is kiveszi a részét ebben.
Tél vagy nyár
Útban a 2001-es kráterre
Számunkra itt Közép-Európában jól elkülönülnek az évszakok (bár manapság, amikor a tél szinte minden átmenet nélkül a nyárba csap át, már ez sem teljesen igaz), mindenesetre a telet és a nyarat azért másként éljük meg. A magashegyekben és a sarkköri tájakon e két évszak jellegzetességei gyakran összemosódnak. Bár a téli hónapokra nem jellemző a nyári időjárás, ellenben a nyári hónapokban is gyakran előfordulhatnak télies viszonyok. Így van ez az Etnán is. Magam is jártam már fent a nyár közepén zord téli körülmények között, míg télen relatíve kellemes időben, de ugyanezt a kettősséget akár egy magas-tátrai túrán is megtapasztalhatjuk.
No de térjünk vissza az Etnára és februári kirándulásunkra. A libegőből kiszállva fagypont körüli hőmérséklet lehetett. Talpunk már hókását taposott, olykor egy-egy rejtett pocsolyát is sikerült telibe trafálnunk. A főkráterek (kb. 3350 m) felől tömény gőz- és gázfellegek szálltak fel, a csendes vulkáni pipálást időnként tompa morajlás, ritkábban éles robbanás hangja festette alá. Előttünk a 2001 júniusában néhány hét alatt keletkező majd 120 méter magas kráter magasodott. Ennek megmászását tűztük ki aznapi egyik célunknak. A kráter apró salakos, poros, ám vékony jégpáncéllal fedett oldalán, talpunkkal lépéseket vájva haladtunk egyre feljebb, bár az instabil talajon inkább a „három lépés felfelé, egy kis csúszás visszafelé” volt a jellemző.
A kráterperem – jelentősen kimagasodva környezetéből – jó panorámát kínált a hegy csúcsa felé. A Sapienza központ és a Montagnola-hegy irányából markáns felhősödés kezdődött, így a Bove-völgy (Valle del Bove) felé csökkent ugyan a rálátás, de bíztunk abban, hogy ez javulni fog. Ez a katlan ugyanis az Etna egyik leglátványosabb része, amely feltételezések szerint a tűzhányó egyik ősi magmakamrájának beszakadása révén keletkezett. Oldalában látványos lávateléreket, ún. dike-okat láthatunk, míg alja valóságos lávatemető, számtalan lávaömlés végállomása.
Jeges felszínen
A 2001-es parazitakráter peremén a talpunk alól kiáramló forró gőzök és a hideg levegő kölcsönhatásaként jégtüskék miriádja keletkezett, amelyeket az erős szél katonás sorba állított. Különös látványosság ez, amit a hideg és meleg ilyetén találkozása hoz létre. Alattunk a nap melegét akkumuláló szürke vulkáni por és a hó egymásra hatása alakított ki változatos formákat, valósággal telepöttyözte a hegyet. Mintha valaki vízfestékkel alkotta volna meg ezt a képet, szürreális élményt kínálva.
Elnézve ezt a fehér és szürke színekkel festett tájat, mintha egy régi „fekete-fehér” világba csöppentünk volna. Találó volt társunk megjegyzése, miszerint ez az a hely, amire a digitális fotótechnika megjelenése előtt felesleges volt színes filmet pazarolni. És valóban, a legnagyszerűbb fotóalkotásokat még ma is fekete-fehér képeken láthatjuk viszont.
Szöveg: Lieber Tamás
Képek: Lieber Tamás, Szilvay Attila
Leave A Comment