Természetes volt, hogy akárcsak a geológia más területein, a vulkánkutatásban, és emígy az Etna esetében is óriási jelentőséggel bírt a lemeztektonika, és ebből adódóan a kontinensvándorlás elméletének 50-60-as években bekövetkező megszületése, jóllehet ez utóbbira már évszázadokkal korábbi utalásokat is találunk (pl. Francis Bacon 1620-ban már rámutatott az afrikai és dél-amerikai partvonalak hasonlóságára). Ezzel számos, korábban csak feltételezéseken alapuló magyarázat, nyert bizonyítást, tudományos alátámasztást, míg más elképzelések elvethetővé váltak ezáltal.

A lemeztektonika elmélete hozzásegítette a vulkanológusokat ahhoz, hogy többé-kevésbé pontosan megmagyarázhassák a tűzhányók működését. Ez alapján a vulkáni megjelenést három nagyobb csoportba sorolhatjuk.

Szubdukciós övezet. Két kőzetlemez (egy óceáni és egy szárazföldi) találkozásánál jön létre. Az óceáni lemez a szárazföldi alá bukik. Az alácsúszott óceáni kőzetlemez széle felemésztődik. A kőzetlemez főleg bazaltot tartalmaz és szilíciumot, ami miatt a magmának is magas szilíciumtartalma lesz. A Csendes-óceán körüli vulkánok túlnyomó része a lemezalábukások eredményeképpen keletkezett, és ezeknek aktivitása nagyon heves.

Lemezszegélyek mentén lévő vulkánok. A Földnek azon pontjain jön létre, ahol a lemezeken törések keletkeznek, és ezen át a magma a felszínre juthat. Ilyen típusú aktivitás legnagyobb része az óceánok fenekén történik. Leghíresebb példája a Középatlanti-hátság, ahol két kőzetlemez távolodik egymástól, és új óceánfenék keletkezik a bazaltos magma kiömléséből. Csak nagyon kevés helyen, főleg Izlandon és Északkelet-Afrikában történik ez a folyamat a felszínen.

Forró pont. A Föld különböző helyein a lemezszegélyektől, alábukási övezetektől távol is találunk aktív tűzhányókat. Ezek a lemeztektonika elméletébe sehogyan sem illenek bele. Az egyik legnépszerűbb elképzelés szerint ezek a különálló vulkánok a köpenyben lévő „hőgócok” felett helyezkednek el. Ezek a „hőgócok” olyan helyek, ahol valahonnan nagyon mélyről, talán a földmag közeléből, folyton-folyvást áramlik felfelé a forró köpenyanyag. Ez a felfelé hatoló anyagáramlás nem törődik azzal, hogy felette kontinentális vagy óceáni kéreg van-e, egyszerűen lyukat éget bele, és így születik meg a „hőgóc”-típusú, ún. forró pontos vulkán.

(Francis, Peter: Vulkánok – Gondolat; Budapest, 1981)