KITÖRŐ LELKESEDÉS – Újabb izgalmak az Etnán

Az írás rövidített változata a Hegyisport és Turista Magazin (HTM) 2008. augusztusi számában jelent meg

Robbanásos kitörés

„Az általatok kért, csúcskráterekre vezető túra mellett az Etna jelenlegi kitöréséhez is elviszünk titeket” – hallatszott a telefonban újdonsült ismerősünk hangja. Jóllehet júniusi dél-olaszországi programunkat még itthonról szerveztük, annak végrehajtását azonban mindenképpen a tűzhányó aktuális tevékenységétől kívántuk függővé tenni.

A Calabria felé vezető autópályán érkező hírt természetesen mindenki örömmel fogadta, és jó kedvünket még az sem tudta elvenni, hogy a késői indulás miatt (a Vezúv meglátogatása után) jelentős késéssel, a hajnali órákban léptünk Szicília földjére. A déli turistaközpontban (Rifugio Sapienza) megbeszélt 9 órai találkozóra szerencsére mégis néhány órás alvás után, időben érkeztünk. A majd hatszáz méternyi emelkedőt röpke tíz perc alatt tettük meg, s az újabb négyszáz méter leküzdésére is közel azonos időre volt szükségünk. Persze mindez nem ment volna libegő és terepjáró busz nélkül, amelyek célunkat tekintve nélkülözhetetlenek voltak ezen a napon. Vezetőnk, Pietro lelkesedését hamar átvettük, főleg miután részletesen felvázolta a ránk váró programot.

Közel 3000 méteres magasságból indulva vágtunk neki a tényleges túrának. A csúcskráterek megmászása a két évvel ezelőttihez képest nem tűnt különösen megerőltetőnek, amihez persze az is hozzájárult, hogy az időjárás idén sokkal kedvezőbb volt. A finom vulkáni porban való gyaloglás miatt hasznos kelléknek tűnt a kamásli, a pormaszk és a túrabot. Hamar nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy bár a felfelé vezető ösvényen olykor kellemetlen lábszárközépig süppedni a finom vulkáni törmelékben, a visszaúton, lefelé viszont éppen ez a puha anyag lesz segítségünkre.

Folyamatosan nyomja a gázt

A krátereket tömény kéngáz tölti ki

A főkráterek elérése nagyjából egy óránkba tellett. A hatalmas kiterjedésű katlanok Európa egyik legaktívabb vulkánjának tetején már önmagukban is tekintélyt parancsolnak. A Központi-kráter és a Bocca Nuova 2006-os részleges egymásba omlása némiképp átírta a korábbi, „négy főkráterről” szóló jellemzést, ám a változásokból vajmi keveset láthattunk. A kráterek mélyéről folyamatosan feláramló gázok, fojtogató összetevőik révén gyakran késztettek meghátrálásra bennünket. A kráterperem megközelítése egyébként sem tanácsos, lévén annak széle sok helyütt alattomosan aláhajlik, s folyamatosan pereg, omlik. Pietro elmesélte annak a spanyol turistanőnek a történetét, aki néhány éve a figyelmeztetéseknek fittyet hányva, belezuhant a kráterbe.

A szél ugyan változó intenzitással, de szerencsénkre állandóan fújt, ami olykor-olykor, még ha csak pillanatokra is, de megtisztította a krátereket a sűrű, átlátszatlan gőzöktől és gázoktól. A fényképezőgép beállítására nem mindig volt kellő időnk, de ez a probléma a digitális eszközökkel – nagy számú és jó felbontású felvétel készítésével – általában orvosolható. A gázok ellen a porálarc kevésbé, viszont a hazai szakboltokban is beszerezhető (speciális szűrővel ellátott) gázmaszk hatékony védelmet nyújtott. E védőeszköz nélkül huzamosabb ideig nem is tanácsos ilyen közegben tartózkodni. A gázok bizonyos összetevői (pl. kén-dioxid) erősen irritálják a nyálkahártyát különösen a légutakat. Kis mértékű inhaláció esetén köhögés, erősebb dózis esetén komolyabb rosszullét, hányás, eszméletvesztés is előfordulhat.

Miután végeztünk a csúcskráterek megtekintésével, fényképezőgépeinket, kameráinkat alaposan becsomagolva (a por nem tesz jót ezeknek a berendezéseknek sem), megkezdtük a vulkáni törmelékben történő leereszkedést. Ami fölfelé egy órába tellett, lefelé mindössze húsz percet vett igénybe. A porban való száguldozás közben azért nem ártott a lábunk elé is figyelni, ugyanis a süppedő közeg nyújtotta monotóniát néhol elfedett jeges szakaszok törték meg. Nem beszélve a kisebb-nagyobb lávadarabkákról, vulkáni bombákról, melyeket lépteink szakítottak ki portemetőjükből (nem egy közülük gyűjteményünk értékes darabja lett).

Láván szaggatott ösvényen

Lávalepény (Kabai Dani)

A központi kráterektől leereszkedve, a hírhedt Délkeleti-krátert megkerülve, annak túloldalára igyekeztünk. Célunkat, a hetek óta folyamatos kitöréseket produkáló parazitakrátereket még nem láthattuk, a 2006-2007-es kiterjedt lávafolyam árnyékában haladtunk. Utunkat ún. „aa” lávamező szegélyezte (az elnevezés a polinéz szigetlakóktól ered, akik e fájdalmas kiáltást hallatták, amikor mezítelen lábbal léptek a rögös, éles lávadarabokra). A mindössze néhány éves lávaár több száz méteres szélességben folyt le a hegyről, magassága pedig összetorlódva helyenként a 6-8 méteresre duzzadt.

Kijelölt ösvény híján (egyébként sem lenne hosszú életű) a vezetőnk által mutatott irányba haladtunk. Mintha aknamezőn jártunk volna, a vulkáni bombák, „lávalepények” becsapódása következtében keletkezett tölcséreket kerülgettük. Hirtelen balra váltottunk, s a bakancsokat sem kímélő salakos lávaárra lépve, immáron ezen folytattuk utunkat. Bő fél órát gyalogoltunk, amikor egy fiatal hornitóhoz (salakkürtő) értünk. Ezt a kéményszerű formát a lávamezőből elillanó gázok építik fel úgy, hogy a még izzó lávadarabokat kiszakítják, s egymásra „pakolják”. Az így keletkező tornyocska a lávamező megszilárdulása és felszínének kihűlése után még hónapokig gőzölöghet.

A képződmény megtekintése után nagyjából negyed órába telt, amíg egy lávasánc pereménél Pietro megállított bennünket. Fülünket éles, sistergő hang ütötte meg. Tőlünk körülbelül 200 méterre megláttuk ennek forrását. A kráterből, a magma pulzálásának ritmusát követve, izzó lávadarabkák repültek fel úgy 30-50 méteres magasságba. Ezek az úgynevezett csendes kilövellések folyamatosak voltak.

Parazitakráter gázkitöréssel, lávafoszlányokkal

És amire semelyikünk sem számított; hirtelen hatalmas robbanás hangjára rezzentünk össze. Az iménti krátertől 50 méterre, egy feltételezhető törmelékdomb takarásából sűrű, fekete, gázból, porból és kisebb-nagyobb törmelékdarabokból álló felhő emelkedett a magasba. A kövek kidobódását 50-150 méterre becsültük. A számunkra láthatatlan kráter úgynevezett Stromboli-típusú kitöréseket produkált, közel egy órás fent tartózkodásunk során 8-10 alkalommal. A kilökődő lávafoszlányok tömör tömbbé, vulkáni bombává „fagyva” hullottak alá, s tőlünk szemmel is jól követhető irányban és távolságban potyogtak ki a sűrű kitörési felhőből. A látvány olyannyira magával ragadó volt, hogy az idő múlását sem érzékeltük. A buszközlekedést és a libegőket is leállították már, mire visszaindultunk a déli turistaközpont irányába. Gyalog kellett leereszkednünk, de azt gondolom, hogy az átélt izgalmak után ezt senki sem bánta. Az újonnan szerzett élmények egész vulkántúránk hangulatát megalapozták. [2008]

Szöveg és képek: Lieber Tamás

GALÉRIA

Gáz mindenütt

Keresztül a lávamezőn

Ereszkedés közben