SZOLFATÁRA: DANTE POKLA

Nagy Száj (Bocca Grande)
A Szolfatára kráterében

A Nápoly-közeli vulkanizmus nem csupán a Vezúvra korlátozódik. Méltán az egész campaniai táj ékszerdobozának nevezett híres öblétől nyugatra nyílik az itáliai félsziget legvulkanikusabb régiója, a Pozzuoli-öböl. A festői szépségű Pozzuoli-öböl a Nisida-félszigettől a híres Miseno-fokig terjed. A térség horizontját a szintén vulkanikus Ischia-sziget zárja le.

A körülbelül 80 km² kiterjedésű Campi Phlegrein (Lángoló mezők), valamint Pozzuoli városán kívül számos fontos és modern ipari létesítmény és katonai bázis, továbbá több tucat vulkáni kúp és kráter található, amelyek közül néhány helyét ma már tavak foglalják el.

Ennek ellenére e területen még számos vulkán tekinthető aktívnak. A Campi Phlegrein történt utolsó emlékezetes kitörés a Monte Nouvoé volt 1538-ban. Azóta a nyugalom csak látszólagos, mivel az ókortól kezdve a föld szabálytalan időközönként lassan emelkedik vagy süllyed a belső erők hatására. E mozgások mértéke eléri akár a 10 m-t is. Ez a világ geológusai által jól ismert jelenség, amelyet „bradysizmus”-nak, avagy „lassú földrengés”-nek neveznek.

A Nápoly körüli vidék emellett még hőforrásairól is jól ismert. Közülük a legerősebb tevékenységet és a legnagyobb vízhozamot a Szolfatára kör alakú kráterének mélyén figyelték meg. Két fumarolája már évszázadok óta olyan nagy erővel és kitartással tör fel, hogy még a nevük is ezeket a tulajdonságaikat tükrözi: Soffione (földgáz) és Bocca Grande (nagy nyílás). Hőmérsékletük nem haladja meg a 165 °C-ot, de gáz- és gőzkilövelléseik elég hevesek ahhoz, hogy a kénlerakódásos krátercsatornákat borító homokot és kavicsot felemeljék.

A Szolfatára kráterét, Dante poklának ihletőjét, egyre nagyobb számú turista keresi fel. A látogató kizárólag a korlátokkal kijelölt útvonal mentén haladhat. Az óvatosság rendkívül ajánlatos ebben a környezetben, és szigorúan tilos a gázoktól állandóan kavargó feketés és kénes sárral teli iszapfortyogókat megközelíteni. A maró hatású hőforrások föld alatti áramlásától fellazult vulkáni talaj ugyanis számos helyen nem bírja el a léptek súlyát; könnyen előfordulhat, hogy a látogató lába alól szó szerint kicsúszik a talaj, és a következő pillanatban egy forró vizes katlanba merül be.

Az emberben felmerül a kérdés, vajon a véletlennek tulajdonítható-e, hogy az ókori rómaiak a Pokol kapujának tartották a Szolfatárát.