Az 1944-es kitörés rézsűjét az erózió is kikezdte

Az 1944-es kitörés rézsűjét az erózió is kikezdte

Amikor 1999-ben turistaként először másztunk fel a Nápoly fölé magasodó Vezúvra, nem is sejtettük, hogy az elkövetkező két évtizedben még jó néhányszor megfordulunk itt. Törekedtünk tehát arra, hogy minél többet lássunk és megtudjunk erről a hegyről, melynek híre joggal kelt félelmet az ide látogató emberben. Talán a ragyogó nyári napsütés és a szélcsend tette velünk, de olyan paradox érzésünk volt ekkor, mintha sohasem jártunk volna békésebb, csendesebb vidéken. Alattunk valamivel több, mint ezer méterrel a szmog borította iparváros, Nápoly és annak népes agglomerációja látszott, kissé távolabb Procida-, Ischia- és Capri-szigete, illetve a mesés Sorrentoi-félsziget mutatták meg párából kibontakozó körvonalaikat.

Időzített bomba

A Vezúvon a „pillanatnyi” és látszólagos nyugalom megtévesztő, sokan a pihenő vulkánt látják meg benne, mely érzés talán csak a távolabbról érkezőkben jut kifejeződésre. Akik itt élnek, egyfelől tudják, hogy ennek az ellenkezője igaz, miszerint a hegy csak erőt gyűjt a következő kitöréshez, másrészt megpróbálnak nem tudomást venni erről és úgy élik mindennapjaikat, mintha nem a világ egyik legveszélyesebb vulkánján élnének.

Ha alaposabban körülnézünk és előszedjük földrajzos ismereteinket, bizony nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy meggyőződjünk mi mindenre képes ez a tűzhányó. A Vezúv legismertebb, és napjainkig legpusztítóbb kitörése Kr.u. 79-ben történt. Ami miatt legtöbbünk számára nevezetes ez a dátum, az Pompeji, Herculaneum, Stabiae városok „csipkerózsika álmának” kezdete. Ezek a települések majd 1800 évre eltűntek az emberi szem elől, s megtalálásuk legalább akkora csoda volt, mint amekkora áldozatokkal járt „pusztulásuk”.

A lejutás itt csak kötélen lehetséges

A lejutás itt csak kötélen lehetséges

Jóllehet a 79. évi kitörést számos jelentős erupció követte, talán erősségben az 1631-es volt ehhez hasonló. Ezt követően kisebb-nagyobb intenzitással az 1944-ben bekövetkező, mind ez ideig legutolsó kitörésig volt aktív a tűzhányó. 1944 óta a természet hihetetlen sebességgel gyógyítja be azokat a sebeket, melyeket a II. világháború végén bekövetkező természeti csapás okozott (szegény nápolyiaknak nem volt elegendő a szövetségesek légicsapásaival szembenézniük, egy ennél jóval fenyegetőbb veszély is leselkedett rájuk). Eltűnőben vannak az egykori lávafolyamok: egyrészt sűrű cserjések, erdőségek telepedtek meg a relatíve gyorsan aprózódó, málló vulkáni kőzeten, másodsorban a gyorsan kiépülő, idegenforgalmat szolgáló infrastruktúra (aszfaltozott utak, épületek stb.) is sokat elfed az egykoron oly rettegett tűzfolyamból.

A mai kráter peremén jól láthatóak a 74 évvel ezelőtti kitörésnyomok. Egyik felén meredek rézsű mutatja a gigászi robbanás következtében kiszakadó kráterfal helyét, amit ráadásul az erózió is kikezdett. Másutt hatalmas, instabil lávablokkok merednek a mélység fölé.  Maga a kráter nem kevesebb, mint 330 méteres mélységben végződik, oldalfalai szinte teljesen függőlegesek. Az éber állapotra a több ezernyi nyílásból kiáramló vulkáni gőzök-gázok figyelmeztetnek.

 „Egyszerű” turistaként a Vezúv pénztárát elhagyva, a szokványos utat választhatjuk, mint ahogy ezt első ott jártunkkor mi is tettük. Ez tulajdonképpen a kráter peremének bő egyharmadát érinti.

Kezdetben csupán a természeti földrajz iránt elkötelezett látogatókként, később pedig már a vulkáni jelenségek tanulmányozása miatt tartottuk fontosnak, hogy a lehető legtöbbet tanuljunk ettől a vulkántól. Helyi ismerőseink a 2018. évi bejárásunkon a nápolyi Vezúv Obszervatóriumba is invitáltak bennünket, majd az ott szerzett ismereteket a helyszíni szemlén tapasztaltakkal egészíthettük ki. A Vezúv peremének végigjárása különös perspektívát kínál, hiszen itt van a kúp legmagasabb pontja, következésképp a legjobb rálátás is innen kínálkozik.

Természetesen létezik egy olyan nézőpont is, amit csak kevesek tapasztalhatnak meg, és ami nem más, mint a vulkán, pontosabban a kráter belseje. 2000-ben magunk is kivételezettek lehettünk. Következzék hát ennek a túrának a krónikája.

Előkészületek

Még 1999-ben felvettük a kapcsolatot a Vezúv Obszervatóriummal. Meglepően gyors és kedvező válaszokat kaptunk tervezett krátertúránkat illetően. Némi anyagi szolgáltatás ellenében lehetőséget kaptunk a leereszkedésre is. Azonban mint írták, hogy ez tényleg összejön-e, csak a helyszínen fog kiderülni.

Rossz idő esetén – amit itt egy egyébként ártatlannak tűnő felhősödés is okozhat –, valamint ha a műszerek szeizmikus tevékenységet jeleznek, érthető okokból azonnal letiltják a lehetőséget. Persze ez utóbbi esetében nemcsak mi lennénk kárvallottjai az eseményeknek, hanem az egész térség.

Az obszervatórium munkatársai emellett kikötötték, hogy csak gyakorlott, kötéltechnikai előképzettséggel rendelkező társainkat viszik le. A létszámot helyi vezetőnkkel együtt 10 főben állapították meg. Nem okozott különösebb problémát a megfelelő emberek kiválasztása. Többen egyébként sem vállalták volna a „különtúrával” járó procedúrát. A fent maradottakat kárpótolták a már említett körtúrán megtapasztalt élmények.

Ereszkedés közben

Ereszkedés közben

A kráterbe való leereszkedés izgalmát fokozta az a tény, hogy itt minden instabil. A krátert hullott piroklasztok és láva építi fel. A vastag por alatt lévő porózus tufa sem tűnik túl állékonynak ahhoz, hogy abba szögeket helyezzünk, így elképzelni sem tudtuk, hogy mihez fogjuk rögzíteni köteleinket.

Természetesen itt ezt is megoldották. Muszáj is volt, hiszen időnként a kráter mélyén elhelyezett műszerek karbantartására is szükség van.  A kráter peremétől kb. 2 méterre található, kellő mélységbe lesüllyesztett betontuskó szolgált biztosítási pontként. Kötelünket, na meg a házigazdák által biztosított kötélhágcsót az ebből kiálló fémkampóhoz rögzíthettük. A hágcsónak megörültünk, bár igazából csak fölfelé vettük hasznát.  A létra aljának rögzítésére egy hatalmas lávatömbbe beapplikált nittfül szolgált.

Ereszkedés a kráterbe

Csupán 12 méteres függőleges ereszkedés (vagy inkább leeresztés) várt ránk a törmeléklejtő tetejéig. A barlangászat és sziklamászás valahol ötvöződni látszott, ha máshol nem is, hát a felszereléseinkben. Rövidnadrág, póló, bakancs, sisak, valamint az ereszkedő-, és mászócuccok, na és az elmaradhatatlan napszemüveg alkottak általunk még sohasem próbált egyveleget.

A kötélről való kiszállást követően lábszárközépig érő, kisebb-nagyobb kövekkel összekeveredett porban kellett közlekednünk. Figyelnünk kellett, hiszen egy rossz lépés a legjobb esetben is bokaficammal járt volna. Ha valaki megcsúszik, semmi és senki sem állíthatja meg a tölcsér szájadékánál lévő teherautónyi sziklatömbökig. Meanderezve, tisztes távolságot tartva haladtunk. A kráterperemen tiszteletünkre összegyűlő bámészkodók egyre csak törpültek, mígnem teljesen eltűntek a szemünk elől.

Részlet a kráter belsejéből

Részlet a kráter belsejéből

Miközben lefelé haladtunk, vezetőnk és az egész vulkanológiai kollektíva profizmusa egyre-másra megmutatkozott. Ha mi magunk vágunk neki egy ilyen kalandnak, minden bizonnyal számtalan dolog elkerüli figyelmünket, hiszen ez nem barlang és nem is egy általunk szokványosnak tekinthető mészkőszirt. A helyiek nagy gondot fordítottak az időzítésre. Meglepő, de itt minden apró momentumnak óriási jelentősége van. Pl. napkeltekor és napnyugtakor a hirtelen fellépő hőingadozás olyan nagymértékű kőzetlazulást okoz az egyébként is elég instabil falakon, hogy valóságos kőeső hull a kráterben. Emiatt a túra csak napkelte után indulhat, de napnyugtáig a felszínre kell érni. Értelemszerűen a déli, koradélutáni órák a legbiztonságosabbak.

Túránk során – igaz akaratunkon kívül – egy érdekes kísérletnek is részesei voltunk. A kráter fent a peremen kb. 800 méter, míg az alján „csupán” 150-200 méter átmérőjű. A szabályos óriástölcsér rendkívül jó hangerősítő. Míg bennünket odafentről alig láttak, beszélgetésünk jól hallható volt.

Mindezeken kívül azért geológiai és botanikai szempontból is akadtak idelent érdekességek. A kráter belső falán, több helyen is felszínre törnek a többnyire kénes összetételű gázok. Ezek az ún. szolfatárák vagy fumarolák. Amellett, hogy összetétel- és hőfokváltozásuk regisztrálása az esetleges aktivitás előrejelzésének fontos mozzanata, biológiai szempontból is óriási a jelentőségük. Ezek a magas vízgőztartalommal is rendelkező gázok, közvetlen közelükben olyan mikroklímát teremtenek, hogy néhány szubtrópusi növény számára kedvező feltételeket biztosítanak. Ez az állapot néhány helyen még télen is fennáll, amikor egyébként itt ebben a magasságban hó is előfordul. Számunkra ugyanakkor rejtély, hogy a növények a rendkívül erős, savas gázokat miként képesek elviselni.

Kb. 1,5 órányi ereszkedés után érkeztünk a kráter fenekére. Ez persze csak látszólagos, hiszen az 1944-es kitöréskor, illetve az azt követő évtizedekben a mállás és aprózódás következtében visszahulló kőtömbök és por minden bizonnyal több száz méteres vastagságban rakódtak egymásra, ezért a tényleges kürtőbejárat nem látható. Vezetőnk javaslatára az általunk kinézett végponttól 50 méterre álltunk meg. Ezt szintén elővigyázatosságból tettük, hiszen minden, ami 300 méterrel feljebbről elindul, tölcsér lévén, az aljára érkezik.

Az idelent található hatalmas kőtömbökön megpihenve, végre nyugodtan szemlélődhettünk (és tényleg nyugodtak is voltunk. Meg sem fordult akkor a fejünkben, hogy bármily furcsán hangzik is, de egy időzített bomba ketyegett alattunk). A perspektíva felettébb érdekes. Lentről szemlélve eltűnik a meredekség. Ezt az optikai csalódást fotóink is remekül visszaadják. Körülbelül 20-25 perces pihenő után indultunk visszafelé. Az utolsó 12 métert a kötélhágcsón húzódzkodva, felső biztosítással tettük meg.

Egy kis geológia

Pihenő a kráter aljába zuhant kőtömbökön

Pihenő a kráter aljába zuhant kőtömbökön

A Vezúv jellegzetes alakját két egymásba helyezett kúp alkotja. A vulkán valójában egy ikerhegy, vagyis kettős hegy: a Monte Somma, a nagyobb és külsőbb rész régebbi képződésű. A belső, a tulajdonképpeni Vezúv később emelkedett ki, és az elsőtől egy, a nyugati részén Atrio del Cavallo néven, míg a keleti részen a Valle dell`Inferno néven ismert bemélyedés választja el. A régebbi vulkán óriáskráterének (kaldera) a kerülete kb. 12 km, míg átmérője átlagban kb. 3500 m. A külső kúp legmagasabb pontja, 1132 méter. Feltételezik, hogy a múltban elérte a 2500 métert. A második kúp, azaz a Vezúv magassága 1277 méter. A hírhedt 79-es kitöréséről nevezetes vulkán ma látszólag békés álmát alussza. A vulkanológusokat azonban ez cseppet sem nyugtatja. A kutatók 24 órás készenlétben figyelik és regisztrálják a föld mélyében lezajlódó folyamatokat. Jelenleg a hegy tényleg békés, 2018 májusában a vulkanológiai intézet munkatársai elmondták, hogy a magma kihűlőben van. A Vezúv kevésbé izgatja őket, mint a Nápolyi-öböl másik felén elterülő Flegrei-mezők, ahol egyébként a nevezetes Szolfatára-krátert is találjuk, valamint a 2017-ben halálos áldozattal járó földrengést produkáló Ischia szigete.

 

Lieber Tamás

Horváth-Szeder Enikő, Láng István, Lieber Tamás felvételeivel