A Délkeleti-kráteren egy héttel korábban keletkezett sebhely
A Szicília északkeleti felén található Etna (a Lipari-szigetek vulkánjaival együtt) immáron huszonharmadik éve rendszeres úti célunk. Általában nem kell különösebb apropó ahhoz, hogy Dél-Olaszországba látogassunk; egyszerűen jó itt lenni. Most mégis, az utóbbi egy évben tapasztalható, felerősödő vulkáni jelenségek miatt szerveztük utazásunkat.
A libegő felső állomásától eltávolodva, küzdve a 2500 méteren rám törő, hirtelen szintemelkedéssel járó pillanatnyi fáradtsággal és enyhe légszomjjal az járt a fejemben, milyen szerencsés vagyok, hogy barátaimmal ismét itt lehetek a vulkánon, amely mindig más arcát mutatja, s amelynek megmászása minduntalan várakozással teli. S bár az első méterek nehezen teltek, szemem nem tudtam levenni a sűrű gőzfüggönyt eregető, még legalább 800 méterrel feljebb lévő csúcskráterekről. A jelenség, mint egy filmvetítésen a mozivászon, óhatatlan magához vonzotta a tekintetet. S bár egy csapatként haladtunk, néhány percig látszólag mindenki a gondolataiba merülve a saját tempójában tette ezt; volt, aki komótosan és volt, aki kissé sietősen, miközben a látvány, amely körülvett bennünket, gyakori megállókra késztetett.
Holdbéli táj, vulkáni porral, lapillivel, lávabombákkal
A pipáló főkráterek, a vulkáni porral és kőgörgetegekkel, lávabombákkal telehintett hegyoldalak, az áthatolhatatlan salakos lávamezők és a számtalan parazitakúp alkotta kietlen táj képe a földtörténeti múltat idézi. Az emberi létesítmények láttán – amelyek néhány figyelmeztető, illetve útvonaljelző táblában ki is merülnek – az időutazás gondolatával való játszadozás öröme időről-időre elveszett, és a múlandóság érzése, az emberi élet jelentéktelensége, parányi mivolta, nélkülözhetősége vált hangsúlyossá. Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy nem a mi közegünk ez, hanem egy számunkra idegen világ, amelyben könnyen sebezhetővé válhatunk.
Megolvadt a túrabot
Az út, amelyen kezdetben haladtunk, jól követhető, a turistákat szállító terepjáró buszok alaposan kijárták. Úgy döntöttünk, hogy nem élünk ezzel a kényelmi szolgáltatással, amivel legfeljebb fél órát nyerhettünk volna, de megannyi élménytől fosztjuk meg magunkat. A tájat még sok helyen hó borította, ám ez nem mindenhol látszott az azt fedő vulkáni por- és lapilliréteg alatt, s csak akkor vált egyértelművé, amikor rálépve bokáig süppedtünk benne.
Pihenő a vulkáni törmeléklejtőn. Ezen pillanatok alatt le lehet szaladni
Utunk egykori kitörési pontok felett keletkezett, úgynevezett parazitakúpok (másodlagos kráterek) mellett vezetett, némelyek magassága a 100 métert is meghaladja. Elhatároztuk, hogy visszafelé majd felmászunk valamelyikre. Szemünkkel még mindig a hozzánk közelebb eső Délkeleti-krátert pásztáztuk, amely továbbra is vastag gőzoszlopot eregetett (nyilvánvalóan a láthatatlan gázok mellett), amivel időnként diszkrét morajlás közepette felszálló fekete hamuoszlop keveredett. A fehér gőz- és a fekete porfelhő jól megkülönböztethető egymástól, ez utóbbiak egy-egy kisebb robbanásos kitörés produktumai.
A 2001-es és 2003-as parazitakúpok mellett elhaladva látványos lávakitörés nyomait figyelhettük meg. Valamikor a 2000-es évek elején megnyílt hasadékból több ezer köbméter láva törhetett fel itt, bár ennek pontos mértékét megbecsülni ma már képtelenség, hiszen az egykori lávafolyásokat a későbbi kitörések hullott és kiömlött anyagai gyakorta elfedik. A hasadékot övező, és abban vékony lemezekként megszilárduló lávakéreg mára erősen töredezetté vált, rálépni nem tűnt biztonságosnak, már csak azért sem, mert az alatta lévő mélység beláthatatlan volt.
A túrabot hótányérját a forró gőzök megolvasztották (Bartal János felvétele)
A kiömlés környezetében feltornyosuló „pahoehoe”-típusú lávatorlasz alól kellemesen meleg, párás levegő áramlott ki. A kisebb beboltozódások mögött apró üregeket találtunk, amelyek mennyezetét parányi, ám igen hegyes lávanyúlványok, úgynevezett „kutyafogak” ékesítik. A párából kicsapódó víz cseppek formájában jelenik meg a képződmények végén, valamelyest leutánozva a karsztbarlangok formakincseit.
A kellemesen meleg, szélvédett helyen a magunkkal hozott szendvicseket is kényelmesen elfogyaszthattuk. S bár nehezen vettük rá magunkat a továbbhaladásra, innen már jól láthatóvá vált az úti célként kijelölt Délkeleti-kráter, ahol az alig egy héttel korábban lezajlott robbanásos kitörés óriási sebhelyet hagyott (a kráter oldala szabályosan felnyílt).
Az Etna működése az elmúlt két évben magasabb fokozatra kapcsolt, szinte havi rendszerességgel olvashattunk kisebb-nagyobb lávakitöréseiről. Az egy héttel korábbi esemény a vulkánra kevésbé jellemző módon izzófelhőt is produkált. A kitörési felhő „leomlása” több száz fokos gázokat, port és hatalmas méretű lávagörgetegeket zúdított le a vulkán lejtőjén. A piroklasztáradat nyomait magunk is láthattuk, bár megközelítésük cseppet sem volt nevezhető „sétagaloppnak”. A salakos, ténylegesen bakancsszaggató úgynevezett „aa” lávarétegen való átkelés [az elnevezés a polinézektől származik, akik ilyen, fájdalmas hangot hallattak, amikor mezítláb igyekeztek átkelni ezeken a görgetegeken] a kisebb-nagyobb, töredezett felszínű hasadékok és hatalmas, komoly akadályt jelentő lávatorlaszok miatt nagyon nehézkesen ment.
Az egyik parazitakráter fumarolájában
Időközben érezhetővé vált nyálkahártyát irritáló kén-dioxid orrfacsaró szaga, de a lábunk alól feltörő, itt már kellemetlenül forró gőzök sem tűntek barátságosnak. Balázst ez az élmény hamar visszafordulásra késztette, Jani hasonló döntésében a túrabot megolvadó vége volt a fő momentum. Péter ezt a szakaszt ügyesen kikerülve egy lengyel turistalánnyal végül a kráter peremén találta magát, onnan, annak másik oldalán leereszkedve tért vissza a „civilizációba”. Erika, Kristóf, Barna és jómagam már korábban a visszafordulás mellett döntöttünk, Gyula még az induláskor más útvonalat választott. A nehéz terep után jó érzéssel „síeltünk” le a finom fekete porban. Fölfelé ez a terep nagyon nehéz, lefelé viszont még élvezhető is. Hasonló lehet, mint a sivatagi homokdűnék esetében, bár ez utóbbit csak elképzelem, sosem próbáltam. A libegőt lefelé is igénybe vettük, legalább másfél órát spóroltunk ezzel. A parkolóban fél órán belül újra együtt voltunk.
„Húzzunk innen, de gyorsan!”
Trecastagni-ban foglalt szállásunkon az esti órák a másnapi lávabarlangos túra lehetséges helyszíneinek böngészésével teltek. A Zafferana település közelében található lávamező számos látványos üreget rejt, nehéz hát a választás. Végül is négy barlangot néztünk ki, amelyek egymáshoz közel vannak, de a leírás szerint mégis némiképp különbözőek. A barlangokat rejtő lávamezőn bóklászva 10 óra tájban észleltük először a mennydörgésszerű robajt. 11 órakor már a robbanások hangját egyre sűrűbben hallottuk, de a fejünk felett lévő csúcsrégiót felhő takarta, így nem láthattuk, hogy mi zajlik odafent. A helyi vulkanológiai intézet honlapjáról lekérdezhető adat szerint a földremegés jele (tremor) pirosban van, ami megerősíti a vulkánkitörést. A harmadik barlang megtekintése után döntöttünk úgy, hogy a negyediket kihagyjuk és inkább felderítjük a kitörés forrását.
Kitörési felhő tornyosul fölénk. Hamarosan lapilli kezd hullani belőle
Elindultunk az autóhoz. A kisbuszhoz közelítve már egy-egy lapilli (néhány centiméteres salakos lávadarabka) a fejünkre hullott, majd a parkolóba érve valóságos törmelékzápor fogadott. Ennek ellenére úgy döntünk, hogy a dolgok elébe megyünk, és autónkkal a déli turistaközponthoz hajtunk. Igen ám, de indulás után az égi áldás pillanatok alatt bedurvult, és láthatóan nagyobb kőzetdarabok is földet értek. Közben szemből, nyilvánvalóan a turistaközponttól, sokan hajtottak el mellettünk. Mérlegeltünk, és elsősorban az autó épségét szem előtt tartva megfordultunk. Az, hogy nekünk bajunk lehetett volna – ilyen távolságban nyilvánvalóan ennek kicsi volt a valószínűsége – eszünkbe sem jutott. Mindenesetre jó érzés volt a bérelt kisbuszt biztonságos távolságban tudni. Néhány, alig észrevehető karcoláson kívül úgy tűnt, hogy nagyobb baja nem esett. Azért az élmény így is éltre szóló kalanddá vált, különösen annak fényében, hogy alig 24 órával korábban mi magunk is fent voltunk. Talán túlságosan is közel a majdani események színhelyéhez.
Lieber Tamás
(A szerző felvételeivel)
Leave A Comment