2009.

Dr. Papp-Váry Árpád megnyitja a kiállítást

Dr. Papp-Váry Árpád megnyitja a kiállítást

Szerény külsőségek, de jó hangulat közepette került sor a BEBTE által szervezett – „A barlangoktól a tűzhányókig” címmel meghirdetett – természetfotó-kiállítás megnyitójára, amelyet október 22-én csütörtökön tartottunk meg Dorogon a József Attila Művelődési Házban. Az elmúlt két évtized legemlékezetesebb kirándulásait, expedícióit közel 80 fotón eleveníti fel a tárlat, melyek témája a magyarázó, ismertető képaláírások segítségével mindenki számára könnyen érthető. Ezekről megtudhatjuk például, hogy a 17 emelet mélyen lévő kútaknából nyíló Cserszegtomaji-kútbarlang közel két kilométernyi járata többnyire csak hason kúszva járható, vagy, hogy az 1000 Celsius-fokon izzó lávát védőruha nélkül legfeljebb két méternyire tudja megközelíteni az ember.

A kiállítást, mely előreláthatóan november végéig marad Dorogon, dr. Papp-Váry Árpád geográfus-kartográfus, a Magyar Földrajzi Társaság idén leköszönt elnöke nyitotta meg, aki ámulatba ejtve a jelen lévőket, szinte az apró részletekig felkészült a BEBTE történetéből, nem kifelejtve mondandójából, hogy egykoron barlangászként ő maga is megfordult az egyesület „házi barlangjában” Sátorkőpusztán. A méltatást Varga László geológus folytatta, aki megyénk egyik legaktívabb és legnépszerűbb szervezeteként mutatta be a főként dorogiakból és esztergomiakból álló társulatot.

Végül Lieber Tamás egyesületi elnök köszöntötte a megjelenteket, majd bemutatta az egyesület igen komolyan vett ismeretterjesztő tevékenységének legújabb gyümölcsét, a BEBTE tagjainak úti beszámolóit tartalmazó gyűjtemény-kötetet. A népszerű televíziós, dr. Juhász Árpád geológus ajánlásával megjelentetett – „A barlangoktól a tűzhányókig” című – , rengeteg fotóval illusztrált, 280 oldalas könyv nem kevesebb mint 50 útleírást tartalmaz, válogatva a barlangokban, a hazai tájakon, a kárpáti és alpesi vidékeken, a világ távoli pontjain, valamint az itáliai tűzhányókon tett kalandos utazások elbeszéléseiből (a könyv kizárólag az egyesületen keresztül, illetve a dorogi városi könyvtárban vásárolható meg).

Tekintettel az igen gazdag, ismeretterjesztő szándékkal összeállított képanyagra, annak megtekintését gyerekeknek (akár iskolás csoportoknak is), és felnőtteknek egyaránt ajánljuk, akárcsak az utak felidézését segítő könyv beszerzését.

KÉPEK A MEGNYITÓRÓL

DSCF4657

Lieber Tamás köszönti a résztvevőket

DSCF4656

Varga László és Lieber Tamás

DSCF4655

Hallgatóság

DSCF4674

Látogatók

DSCF4676

Találkozások

DSCF4679

Kárpátsarok

DSCF4678

Papp-Váry Árpád és Benedek Anikó

DSCF4677

Hohl Zoltán és Laczkó Tibor

Scan0002

A 24 Óra című megyei napilap beszámolója

Scan0003

A Helyi Téma előzetese