2007. június 16.

Túránk kezdetén

Túránk kezdetén

Az idei évben nincs hiány a túraprogramokban. A felszíni kirándulások mellett a felszín alattiakat sem hanyagoljuk, amin a nyár elején tapasztalható hőség miatt nem is kell csodálkozni. Igaz, hogy szabadidőnket a strandon, vagy valamelyik tó partján is eltölthetnénk, az általunk választott kikapcsolódás – jóllehet pihenésnek nem nevezhető – mégis szimpatikusabb. Amint tehetjük eltűnünk a világ szeme elől, hogy barlangokról alkotott, valamint a barlangjárással szerezhető ismereteinket bővítsük. Legutóbb ezt az Alsó-hegyen tettük, a terület legjelentősebbnek mondott víznyelő barlangjában, a Meteorban.

Túránk célja a 130 méteres mélységben lévő hatalmas barlangi terem (Titánok csarnoka) alapos bejárása, valamint egy későbbi látogatásunkat előkészítendő, az alsóbb szintekre levezető szakasz megkeresése volt.

Már a Meteorba szervezett túra elején a “Lófingató” lankásnak éppen nem mondható erdei ösvényén való felkapaszkodás kellőképpen fel- (vagy inkább ki-)készíti a barlangkutatót. Nos június 16-án a körülmények az előző napi esőzések miatt egyébként sem voltak ideálisak. A párás erdei levegőben, helyenként a dús, csalános aljnövényzet nehezítette a haladást, valóságos trópusi szaunával megáldva bennünket. A zsírégetés egyfajta módja ez, bár kétségtelen, hogy nem fittnes-termi körülmények között. No de a lényeg nem is ezen, hanem a barlangon van.

A Meteor-barlang típusos víznyelő, a felszíni csapadékvizeket vezeti le a karsztba, hogy azután több barlang együttes vízmennyiségével a Vecsem-forrás vízhozamát bővítse. A rendszer bejárása az Aggteleki Nemzeti Parknak köszönhetően viszonylag könnyű, mert az aknákban való ereszkedést beépített létrákkal váltották ki. A lefelé való haladás a bejárati szűkülettől eltekintve különösebben nem okoz gondot, fölfelé viszont jó néhány felfestett nyíl tévútra vihet. Erre persze előbb vagy utóbb rájön az ember, hiszen az a járat, amelyről azt gondolta, hogy kivezeti, zsákutcába vezet.

A barlang felső szakasza nem bővelkedik cseppkőképződményekben, viszont minél lejjebb haladunk, annál bővebb a kitöltés. A gigantikus Titánok csarnokában (Magyarország 2. legnagyobb barlangi terme) pedig tobzódhatunk a látnivalóban. A falakon lecsorgó víz mellett, közel 20 méteres létrán érkezünk le ide, illetve a terem felső szakaszára. A falon biztosítókötélben kapaszkodva juthatunk át a terem oldalába, ahonnan – ha megfelelő mértékű világítással rendelkezünk – magát a csarnokot is szemügyre vehetjük. Azonban az óriási méretek mellett az apróságokat sem szabad figyelmen kívül hagynunk. A mennyezeten számtalan formában kivált heliktiteket csodálhatjuk meg.

Útban a Lófingató alsó szakaszán

Útban a Lófingató alsó szakaszán

Pihenő

Pihenő (Lieber Tamás, Fadgyas F. Gábor, Dimény Áron)

A Titánok csarnokában (Lieber Tamás, Fadgyas F. Gábor)

A Titánok csarnokában
(Lieber Tamás, Fadgyas F. Gábor)

Átbújó a barlang középszintjén

Átbújó a barlang középszintjén

meteor31

Mennyezetrészlet a Titánok csarnokában

meteor33

Cseppkövek ugyanitt

meteor13

Cseppkövek között

meteor26

Látványos cseppkődarapéria

meteor30

Merre is az arra..? Fagyi térképet böngész

meteor24

Kiérkezés után (Varga Árpád)

meteor23

Kiérkezés után (Lieber Tamás)

meteor22

Kiérkezés után (Dimény Áron)