Az írás rövidített változata a Hegyisport és Turista Magazin (HTM) 2008. márciusi számában jelent meg
Általában egy hegy vagy hegység legmagasabb pontjának elérése magára a túrára is felteszi a koronát. De van úgy, hogy ez csak bemelegítés a későbbiekre.
Útban a Papusára
A retyezáti táborhelyünk fölé magasodó Pelága-csúcs (Peleaga) a késő délelőtti órákra végre kitakarózott ködpaplanjából, és hívogatóan mutatta csipkés, jéggyalulta peremét. Korábban nem láttuk értelmét az indulásnak, viszonylagos közelsége sem sürgettette megmászását. (Érdekes, hogy egy hetes Bucura-tavi sátrazásunk során mindennap fél 11 tájban normalizálódott annyira az időjárás – elállt az eső és kisütött a nap –, hogy el tudtunk indulni, viszont az este 9 körüli naplementéig nyugodtan tervezhettük visszaérkezésünket).
Túra a Pelágára
A hegység északi főgerincének két impozáns magaslatát néztük ki erre a napra, a Pelága- és Papusa-csúcsokat. A programválasztás nem volt véletlen, egyrészt jó időben érdemesnek tűnt ezzel kezdeni, másrészt bízva a kedvező kilátásban, a későbbi napokra tervezett programpontjainkat kívántuk ezekről áttekinteni.
A Bucura-tó déli partján lévő sátrainkat és a hegyimentők (salvamont) épületét hátunk mögött tudva, a „sárga kereszt” turistajelzésen kezdtük meg az emelkedést. Az előző napi esőzések a vékony talajt több helyütt is jelentékeny mértékben átáztatták, kisebb süppedékes, mohos-lápos szigeteket létrehozva. Pazar látványt nyújtanak ezek a számtalan ágból összeálló patakocskák, melyek olykor pillanatnyi bosszúságot is okozhatnak, ha az ember nem kellően körültekintő.
Térképet böngészve
A Retyezát fő tömegét alkotó kristályos kőzet, a karsztosodó mészkővel ellentétben nem nyeli el a vizet, ezért itt szinte csak felszíni elfolyás, leöblítés történik. A lehulló csapadék vagy olvadékvíz tehát szemünk láttára folyik le és gyűlik össze átmeneti vagy végleges tározójában, a hegységben található közel 100 tengerszem valamelyikében. A vízfolyások mérete a kisebb erecskéktől, a komoly hozamú hegyi folyókig terjedhet, melyek ilyetén besorolása az éppen aktuális időjárás függvénye. A Retyezát központi részében nincsenek hagyományos értelemben vett források, a víznyerés többnyire a patakokból történik. A Bucura-tavi hegyimentő állomás közelében lévő csurgók vizét hosszú gumitömlőkkel szintén ezekből biztosítják. A kissé furcsa ízű, ásványi anyagokat nélkülöző olvadék- vagy csapadékvizeket önmagukban nem jó fogyasztani. Pezsgőtablettákkal, teával, levesporral célszerű „feltuningolni”, ám mindenekelőtt nem árt a forralás sem. Különösen nagy esőzések után célszerű felhevíteni a vizet, ekkor ugyanis sok szerves anyag, szennyeződés mosódhat bele.
Úgy tűnt, hogy a déli órákra a mormoták is felélénkültek, ugyanis hangos füttyszóval jelezték egymásnak a veszélyt. Bár azt nem lehetett tudni, hogy tőlünk tartottak, vagy a csúcsok körül keringő ragadozómadarak ingerelték fel őket, mindenesetre nagy lármát csaptak. Ennek ellenére nehéz volt őket észrevenni. Hat évvel ezelőtt ugyanitt társaimnak sikerült lencsevégre kapniuk egy kíváncsi egyedet, amely két méteres távolságból fotóztatta magát.
A viszonylag lankás területet hamar elhagyva a jelzett ösvény emelkedni kezd. A puha, növényzettel, s a legeltetés hatására nem kevésbé tehéntrágyával borított terepet tekintélyes kőfolyam váltja fel. Az ösvény itt még kivehető, ám fentebb már csak a kövekre festett jelzés mutatja az irányt. Itt az útvonalválasztás olykor tetszőleges, s ki-ki arra a kőlapra lép, melyet biztonságosnak ítél. A gránittömbökkel száraz időben nincs is nagy baj, meglepően könnyen járhatóak, de esőben igencsak csúszóssá, balesetveszélyessé válnak.
Bár augusztus elejét írtuk, ruházatunkat gondosan kellett megválogatnunk. Ha kisütött a nap, pólóban túráztunk, ha felhő mögé került, pulóverben, ha a szél is rásegített, előkerült a télikabát és a sapka is. Az időjárási káoszt ráadásul gyakran eső, jégeső fokozta, így a poncsó is alapfelszerelésnek számított. Mint egy színész előadás közben, „vezényszóra” úgy váltogattuk mi is öltözékünket, s volt, hogy tíz perc alatt minden holmink használatban volt.
Hozzávetőleg két óránkba telt, míg a Retyezát tetejére értünk, a Pelágán (2508,8 m) az idő – bár hideg volt – megfelelő körülményeket teremtett ahhoz, hogy kedvünkre nézegethessük, fotózhassuk a környező csúcsokat, s a közöttük díszlő kisebb-nagyobb tavacskákat. A szőlőcukorral és csokoládéval spórolnunk kellett, hiszen aznapra még egy csúcs várt bennünket, a keletre magasodó Papusa.
Egy kis szomszédolás
Visszatérés nehéz terepen
Ahhoz, hogy a Papusát elérjük először bizony csökkentenünk kellett a magasságot, a 2285 méteren húzódó nyeregig. A valamivel több mint 200 méteres szintvesztést majdnem ugyanannyival kellett pótolnunk, hiszen a két főcsúcs közötti magasságkülönbség a legújabb térképek szerint mindössze 80 centiméter.
A nyeregből több túralehetőség is adta magát. A piros jelzésen északra például a Valea Rea csúcsot (2311 m) és a hasonló nevű völgyet érhetjük el, míg dél felé nagyjából húsz perces sétával a Pelága-tóhoz ereszkedhetünk le. A nyeregben ránk törő jó idő tartósnak látszott, ezért volt aki szívesebben választotta volna a napfürdőzést, mint az újbóli kaptatót, már csak azért is, mert tudta, hogy a Pelága ismételt megmászását úgysem kerülheti el (visszavezető út). A Papusa törmelékszoknyáján, mint óriási kockacukorhalmon történt a felmászás, ami kényelmes tempóban körülbelül harminc percig tartott. Az idő persze ismét borongósra váltott, s a ránk ereszkedő felhő a kilátást megakadályozta, pedig újabb, eddig takarásban lévő csúcsokat – így például a későbbiekre betervezett Nagy-csúcsot (Várful Mare – 2643 m) – fedezhettünk volna fel. Öt percnyi várakozás után a visszavonulás mellett döntöttünk, a köd olyan sűrűvé vált, hogy még a csúcsfotó elkészítésének sem láttuk értelmét. A csúcs alatti rész kitettsége követelt némi óvatosságot, ám a köveken, még ha nem is zerge módjára, már rutinosan mozogtunk.
Leave A Comment