BENEDEK ENDRE BARLANGKUTATÓ ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET – JÓSVAFŐ VIZEI – Zavaros források, tajtékos patakok nyomában

A cikk rövidített változata az Élet és Tudomány 2010/15. számában jelent meg

A Nagy-Tohonya mélykarsztból érkező tiszta vize a Kis-Tohonya hordalékos vizével keveredik

Az idei tartós fagyos időszakot követő felmelegedés jelentős – igaz többnyire csak átmeneti – változást hozott folyóvizeink állapotában. A hegyvidékekről leolvadó irdatlan hó- és jégmennyiség hetekig tartó magas vízhozamot eredményezett. A leolvadás, illetve lefolyás mértékét leginkább a felszíni időjárás alakulása, a napsütésnek kitett térszínek kiterjedése, a terep lejtésviszonyai, valamint a karsztos területeken a barlangok másodlagos tároló-, illetve áteresztőképessége határozza meg.

A fenti megállapítások nyilván mindenki számára kézenfekvőek, az már talán kevésbé, hogy az évente, kétévente, esetleg ritkábban bekövetkező tartós áradások, a forrásvidékek hidrológiai rendszerének vizsgálatában, az összefüggések felderítésében is segítséget nyújthatnak. A felszíni és felszín alatti patakok, folyók kapcsolatának ismerete különösen fontos az esetlegesen lakott területeket is veszélyeztető kiöntések elkerülése, a felszíni talajműveléses technológiák megválasztása végett, de nem elhanyagolható az ivóvizet biztosító források, kutak monitorozása szempontjából sem.

Természetesen turistaként, barlangászként is érdekes, tanulságos, mi több, látványos események részeseivé válhatunk, ha magunk eredünk a fent említett jelenségek nyomába.

Február végi kirándulásunk kiindulópontjául az Aggteleki-karszt központi területét, Jósvafőt választottuk, ahol a vízgyűjtők viszonylag kis területen tucatnyi barlangot táplálnak, s ahol az egymás szomszédságában lévő források, az egymással kölcsönhatásba lépő patakok, mint egy óriási terepasztalon, a szemünk előtt formálják a táj arculatát.

A február végi esőzések, valamint a hirtelen jött felmelegedés hatása, már a Bódva völgyén felfelé (Edelény, Szendrő, Perkupa) autózva is szembetűnő volt. Amerre a szem ellátott, a szántóföldeket elöntő belvíz számtalan piciny tavacska képében tükrözte vissza a hajnali nap sugarait. A Bódva, de korábban a Sajó magas vízszintje is jócskán előrejelezte a kisebb mellékfolyók magas vízállását.

„Habos kávé” több héten keresztül

A falusiak már hozzászoktak a gyakorta magas vízálláshoz. A gumicsizma itt hétköznapi viselet

A barlangok és a források völgyében fekvő, közel 270 lelket számláló kisközség Jósvafő valóságos turistaparadicsom. Különösen a barlangászok kedvelik, jóllehet ottjártunkkor a karsztba rövid idő alatt lezúduló nagy mennyiségű víz miatt, több barlang egyáltalán nem, vagy csak rövid szakaszon volt járható. Első sétánkat a Tohonya-patak völgyében tettük.

A több komolyabb vízhozamú patakból összeálló Jósva névadó folyója a Hucul Ménes Kúriája előtt találkozik a Tohonya-források felől érkező tetemes vizet szállító patakkal, s összefolyásuk nyomán árvíznek is beillő kép fogadott bennünket. A helybélieket látszólag ez különösebben nem aggasztotta, nyilván hozzászoktak már az ilyesmihez. Az egyik porta bejáratául szolgáló hídra már szinte fölcsapnak a tajtékok, de tulajdonosa erről tudomást sem vett. Mindenesetre a gumicsizma itt hétköznapi viseletnek számít.

A Tohonya-völgy felől agyagos, erősen hordalékos, sötétbarna víz érkezett, melyet a Jósva- és Komlós-forrás felől befutó némileg áttetszőbb, bár sokkal inkább tejeskávéra emlékeztető víz hígított fel. A két folyó még legalább száz méteren át haladt egymással párhuzamosan, s csak a jósvafői főút hídja alatti piciny zúgónál keveredett el.

Terepbejárásunk első állomása a Kossuth-barlang bejárata volt. Az 1956-ban felfedezett forrásbarlang e típushoz méltóan „orrán-száján” köpte a vizet. Ritka látvány, hogy nemcsak a gát fölötti, mesterségesen visszaduzzasztott forrástavacskában, hanem az annál két méterrel magasabban nyíló bejárati tárón is ömlik a víz. A közel két kilométeres, aktív patakos barlangban csak a tárót követő első szifonig juthattunk el, itt a felduzzadt patak utunkat állta.

A Kossuth-barlang kutatásában az elmúlt évben a szó szoros és átvitt értelmében is áttörés történt. Ezt a kutatók az úgynevezett Reménytelen-szifon átúszásával érték el. Az Amphora búvár klub tagjai 1968-tól több hullámban kutatták a szifont, ahol a kitartó munka eredményeképpen 2009. november 13-án átjutottak a vízzel teljesen kitöltött barlangjáraton és feltárult előttük a barlang folytatása. A szifon hossza kb. 150, mélysége pedig 33 méter.

A túloldalon egy képződményekben gazdag terem várta a feltárókat, mely az Apáink terme elnevezést kapta. A teremből a járat több kisebb-nagyobb termen keresztül egy újabb szifonhoz vezetett, ahol jelenleg is dolgoznak a továbbjutáson. A barlang ismert vízgyűjtő területe meghaladja a 25 km2-t, így minden bizonnyal egy legalább 6-8 km hosszú feltáratlan rendszer vár megismerésre.

Vízfestések és következtetések

A Kossuth-bg. bejárati tárójában (Benkovics-Molnár Györgyi)

Mivel a barlangban búvárfelszerelés híján tovább nem haladhattunk, sétánkat a Vass Imre-barlang forrása felé vettük. Előtte azonban megtekintettük a két Tohonya-patak összeömlését. Szemnek tetszetős, ahogy a völgy felső részéből érkező sötét, iszappal megfestett víz a Kossuth-barlang mélykarsztból feltörő kristálytiszta és környezeténél jóval melegebb vizével keveredik. A patakok vizének megfestése azonban nemcsak természetes módon (hordalékuk által) történik, hanem kutatási céllal, mesterséges módszerekkel is. Az Aggteleki-karszton több évtizede folynak víznyomjelzéses vizsgálatok Ezek eredményeképpen mára sikerült a fő vízgyűjtő rendszereket lehatárolniuk a kutatóknak, azonban néhány érdekes pont még ma is akad. 2006-ban az óriás árvizet kihasználva nyomjelezték a Szlovákiában található Milada-barlangban eltűnő vizet bakteriofágot alkalmazva. Az eredmény meglepő volt, ugyanis a feltételezett, szép álmokat ringató Milada-Vass Imre-barlang kapcsolat nem igazolódott.

2009-ben extrém száraz időszakban ismét elvégezték a nyomjelzést a nemzeti park munkatársai, ekkor lajtkocsiból pótolták az utánfolyást. Ismét az előző eredményre jutottak. Bebizonyosodott, hogy a Milada-barlang vizei a Feneketlen Lednicén keresztül a Kecső-forrásban kerülnek napvilágra, a Vass Imre-barlang forrásában (Kis-Tohonya-forrás) felszínre kerülő vizek pedig máshonnan érkeznek. Hogy honnan, az mind a mai napig rejtély.

A másik jelentős eredményt szintén 2006-2010 között végzett többszöri nyomjelzéssel sikerült elérniük a kutatóknak. Festékként fluoreszceint használtak fel, ezzel színezték meg a a közeli Béke-barlang több víznyelőjét. A festék két forrásban jelent meg; az időszakos árvízi forrásban, amely csak nagy vízállás mellett működik, illetve a Gyógybarlang Üdülő sarkánál fakadó forrásban. Az 1952-ben Jakucs László vezetésével feltárt barlang vize akkor a Komlós-forrásban került a felszínre. Jelen vizsgálatok kimutatták, hogy feltehetően az erózióbázis süllyedésének következtében a fakadási pont áthelyeződött, és a Béke-barlang vize már nem a Komlós-forrásban lát napvilágot. Hogy az állandó vízfolyás honnan, melyik barlangból jön, ez még nem tisztázott. Természetesen egy vizsgálat a teljes hidrológiai rendszer feltérképezéséhez nem elegendő, ennek megrajzolásához ismételt festésekre lesz szükség.

Vízfestés a Béke-barlangban (Gruber Péter)

A Vass Imre-barlang bejáratát a Tohonya-patak völgyének északnyugati elvégződésében találjuk. S bár erősen sötétedett, az útba eső kicsiny szurdokban felerősödő patakzúgás irányította lépteinket. A szurdok feletti tisztás többé-kevésbé felázott, jeges-sáros talaján haladtunk a barlang bejárata felé. Az 1954-55-ben feltárt, jelenleg 2 km hosszú rendszer látványos, többnyire narancsszínű cseppkőalakzatait és heliktitjeit néhány éve egy szakaszon a nagyközönség is láthatja. Noha szerettünk volna a végpontot jelentő Ciklopszok csarnokáig eljutni, tervünkről már a Kossuth-barlangnál tapasztaltak után letettünk. Sejtésünk a kiépített szakasz végét jelentő Cidri-folyosónál beigazolódott, ahol már lábszárközépig érő víz fogadott. Az ezt követő Lagúnás-szifonon ilyen vízállás mellett esélyünk sem lett volna átjutni. Maradt hát a fotózás. Amit igazán élvezhettünk, hiszen a barlang ténylegesen élt; a falakat, cseppkőképződményeket bevonó vízfátyol, a tetaráták felszínén gyöngyöző víz látványa mindenért kárpótolt. Titkon azért reméltük, hogy a Narancs-zuhatag közelében lévő víznyelőt, mely elmondások szerint olykor szürcsölve szívja el a vizet, mi magunk is megfigyelhetjük. A lefolyó azonban szifon módjára megtelt vízzel, nem működött. Víz alatt sötétlő nyílása azonban sejtelmesen tátongott a lábunk alatt.

Megfestett víz a Komlós-forrás felől

Az aggteleki barlangok járatait, turistaútvonalait elöntő víz látványa kevésbé megszokott, mint a felszíni patakok esetében, de azért olykor-olykor ez is megtapasztalható. Ide köthető a hazánkban lejegyzett legnagyobb barlangi árvíz is. Ezt a Baradla-barlangban jegyezték le 1955-ben, nyilván ebben közrejátszott a barlang népszerűsége, látogatottsága is. Az árhullám ekkor az egész barlangon végigsöpört és robbanásszerűen tört ki a forrás helyszínén, ahol a hegyoldalt elmosva egy óriási krátert hagyott maga után. Ekkor megindult kutatásoknak köszönhetően vált ismertté, hogy a Jósva-forrás két alsó barlang vizét a Hosszú-Alsó- és a Rövid-Alsó-barlangét hozza a felszínre. Az árvíz a barlang ismert részében is változásokat okozott, pl. a Vörös-tói túraszakasz során érintett „Kidőlt fatörzs” nevű képződmény is ekkor dőlt ki és zuhant a járda mellé.

Az idei árvíz ugyan szokásosnak tekinthető, azonban az időtartama különleges, mivel a vastag hótakaró lassan olvadt el. Az utolsó nagynak tekinthető árvíz 2006 pünkösdjén vonult végig a barlangokban, ekkor például a Baradla-barlang Vaskapu részében majdnem derékig ért a víz a hídon állóknak.

Érdekes, hogy új nagy jelentőségű forrás 1955 óta nem fakadt, de ismert időszakos források kezdenek el működni ilyenkor mind a felszínen, mind a barlangokon belül. Különleges volt például 2006-ban a Komlós-forrás feletti táróból előtörő víz, mely az elfalazott táró repedésein keresztül szökőkútként ontotta a vizet. Barlangon belül a Baradla-barlang érdemel említést, ahol egy árvíz kezdeti megindulásánál tárult fel az egyik oldalága az úgynevezett Törökfürdő vízesés felett.

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a barlangok, valamint felszíni patakok vízrajzi rendszerének vizsgálata – különösen az árvizek és az ehhez kapcsolódó jelenségek tanulmányozása révén – számos érdekességet hozhat még. Igaz ez az Aggteleki-karsztra is, ahol az ismert barlangok nagy száma és méretei ellenére még mindig jócskán van nyitott kérdés. Az újonnan regisztrált eredményeket jelenleg elsősorban a barlangkutatás, s talán közvetve az idegenforgalom hasznosítja majd.

Szöveg: Gruber Péter – Lieber Tamás

A szerzők és Benkovics Barnabás felvételeivel

GALÉRIA