Gőzerővel haladnak a barlangi munkálatok

(2005. május 21.)

Egy a törmelékből előkerült képződmény tanulmányozása közben

Egy a törmelékből előkerült képződmény tanulmányozása közben

A közelmúltban megérkezett hatósági engedély birtokában végre megkezdődhettek a régóta tervezett munkálatok a Sátorkőpusztai-barlangban. Ezzel minden bizonnyal több tekintetben is új fejezet veszi kezdetét mind a barlang, mind pedig társaságunk életében. A munkálatok vezetésével a néhány hónapja leigazolt Sásdi László geológust, barlangi kutatásvezetőt bíztuk meg.

Barlangászaink szorgalmára és kitartására jellemző, hogy már néhány hétvége alatt is jelentős eredményeket könyvelhettünk el a Benedek Endre-teremben, ahol a feladatok ellátását tagjaink egyszerre több fronton is végzik. Elsődleges célunkként egy korábbi évtizedekben felhalmozódott törmelékdomb eltakarítását, valamint egy, még az 50-60-as években feldöntött gipszoszlop eredeti helyén történő felállítását jelöltük meg. Mindezek mellett tudományos vizsgálatok sokasága zajlik.

A Forrás előtt egykoron felhalmozott agyagos törmelék megszüntetése folyamatban van, ennek mennyiségét 10-15 köbméterre becsüljük. Maga az anyag eltávolítása rendkívüli körültekintést igényel. Már az első lapát után kiderült ugyanis, hogy rengeteg különleges, eddig eltűntnek hitt képződmény rejtőzik a kupacban, amelyeket sokszor csak kézzel, vagy ecsettel lehet kipiszkálni. A munka milyensége és üteme emígy tehát nagyban hasonlít egy régészeti feltáráshoz. A legnagyobb meglepetést a felületi agyagréteg lebontását követően egy másfél méter magas gipszoszlop előkerülése jelentette. Az apró kristályos képződményeket, melyek között leginkább gipsz, aragonit és kalcit található, a barlang védett, belső részében helyeztük el úgy, hogy azok a látogatások során még véletlenül se sérüljenek meg, viszont a kutatók bármikor tanulmányozhassák azokat.

Szintén a legalsó Benedek Endre-teremben került sor egy több éve tervezett oszlopállításra. A körülbelül két tonnás gipszpillért csörlők segítségével sikerült vélhetően eredeti helyén felállítanunk.

A Sátorkőpusztai-barlangot illetően tudományos téren is igazi szenzáció érik, melynek bejelentésére a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat által szervezett őszi tudományos konferencián kerülhet sor. Részleteket egyelőre nem akarunk elárulni, legyen elég most még csak annyi, hogy a barlang kialakulására vonatkozó eddigi elmélet minden bizonnyal csődöt mond. A begyűjtött mintákon jelenleg is tudományos intézetek és szakemberek dolgoznak.

“Barlangunkat” 59 évvel ezelőtt, 1946-ban, a hévizes eredetű barlangok prototípusaként ismerhette meg a tudományos világ. A jelenleg kialakulóban lévő új elmélet, mely más hasonló objektumokra is nyilvánvalóan átvezethető lesz, a Sátorkőpusztai-barlangot ismét az érdeklődés középpontjába helyezheti, ennek pedig keresve sem találhatunk jobb alkalmat, mint a feltárások közelgő, 60. évfordulóját.

Egyesületünk ebből az alkalomból a barlang feltárásának, valamint kialakulásának új, tudományos alapokon nyugvó történetét egy monográfiában szeretné feldolgozni, amihez még támogatókat várunk.

Lieber Tamás