BENEDEK ENDRE BARLANGKUTATÓ ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET – DÉL-NORVÉGIA HÍRES SZIKLÁIN

Ez is kipipálva (Kjerag-szikla)

Norvégia az olyan helyek közé tartozik, amit nem lehet megismerni egyetlen alkalommal. Már egy két hetes túra megtervezése is komoly taktikázással jár, hogy beleférjen sok minden, olyan áron is, hogy feszített a tempó. Most már némi tapasztalattal a hátam mögött tudom, hogy vannak olyan vidékek, amelyeken nem érdemes átrohanni és a kevesebb sokszor többet ad, ha kellő időt szánunk rá.

Amikor 2017 nyarán az Északi-fok (Nordkapp) meglátogatása után, az országot hosszában átszelve megérkeztünk a déli Stavangerbe, két természeti nevezetesség megtekintése várt még ránk. Azt gondoltuk, hogy a térkép alapján egymáshoz közelinek tűnő Szószék-szikla (Preikestolen) és a „beszorult szikla” (Kjerag – kiejtve: Serag) egyetlen nap alatt teljesíthető. Ám megismerve a terepviszonyokat, valamint a közlekedés bonyolultságát (keskeny utak, nagy távolság, kompolások stb.) döntenünk kellett. Akkor a könnyebbnek ígérkező Szószéket választottuk. Maradt ugyan egy, eredetileg pihenésre szánt napunk a Kjerag-ra, de az időjárás ezt végül is meghiúsította.

Az idei nyáron már némi tapasztalattal felvértezve, céltudatosabban szerveztük programunkat, így a tavaly szintén elvetett Trollnyelvvel együtt mindhárom “sziklajelképet” felkereshettük.

Ahol a látvány ajándék

Délnyugat-norvégiai tartózkodásunk utolsó napjára is maradt tehát bőven látnivaló. Három napja túl voltunk már Trollnyelven (Trolltunga), két nappal azelőtt a Szószék megtekintését pipáltuk ki, így túránkat a Kjerag-szikla meglátogatásával kívántuk megkoronázni. Mindeközben belefértek a programba olyan “apróságok”, mint a Gloppedalsura-sziklalavina, vagy a Månafossen (Hold-vízesés).

Mielőtt azonban rátérnénk a Kjerag-túra bemutatására, tegyünk egy kis összehasonlítást e három nevezetesség között.

Ha meg kellene neveznünk a skandináv ország tíz legkeresettebb, vagy ha úgy tetszik, legemblematikusabb látnivalóit, az imént említett „triumvirátus” minden bizonnyal szerepel a listában. Ebben nyilvánvalóan a közösségi médiaőrület is szerepet játszik, de azért környezetük lenyűgöző szépsége és misztikuma, a jól felépített marketing és a fejlett infrastruktúra önmagában is sok látogatót vonz.

Bár mindhárom nevezetesség fantasztikus panorámát nyújtó sziklaalakzat, mégsem lehet egy kalap alá venni őket. Ha valaki azt gondolná, hogy ha csak az egyiket látja, látja mindhármat, óriásit téved.

A Szószék-plató, azaz a Preikestolen, 600 méterrel a szépséges Lysefjord fölött

A Szószék-plató (Preikestolen), 600 méterrel a szépséges Lysefjord fölött

Kétségkívül hármuk közül a Lysefjord (Fény-fjord; nevét az impozáns szikláiról visszaverődő napfényről kapta) nyugati felében található Szószék-szikla a leglátogatottabb, ide ugyanis jól kiépített gyalogösvény visz fel, s nagyjából három óra alatt oda-vissza teljesíthető a kb. 400 méternyi szint is. Nem véletlen, hogy egy kellemes nyári napon akár több ezren is felzarándokolnak ide, ami annak is köszönhető, hogy számos turisztikai iroda illeszti programjába. Ráadásul a tenger fölé 600 méterrel magasodó sziklaplató megmászása nagyobb túratapasztalatot és komolyabb felszerelést sem igényel, ami persze nem jelenti azt, hogy félvállról lehet venni. (Túrabakancsot, túraöltözetet és némi kitartást ez is megkíván). A Preikestolen a nyári időszakban zsúfolt, talán a kora reggeli és késő délutáni órákra enyhül a forgalom, ezért nehéz úgy időzíteni, hogy csak magunk legyünk fent, de az olyan fotó elkészítése is kihívás, amin nincs tömeg.

Ezzel szemben a Hardanger-régióban található Trollnyelv relatíve nehezen megközelíthető, nem is a terepadottságok, sokkal inkább a távolság miatt. Gyalogosan ugyanis 13-14 km-t kell megtennünk oda és ugyanennyit vissza, ami időben 10-12 órás túrát jelent. A legnagyobb szintet a két parkoló között kanyargó aszfaltúton kell megtennünk, és mivel a felső parkoló csak korlátozott számú autót képes befogadni, vagy befizetünk a parkolók között ingázó kisbuszra, vagy gyalog vágunk neki a kb. 2 kilométeres szakasznak (Visszafelé a meredeken – 17% – szerpentinező aszfalton ez már roppant kellemetlen).

Az élményben természetesen legtöbbször másokkal is osztoznunk kell, ám ez a fotókon ritkán látszik, mert íratlan szabály, hogy nem „trollkodunk” bele a másik felvételébe, így a fotózáshoz, vagyis a nyelvre való kilépéshez ki kell várnunk sorunkat. A sziklapárkány nagyjából 15 méter hosszú és 6 méter széles, ám mint egy gigantikus szörfdeszka, 700 méteres mélység fölé nyúlik ki. Alatta – Norvégiában szokatlan módon – nem fjordot, hanem egy tározó mesterségesen duzzasztott tavát (Ringedalsvatnet) találjuk.

A beékelődött „tekegolyó”

“Hullámvasutazás” a Kjerag felé

Szószék-sziklához hasonlóan a festői Lysefjord fölött, annak keleti végében, az előbbivel átellenes oldalon, Lysebotn halászfalu fölött található Rogaland megye másik híres turisztikai látványossága a már említett Kjerag.

Az ide igyekvőket jól kiépített parkoló fogadja, amelynek megközelítése vagy a fjordot hosszában átszelő komppal lehetséges (ez egy órányi hajóutat, majd körülbelül harminc perces autókázást igényel), vagy fjord déli oldalán futó 45-ös autóúton. Ha ez utóbbit választjuk, Stavangertől 140 km-t kell autózni, ami – figyelembe véve a norvég útviszonyokat – akár 3 órába is beletelhet. Az út látványos tájon fut, amely minduntalan megállásra készteti a fotózásra fogékony utazóközönséget. Az utolsó 20-25 kilométeren azonban a normál szélességű aszfaltcsík keskeny, közel egy sávnyi szélességűre vált, ahol az 50-100 méterenként lévő kiállók teszik lehetővé, hogy a forgalom mindkét irányban haladhasson.

Maga a Kjerag-túra oda-vissza 10 kilométeres gyaloglást jelent, ám a három sziklához vezető turistaút közül ez fut a legnehezebb terepen. Sok a szintváltás, akárcsak egy óriási hullámvasúton, ráadásul a reggeli órákban itt gyakran megtelepedő köd is nehezítésként hat.

Kiépítettsége ellenére komoly állóképességet igénylő terep ez. Mindjárt a túra elején szembesülünk azzal, hogy Norvégiában mit is értenek kiépítés alatt. Jó 500 méteren keresztül a simára csiszolódott, hatalmas gránittömböket taposva, láncokba kapaszkodva húzódzkodhatunk fel. Itt (is) a felfelé tartó út tekinthető könnyebbnek, visszafelé ugyanis minduntalan ellent kell tartani a gravitációnak, ami a térdet és a bokát is jócskán igénybe veszi.

Ha lassan is de kitisztul a kép. Az utolsó emelkedő előtt a Kjerag-túra útvonalán

2018 júliusának egyik reggelén furcsa mód az időjárás, pontosabban az előzőleg említett köd segített bennünket. Igen, segített abban, hogy csak rövid szakaszokat lássunk a ránk váró terepből. Ha akár 100 méterre is beláttuk volna, hogy mi vár ránk, talán idő előtt elcsüggedtünk volna. Persze, ahogy a napsugarak felmelegítették a sziklákat és felszárították a párát, mindez bekövetkezett. De akkor már nem volt visszaút. A látvány szürreális, egyben lenyűgöző volt; ahogy a hatalmas hegyek ledobták felhőpaplanjukat, felfelé „cikkcakkozó” hangyákként, emberek tűntek elő a semmiből. A táblák kilométerenként jelezték a hátrahagyott és az előttünk lévő távolságot. Az utolsó hegyet megmászva egy kiterjedt sziklás platóra érkeztünk, ahonnan már lényeges szintváltás nem volt, de azért még vagy 40 perces séta kellett célunkig. A Kjerag-szikla, ahogy a Trollnyelv vagy a Szószék is, csak az utolsó száz méteren mutatja meg magát. Hamarabb nincs rálátásunk egyikre sem. Talán ez is fokozza az izgalmakat. A látványt így katarzisként éli meg az, aki először látja ezeket a csodákat.

A Kjerag-szikla mérete a Szószék és a Trollnyelv után némelyekben meglepetést okozhat. A képződmény relatíve kicsi, valójában nagyjából 2 négyzetméteres felületű sziklagolyó, ami – és itt a lényeg – egy lehetetlennek tűnő helyre ékelődött be vélhetően több ezer évvel ezelőtt. Ma már nehezen rekonstruálható, hogy honnan is jött, ugyanis fölötte ennek lehetőségét nem látjuk.

Nyilvánvalóan sok minden szerepet játszott abban (a szikla anyaga, fizikai erőhatások, időjárási tényezők stb.), hogy a tömb egyáltalán beékelődjön a két fal közé, ráadásul olyan helyen, ami a szomszédos sziklaszirtről a későbbi turisták számára elérhetővé teszi. Ez utóbbi tette híressé. Az a tény, hogy elérhető! Rá lehet lépni. Rá is szabad, ezt ugyanis senki sem tiltja. Pedig tekintélyes, 1000 méteres mélység van alatta, s csak egyetlen keskeny sziklapárkány vezet ki rá. Sorban állás természetesen itt is van. Ha akarnának, se tudnának kettőnél többen kiállni egyszerre, de inkább egyesével lépnek ki rá a bátrabbak, hogy azután életük élményével és fotójával gazdagodjanak.

– Nem veszélyes ez? – Vajon miért nem tiltják? – Miért nincs biztonsági korlát? – Tehetjük fel kérdéseinket, bár azt gondolom, hogy ezeket írásomban már részben megválaszoltam. Természetesen veszélyes, nagyon is észnél kell lenni. Figyelmeztető táblák hívják fel a figyelmet a megcsúszás, lezuhanás veszélyére, a „játékszabályok” betartására. De azt is látnunk kell, hogy ez Norvégia egyik emblematikus helye, ahová sokan csak azért zarándokolnak el évente a világ minden tájáról, hogy az az ominózus fotó elkészülhessen.

És ez ugyebár óriási bevételt jelent a régiónak. A lenti parkolóban kávézó és ajándékbolt található, ahol természetesen testre szabott dolgokat vásárolhatunk, a pólóktól a hűtőmágneseken át Kjerag-os kerámiákig, sőt még a beszorult szikla makettje is beszerezhető.

A korlát vagy bármiféle mesterséges létesítmény pedig nyilvánvalóan rontaná az összképet. Bár hozzáteszem, hogy azért egy, a kilépést (vagy inkább a nehezebb visszajövetelt – kattints ide egy ezt demonstráló videó megtekintéséért) segítő kapaszkodó lehetne ott. Az a szemből készített fotós szemszögéből nem látható és némi biztonságérzetet ad.

A kőgolyót, bár “kicsinek” tituláltam – ami persze relatív – mindazonáltal környezetével együtt fantasztikus látványt nyújt. A a hatalmas, közel egy kilométeres mélységbe leszakadó függőleges sziklafalakkal, az odalent sötétkék szalagként mutatkozó tengervízzel, a maga természetességével és vadságával Norvégia és talán a világ egyik csodája.

Szöveg és képek: Lieber Tamás

Galéria