A főág vizes-agyagos feküjének takarítás közben, 2023. januárjában
A barlangkutatás hosszadalmas, fárasztó, embert próbáló, de rendkívül izgalmas tevékenység, amely során végig ott vibrál szemünk előtt a felfedezés lehetősége. A felfedezésé, ami legtöbbször még akkor is meglepetésként érkezik, ha valójában mégiscsak számítunk rá.
Tulajdonképpen bolygónk felszínén alig van már fehér folt, vagyis olyan terület, amit ne térképezett volna fel az ember. A műholdakról szinte minden látható, vagy valamilyen módon érzékelhető és érzékeltethető. Mai világunkban már jóval ritkábban születnek nagy földrajzi felfedezések, mint mondjuk 150 évvel ezelőtt, ami persze érthető, de ez nem is jelenti azt, hogy ne lenne még feladat ezen a téren.
A folyamatosan alakuló vulkanikus vidékek, a gleccserek és óceánok mélye és persze a barlangok világa is számtalan meglepetést tartogathat még a mai kor kutatói számára. Itthon, a Kárpát-medencében nyilvánvalóan ez utóbbi, vagyis a barlangok kapcsán lehetünk bizakodók.
Az elmúlt évek, évtizedek számos nagyszerű eredményt adtak a magyarországi barlangkutatók kezébe, hazánk „természeti értéktárát” is gazdagítva. Tulajdonképpen nincs is olyan karsztos hegységünk, ahol az elmúlt években ne történtek volna kisebb-nagyobb feltárások.
SÁTORKŐ MÉLYÉN MELYIK BARLANGOT TALÁLJUK?
A Pilisben, Dorog és Esztergom határában található Nagy-Strázsa-hegy feltűnő sziklaboltozata messziről vonzza a tekinteteket és persze a kirándulókat is. Ez a kősátor vagy ahogy itt köznevesült; „Sátorkő”, valójában egy hatalmas barlangi terem egyik felnyílása, bejárata. A természeti képződmény nemcsak a régészek, őslénykutatók fantáziáját keltette fel (lásd például dr. Véghelyi Lajos munkásságát), hanem nyilvánvaló módon a barlangászokét is. Benedek Endre csoportja (Kadić Ottokár Barlangkutató Csoport) a szomszédos barlang kutatása mellett ebben az üregben is fantáziát látott, s a „második Sátorkőpusztai-barlangot” beleképzelve elképesztő fanatizmussal álltak neki a hegy „vallatásának”. Az elszántság mellett nem is maradt el az eredmény, 1962-ben jutottak be a belső részekbe. A dolog érdekessége – és ez sokszor okoz félreértést az idelátogató kirándulók körében –, hogy SÁTORKŐ alatt nem a Sátorkőpusztai-barlangot, hanem annak „kistestvérét”, a Strázsa-barlangot találjuk. A bekezdés címe tehát kissé becsapós, de logikus a magyarázat; az innen körülbelül 50 méterre lévő Sátorkőpusztai-barlangot 1946-ban találták meg, és a mellette lévő sziklaboltozat után kapta nevét, míg a sziklaboltozat alatt csak 1962-ben lett meg a barlang, és annak értelemszerűen már nem lehetett ugyanazt az elnevezést adni.
MENJÜNK A SÍNEK ALÁ!
A főág egy részlete a sín felszedése előtt és után – 2023. január 19-én és február 20-án
A „kisbarlangban” zajló munkák során bányászati módszereket is alkalmaztak, ami nem lehetett véletlen, hiszen a csoport vezetője Benedek Endre a Dorogi Szénbányák főmérnöke volt. Bandi bácsi munkahelyi kapcsolatainak köszönhetően, ha kellett, robbantottak, ácsoltak vagy éppen vasúti síneket (csillepályát) fektettek. Ez utóbbi, 30 méteres sínpáron kézi hajtású csörlő segítségével egy kicsi, kimondottan ebbe a barlangba méretezett csillét mozgattak [ez a csille Czanek Balázs jóvoltából ma már kiállítási tárgyunk, amiről ITT olvashatsz!]. Segítségével a barlangászok több száz köbméternyi agyagos üledéket termeltek a felszíni meddőhányóra. Nem mellesleg ennek köszönhetjük a Tündérkapu jelenlegi méretét is, ezt megelőzően ugyanis majd két méterrel magasabban állt a terem talpszintje. A belső barlangrész is tovább mélyült, a korábban csak kúszva járható főágban ezentúl egy rövid szakasz kivételével már felegyenesedve járhattak.
A sorozatos feltörések miatt 1983-ban a kutatók a barlang tartós lezárása mellett döntöttek; a bejáratot gyakorlatilag beomlasztották, így védve meg azt a további vandalizmustól. Újbóli megnyitására, majd szakszerű, biztonságos lezárására – ami már a napjainkban is a területen szorgoskodó Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) érdeme – 2006 augusztusáig kellett várni. [A korabeli állapotokról és munkákról egy 2016-os cikkben írtunk]
A Strázsa-barlang képződményvilága a Sátorkőpusztai-barlanghoz hasonlóan hévizes jegyeket mutat; gömbfülkéket, gipsz- és aragonitképződményeket, de emellett látványos kalcitformákkal is büszkélkedhet. A járatrendszer többemeletes, jelenleg öt, egymástól jól elkülönülő szintet, galériát ismerünk benne.
A barlang kutatása a 2010-es évek első felében kapott új lendületre Benkovics Barnabás javaslatára, aki a Sátorkőpusztai-barlang mellett új kihívást látott meg benne. Természetesen a két barlang feltételezett összefüggésének bizonyítása is komoly késztetést adott az akkori csapatnak. Az első jelentős eredményre 2021 nyaráig kellett várni, ekkor Benkovics Barna és Máté Viktor a „Karácsonyfa” galériájáról induló és 8 méteres magasságig felnyúló, gömbfülkében záródó kürtőt talált. Nagyjából ekkor kezdődött el a végponti aknának, a „Lefolyócsőnek” is az érdemi kutatása, jóllehet a 2010-es évek elején már rövidebb ideig foglalkozott ezzel is az egyesület. A BEBTE kutatásvezetője, dr. Surányi Gergely elevenítette fel ennek a végpontnak a tágítását, amit a Sátorkőpusztai-barlang felé tartó járat indokolt. Ugyanakkor ez utóbbiban végzett müográfiás vizsgálatok is az sejtetik, hogy ebben az irányban érdemes kutatni.
A 10 méter mély Lefolyócső bejáratánál
A csapat a 2020-22-es évet elsősorban a Sátorkőpusztai-barlangban végzendő munkáknak szentelte, a „kisbarlang” 2023 januárjában került ismét reflektorfénybe, amikor egyúttal ritka, árvízi pillanatot sikerült rögzíteni (az erről és a következő napokról szóló videós beszámolókat ITT és ITT találod!). Ekkortól szinte párhuzamosan folytak a munkálatok a két barlangban. A feladatot a Lefolyócső aknájának tágítása mellett az egykori csillepálya visszabontásával, a fekü agyagos üledékének elbontása jelentette. A főág morfológiájának alapos szemrevételezésekor (különösen a Lefolyócső előterébe érkező, oldott mészkővályúk kitakarítása után) feltételezhetővé vált, hogy az egykori járószint alatt is folytatódnak az oldott járatok, a kérdés csupán annyi volt, hogy vajon járhatóak-e, vagy járhatatlanná szűkülnek? Ez utóbbinak kívántunk utánajárni, a fekü megsüllyesztésével.
A 2023-as év tulajdonképpen eseménytelenül telt, több köbméternyi agyag kitermelésével a 2024-es év hozta meg szó szoros értelmében az áttörést. A heti rendszerességgel végzett kutatónapok néhány alkalom után meghozták az eredményt. Azonban ne gondoljunk hatalmas felfedezésekre – egyelőre ez még várat magára –, csupán olyan jelzésekre, amelyek már képesek izgalomba hozni az embert. Az avatatlan szemnek fel sem tűnő apró jegyek, jelek is árulkodóak lehetnek, a barlangászok legtöbbször ezeket keresik. Ilyen például a huzat, a falak gazdag képződményborítottsága, oldásos formák gyakoribbá válása. Az agyagos aljzat eltávolításakor mi magunk is pontosan ezeket tapasztaltuk.
A többnyire keddenként szerveződő kutatódélutánjainkon csapatunk rendszerint 5-10 főből áll, attól függően, hogy az adott héten éppen ki tudja magát szabaddá tenni. Február 20-án, az elmúlt 10 év egyik legizgalmasabb kutatónapján a főág agyagmentesítésével foglalkoztunk. Az aljzat süllyesztésével a már hónapokkal ezelőtt előkerülő gyönyörűen, meanderező, egykori, vélhetően vízvezető csatornát követtük, amikor Benedek Máté – Vörös László páros alatt a törmelékben egyre jobban táguló hasadék nyílt meg, amit nem véletlenül neveztünk „motivációs lyuknak”. Igaz egy héttel korábban már voltak árulkodó jelek, ami miatt elsősorban erre a kutatási pontra koncentráltunk. A február 20-i eseményekről az alábbiakat írtam a kutatási naplóba:
A belyukadás pillanata 2024. január 13-án, és a kibővített bejárat egy héttel később
„A 2024. február 20-i, strázsa-barlangi kutatódélutánunkra a felfedezés reményében készültünk. A hollók fészkelése miatt nem terveztünk kihordást, ahhoz kevesen is voltunk, így a múlt héten megtöltött zsákokat a zsilipbe pakoltuk, és ezt tettük a mai délután folyamán telepakolt zsákokkal is.
Egy hete úgy hagytuk abba a melót, hogy egy kisebbfajta felfedezés küszöbén állunk, hiszen a sínek alól eltávolított agyag alatt igen hézagos kőtörmelék tűnt elő.
A már említett zsákpakolás után erre a részre koncentráltunk, ami nagyjából az átbújó után (itt egyelőre még csak lehajolva járható a főág) 2-3 méterrel található.
Máté hallatlan lelkesedéssel állt neki a bontásnak, Cinóval [Vörös László] ketten remek párost alkottak. Az egyre nagyobb blokkokból álló kőtörmelék felszedése közben egyre-másra nyíltak meg kisebb hézagok a lábuk alatt. Körülbelül 1 óra elteltével a fal mellett aztán egy látványos járat képe kezdett kibontakozni. Bár nagyon szerettük volna mielőbb alaposan szemügyre venni, először az aknaszájat kellett biztonságossá tenni. A főág feküjét vastag agyagos kitöltés borítja, így félő volt, hogy a még nem elpucolt rész a lyukba suvad. Ezért kellően kitágítottuk a lejáratot, közben hatalmas kőtömböket kellett kiügyeskedni onnan (egy igen nagyot, kötéllel rángattunk ki).
Végül 19 óra körül – általában ekkor szoktuk abbahagyni a műszakot – sikerült annyira kipucolni a helyet, hogy biztonságosnak ítéltük ahhoz, hogy az új rész elejébe bepillantsunk. Igen látványos, nagyjából 4 méterig belátható lejtős járat nyílt meg lefelé, de legalább ennyire érdekes a lejárata mögött, felfelé kiöblösödő, hatalmas kalcitfogakkal díszített, 2 köbméteresre becsült termecske is. Ekkora kalcitokat, ráadásul érintetlen formában, ebben a barlangban másutt ez idáig nem láthattunk.”
[Az esetről természetesen videofelvételek is készültek, amelyeket ITT és ITT lehet megtekinteni]
HOGYAN TOVÁBB?
Bevallom, a Strázsa-barlang egy évtizeddel korábban kevésbé tűnt perspektivikusnak számomra, talán azért is, mert a Sátorkőpusztai-barlanggal való folyamatos törődés miatt a „kisbarlanggal” csak felületes ismerkedésre futotta. Szerencsére azonban akadtak társak, akik kellő fantáziát láttak abban, hogy itt is egy kicsit a dolgok mélyére ássanak (tulajdonképpen konkrétan ezt tették) és ezt a lelkesedést nekünk, többieknek is átadják.
A feltárómunka a már meglévő motiváltsággal természetesen tovább folytatódik, hiszen számos kérdésre keressük a választ. Mindazonáltal a felfedezés vágya is hajt bennünket, ami talán gyermeki kíváncsiságunkból fakad. Bízom abban, hogy e „régi/új” barlang kapcsán hamarosan újabb fejezete születhet meg a dorog-esztergomi barlangkutatás 1958-tól íródó történetének.
Lieber Tamás
Leave A Comment