A lávakéreg összetöredezett darabjai között nehézkes a haladás
A Szicília északkeleti felén elterülő Etnáról, az aktív tűzhányón tett kirándulásainkról több írásunkban is beszámoltunk már. Sivársága, ridegsége ellenére rendkívül „témagazdag” vidék ez, amit nehezen lehet letudni egyetlen beszámolóval. A táj folyamatosan, szinte a szemünk előtt változik, minduntalan új élménnyel gazdagítva látogatóját.
A laikus, különösen a kárpáti vagy alpesi tájképi elemekhez szokott ember számára nehezen érthető, hogy mi az, ami egyeseket a kietlen, holdbélinek tetsző aktív vulkáni vidékek rabjává tesz. Mert maguk a kitörések valóban látványosak és turistacsalogatóak – azért tegyük hozzá gyorsan, hogy a helyiek nem minden esetben osztják ezt a véleményt – de amit jóval kevesebben gondolnak, hogy ezeket a viszonylag rövid időszakokat leszámítva is bőséggel találunk okot arra, hogy ide látogassunk. Az Etna névre hallgató pajzsvulkán hatalmas kiterjedése (területe 1190 km2, magassága 3357 méter) miatt rendkívül összetett táj, ahol az alacsonyabb térszíneken lakóövezeteket, gyümölcsösöket, felette egybefüggő erdőségeket, míg a tűzhányó centrumának néhány kilométeres övezetében vulkáni kúpokat, lávával, valamint hullott törmelékkel vastagon fedett részeket találunk. Ez utóbbi régióban is bőven van mit keresnünk, és még csak geológusnak sem kell lennünk ahhoz, hogy magával ragadjon a kő- és porrengeteg megannyi különös látványossága.
Lávamezők születése
Az Etna csúcsától a hegyláb irányába tartó hasadékok mentén körülbelül 300 darab másodlagos vulkáni kúpot, úgynevezett parazitakrátert fedezhetünk fel. S jóllehet a lávát egykoron felszínre vezető hasadékokat, a vegetáció és a modern települések miatt ma már nem mindenütt látjuk, ám a rajta „szemölcsként” ékeskedő kúpok ezek közvetett bizonyítékai.
Elsőként a láva teteje és oldala “bőrösödik” be, majd a maga által létrehozott vályúban hömpölyög tovább
A leginkább csak egyszer, létrejöttük idején működő parazitakúpok, pontosabban az azokat tápláló kitörések felelősek az alacsonyabb régiókat elárasztó lávaömlésekért. Az „aa-” , valamint „pahoehoe-típusú” lávák részben áthatolhatatlan salakos-rögös, részben töredezett, fonatos, illetve lemezes felszíneket képeznek. A kiömlésekor 1000-1500 Celsius-fokos bazaltos anyag a lejtésviszonyok, domborzati (orográfiai) akadályok, lávautánpótlások függvényében megannyi, felszínen is jól látható formát alkot a lávatorlaszoktól, a fröccs-kúpokon át a lávahólyagokig, de ahhoz, hogy a láva természetét még jobban megértsük, érdemes alászállni a láva belsejébe is. Erre az Etnán hozzávetőleg 260 lávabarlang (lávacső vagy lávaalagút) kínál számunkra lehetőséget. Ezeket a képződményeket leginkább 1000–2000 méteres tengerszint feletti magasságban találjuk. Feltárásuk ennél alacsonyabb régióban az épített környezet, magasabban pedig a jelenkori kitörések produktumai miatt nehézkes vagy ma már teljességgel lehetetlen.
A Grotta di Acqua Vitale bejárata. Közvetlenül a főút mellett nyílik, a többivel ellentétben ezt könnyű volt megtalálni (Kutas Gyula felvétele)
A lávabarlangok a mindannyiunk által ismert, klasszikus karsztbarlangoktól eltérően az úgynevezett szingenetikus, azaz a befoglaló kőzettel azonos időben létrejött barlangok csoportjába tartoznak. Kialakulásuk számos tényezőtől függ, így például a kitörés helyétől, a lejtésviszonyoktól, a láva viszkozitásától és nem utolsó sorban a kiömlő láva mennyiségétől. Amennyiben nagyon meredek a vulkán lejtője, a láva lefolyik rajta, nem hagyva időt a lávabarlang kialakulására, viszont, ha túl lankás a hegyoldal, a láva hamarabb kihűl és feltorlódik, mintsem, hogy lávabarlang képződjön benne. A lávaalagutak kialakulásának feltétele abban az ideális helyzetben áll fenn, amikor a lávafolyam felszíne a levegővel érintkezve, viszonylag hamar lehűl; kérgesedik és „megfagy” de a még izzó, képlékeny bennék az így keletkezett csőből távozni tud. Ily módon akár többszintes lávacsatornák is képződhetnek, de idővel ezek az emeletek egymásba is szakadhatnak. Az omlások révén gyakran több bejárattal is bíró barlangok nagyon sérülékenyek, némelyeket csak 1-2 méter választja el a felszíntől. A barlangokat fedő rideg lávakéreg kevésbé ellenálló a külső erők hatásainak, ezért mennyezetük relatíve rövid idő alatt felszakadozik, beomlik. A sötét lávafelszín a nyári melegben felforrósodik, míg az éjszakai órákban akár fagypont közelébe is hűlhet, s önmagában már ez a nagy hőmérsékletingadozás is jelentősen felerősíti a kőzetek aprózódását. És akkor a csapadékról, valamint a szél által szállított salakos lávaszemcsék felszínt koptató hatásáról nem is beszéltünk. A lávabarlangok tehát viszonylag rövid életűek, korukat a karsztbarlangoktól eltérően többnyire nem évszázezredekben, hanem csupán évszázadokban mérjük, ugyanakkor érdekességük, hogy keletkezésük ideje is szinte évre pontosan meghatározható.
Cseppkőléchez hasonlító képződmények, valójában lávanyúlványok az egyik barlang főtéjén
Az etnai lávabarlangok jól dokumentáltak, bár vélhetően akadnak olyanok is, amelyek feltárására még éveket várni kell. Ennek oka a viszonylag friss lávaömlések megközelíthetetlensége. Ugyanis akár több évnek is el kell telnie ahhoz, hogy ezek a „pokoli” alagutak kihűljenek, kellőképpen gáztalanodjanak, és arra is, hogy felszínük felszakadozzon, vagyis bejárat nyíljon a belsejükbe.
A már feltárt barlangokat a kutatók GPS-koordinátákkal jelölték, ami itt különösen hasznos segítség. Az általunk felkeresett és az alábbiakban bemutatott három barlang közül kettőnek a bejárata jelzett és kitaposott ösvény híján szinte beleolvad a környezetébe, így azokat csak néhány méterről lehet észrevenni. Ráadásul a terep a töredezett lávalemezek és -torlaszok miatt rendkívül nehezen járható, így rengeteg idő spórolható a telefonra letölthető, GPS-es túraapplikáció segítségével. Az alábbi barlangokat a déli oldalon, Zafferana település közelében találjuk.
Grotta di Acqua Vitale
1634-38-as lávamező barlangja, amelyet a déli látogatóközpont, a Rifugio Sapienza felé vezető út mentén találjuk, 1338 méteres tengerszint feletti magasságban, hossza 178,5 méter.
A barlang bejáratának környéke a felszakadások miatt erősen omladékos
A barlang kétméteres beszakadással indul, de a teljes hossza alatt számos felnyílás található benne. A lávafolyam egykoron elágazott, amit maga a barlang is jól mutat. Egy nagyobb terme van, amely 12,5×7 méteres. A felszakadások napfényt juttatnak a folyosó belsejébe, ami páfrányfajoknak teremt ideális, félhomályos, párás körülményeket.
Az etnai lávacsatornák többnyire nehezen járhatók, mert a barlangok alját leszakadozott kéregdarabok borítják. A rideg, salakos lávagörgetegek pengeélesek, hegyesek nem kímélnek sem bakancsot, sem ruházatot, sőt az embernek arra is kell figyelnie mibe kapaszkodik, mit fog meg, mert az éles sziklák könnyen felsérthetik a bőrt is. Itt a barlangász sisak nélkülözhetetlen kellék.
Grotta Effimera
Az előbbivel azonos időszakban, 1634-38 között képződött, és attól párszáz méterre találjuk ezt az érdekes nevű barlangot. Az elnevezés: „Kérész életű”, arra utal, hogy egy rövid ideig működő parazitakráter szolgáltatta azt a lávát, amiben képződött.
A lábunk alatt feltorlódó fonatokból kikövetkeztethető az egykori lávamozgás iránya. A járat végül teljesen ellaposodik és bezárul
A bejárat 1318 méteres magasságban nyílik. A csatorna 60 méter hosszú. A járatok alját vulkáni por borítja, és a bejárattól 30 méterre egy felszakadás található benne. Képződményei többnyire „kutyafogak” (éles, pengeszerű lávanyúlványok). Egy elágazása van, a főág magassága folyamatosan csökken, a vége ember számára már nem járható.
A barlangban jól látható, hogy a lávafolyam a felszíni terepakadályokat kerülgetve haladt. A felszínen a lávamozgás iránya néhány száz év távlatából már nehezen kivehető, nem így a csatorna belsejében, ahol még ma is jól rekonstruálható a láva néhai mozgása, annak kanyarulatai.
Grotta Vanedda
A barlang kialakulása az 1792-es lávaömléshez köthető, így nagyjából 160 évvel fiatalabb, mint a fentebb említettek.
Hosszáról az irodalmi adatok ellentmondásosak, mi magunk 200 méteresre becsültük. A barlang egy nagyobb teremmel büszkélkedhet, amelynek hossza 30-40, szélessége 13-14, magassága kb. 3-4 méter.
A barlangot a szicíliai pásztorok régóta ismerték, neve „Utacskát” jelent.
Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a lávabarlangok egyhangúak, amolyan „ha egyet láttunk, láttuk az összeset” kategória, valójában rendkívül változatos és formagazdag képződmények. Persze, ahogy a karsztbarlangok oldásformái, úgy a lávabarlangok „olvadásformái” között is sok a hasonlóság, ám itt is, ott is elveszhetünk az apróságokban, a részletekben.
Amennyiben az Etna barlangjairól még többet szeretnél megtudni, látogass IDE!
Érdi-Krausz Erika – Lieber Tamás
Fotók: Lieber Tamás
Leave A Comment