2007. augusztus 3-12.
1–2. nap: péntek–szombat
Dubrovnik
2007. augusztus 3-án, este 11 órakor indultunk, miután szemerkélő esőben rogyásig pakoltuk az autót. Még egy gyors bevásárlás Budaörsön és irány Kotor. Kb. 1100 km várt ránk. Jó tempóban haladtunk, csupán Horvátországban volt 40 km/h sebességkorlátozás az autópályán a bora (szél) miatt. A kora délutáni órákban értünk Dubrovnikba, és mivel még egyikünk sem járt itt, beiktattunk egy kis kulturális programot. Az óváros egyszerűen csodálatos. Mivel útközben csak szendvicseket ettünk, lementünk a kikötőbe ebédelni. Legnagyobb meglepetésünkre a kikötőben barátságos vízilabda meccs zajlott. Ebéd után irány a Kotori-öböl. Délután 4 óra felé értünk a táborba, talán harmadikként. Sátorállítás és vacsora után lementünk a városba, na meg vizet vételezni. Az óvárosban valóságos népünnepély zajlott, talán valami fesztivál lehetett. Annyian voltak, hogy még a város szélén sem találtunk parkolóhelyet. Gondoltuk sebaj, a várost nem viszik el, majd megnézzük máskor. Mire a forráshoz értünk, hatalmas szélvihar kerekedett. Még a víz átöntése egyik kannából a másikba is komoly feladatnak látszott. Csak remélni tudtuk, hogy sátraink bírják a strapát. Valamikor este 10 óra felé feküdtünk le aludni. Mit mondjak, nem kellett ringatni.
3.nap: vasárnap
Leégett hegyoldalon
9 óra felé keltünk fel. Reggeli után a központi sátrat próbáltuk rögzíteni, ami a hatalmas szélben nem volt egyszerű feladat. Délelőtt lemértük és feliratoztuk az összes kötelet. Volt olyan 10 m-es darab, amire rá volt írva hogy 50 m. Délután felmásztunk a tábor fölé magasodó 1340 m magas dombra. Gyönyörű panoráma nyílt a Kotori-öbölre. Sajnos a fotózást akadályozta a párás levegő és a mindenhonnan feltörő füstoszlopok. Úgy nézett ki, mint ha fél Montenegró égne. Az út nagy részét pár centis hamuban tettük meg és mire leértünk ruháink is ennek megfelelően néztek ki. Útközben megnéztük a Forrás-barlangot, ahol nagyon sok pusztuló cseppkövet találtunk. Lefelé aztán egy két gatyafékes megoldás is becsúszott. Mire leértünk jól meg is éheztünk, úgyhogy amíg elkészült a közös paprikás krumpli, ettünk egy zacskós levest. Vacsi után közös nótázás gitárkísérettel, aminek hangulatát fokozta, hogy félidőben leállt az aggregátor és tök sötét lett. De így volt az igazi. Valahogy mindenki bátrabban énekelt.
4. nap: hétfő
Főzőcske a mélyben (Agyas, Roci, Fagyi)
Ma is 9-kor keltünk. Lementünk Njegusba várárolni. A többiek szerint a njegusi sonkának nem lehet ellenállni. Igazuk volt. Reggeli után eligazítás a központi sátorban. Mi azt a feladatot kaptuk, hogy a Njegus-barlangban kihúzott telefonkábelt ellenőrizzük. Ez a kábel lemegy egészen a bivakig. Mivel lesz egy csapat, akik négy napot fognak lent tölteni, muszáj valami összeköttetés a felszínnel. Kaptunk két telefont és elindultunk lefelé. Kb. 50 méterenként megszúrtuk a kábelt és teszteltük a dolgot. Mindez egészen jól ment addig, míg az egyik telefon fel nem adta a harcot. Mint utóbb kiderült, a vadonatúj elem volt a ludas. Maga a barlang nagyon változatos és szép. Van benne minden; Kúszás, mászás, ereszkedés, kötélhíd. A telefon tesztelése nagyon lelassított minket. Befelé öt és fél órát mentünk. Kifelé ugyanez kevesebb, mint 2 órát vett igénybe. A felszínre érve találkoztunk Johnnyval, aki azonnal belénk diktált egy grappát. Kimondottan jólesett. Vacsora után megittunk egy csomó teát, némi becherovkával felturbózva. 11 óra felé, hulla fáradtan bújtunk a sátrakba.
5. nap: kedd
Skodrai-tó
A mai napra kirándulást és fürdőzést terveztünk. Reggeli után megtudtuk, hogy szomszédaink a Skodrai-tóhoz mennek. Nosza tartsunk velük. Az úti cél Vir Pazar, a tó partján. Mivel a tó felülről a legszebb, próbáltunk olyan útvonalat találni, hogy először innen pillantsuk meg. Út közben sikerült többször melléfogni, mivel mást mutattak a nálunk lévő térképek (mindegyik mást), a GPS a mezőn vitt volna és persze ott volt az is, amit mi gondoltunk. Ezek ritkán egyeztek. Először Rijeka Crnojevicában álltunk meg. Itt az ugyanilyen nevű, ugyanakkor igen hideg folyóban fürödtünk egyet. Ez a folyó egy barlangból tör a felszínre és a Skodrai-tóba folyik. Fürdés után átmentünk Vir Pazarba. A Pelikán étteremben szerettünk volna ebédelni, de mint mostanában minden, ez sem ment egyszerűen, ugyanis nem volt szabad asztal. Először húsz perc, aztán még tíz, majd még öt. Végül csak sikerült. Ebéd után szerettünk volna fürdeni a tóban is, de ahol megálltunk igen csak mocskos volt a part. Gyors kupaktanács, majd irány a tenger. Végül is Budvaban álltunk meg fürdeni, ahol a tenger után zuhanyozni is tudtunk. Sötétben értünk a táborba. Vacsi után sétáltunk egyet a hegyoldalban, majd kb. éjfél felé feküdtünk le.
6.nap: szerda
Telefonpróba
Ma ismét a Njegus-barlangba mentünk. Vittünk magunkkal egy katonai telefont is és próbáltuk megtalálni a szakadásokat. Három helyen volt szétmenve a kábel. Volt ahol ráfolyt a törmeléklejtő, ami annyira megfeszítette a kábelt, hogy félő volt előbb utóbb elszakad. Ide betoldottunk egy darabot és átraktuk a kábelt a plafonra. Nagyon sokszor kellett megállnunk, így aztán lassan haladtunk. A 30m-es akna alján főztünk egy tésztát és mivel nagyon fáztunk, elindultunk kifelé. Ha tovább akartunk volna menni a bivakig, akkor az még másfél óra, csak oda. Persze abban az esetben, ha nem nézegetjük a kábelt. Akkor meg minek továbbmenni. Kb. 3-3 és fél óra volt az út a felszínig.
7.nap: csütörtök
Ma a Jeges-barlangba mentünk, remélve, hogy a jelenlegi végponttól találunk továbbjutási lehetőséget. Az eddig ismert járat vége kb. -200 m-en van. Több aknán történő leereszkedés után, meanderek és kuszodák sora következett. Az utolsó és egyben leghosszabb kuszoda előtt kiraktuk a nálunk lévő víz egy részét, mondván jó lesz az még visszafelé. Kb. 100 méter kötelet vittünk magunkkal, ami a már bent lévő 40 méterrel együtt talán elég ahhoz, hogy lejussunk az akna aljára. Sanyi és Fagyi indultak el lefelé. Sanyi kb. félútról ledobott egy világító rudat, ami hangyaméretűnek látszott mire földet ért. Az első 80 méter kevésnek bizonyult, így be kellet szerelni még 20 métert. Végül aztán a kiszedett 40 méteres kötelet is be kellett rakni, hogy lejussanak. Szilvi és én az eddig ismert végponton vártuk a fejleményeket, miközben kockára fagytunk.
Kicsit később megjött a robbantó csapat is, akik közül Juju ott maradt velünk, a többiek pedig elindultak kifelé. Hogy senki ne unatkozzon, Juju rádión keresztül Besenyő Pista bácsi idézetekkel szórakoztatta a kötélen levőket és persze minket is. Órák teltek el így, miközben levest és tésztát főztünk. Mikor Sanyiék fölértek, elmesélték hogy találtak egy rövid járatot az akna alján, de onnan nincs tovább. Mivel Szilvi már nagyon fázott, Sanyival együtt elindultak kifelé, míg mi egy másik járattal próbálkoztunk. Órákon keresztül fotóztunk és bujkáltunk egyik járatból a másikba, új részek után kutatva. Hajnali kettő felé rá kellett szólni Jujura, hogy többet nem veheti elő a fényképezőt, különben sosem jutunk ki. Innen egészen gyorsan haladtunk kifelé, egészen az utolsó akna aljáig. Juju indult el elsőnek és már a kötél negyedénél szentségelt, hogy odakint villámlik és szakad a jég. Az első párkányra érve szólt, hogy indulhatok utána. Siettem, amennyire csak tudtam, hogy még a betörő víz előtt kiérjek. Hiába. Talán a kötél felénél lehettem, amikor Juju lekiabált, hogy azonnal forduljak vissza, mert jön a víz. Villámgyors átszerelés és már robogtam is lefelé. Mivel Fagyi az egészet végighallgatta, tudta mi a helyzet. Felpakoltunk mindent egy kőkupac tetejére, megettük a z utolsó májkrémet, meg azt a pár marék magot amink még volt. Hogy ne hűljünk ki teljesen, a karbidtartályokat beraktuk a ruhánk alá és betakaróztunk fóliával. Kb. másfél óra telhetett el így, miközben egyfolytában ömlött a víz. Egyszer csak felhangzott a várva várt mondat : indulhattok felfelé. Hihetetlen tempóban tapostuk a kötelet, hogy kiérjünk, mielőtt újra rákezd az eső. Én értem fel elsőnek és amíg a többieket vártam újra esni kezdett. Ennek megfelelően bőrig is áztam.
Cseppkövek a Jeges-barlangban
Világos volt mire az autóhoz értünk. Legnagyobb meglepetésünkre, az autóm mellett ott a állt a Magyar Barlangi Mentőszolgálat autója is. Az autóban hat barlangász, akik azért jöttek, hogy ha szükséges, kimentsenek minket. Döbbenetes érzés tudni hogy ennyire aggódnak az emberért. Utólag is köszönet nekik. Még mielőtt nagyon öltözni kezdtünk volna, azonnal bedobtunk vagy öt felest az autóban bujkáló ágyas pálinkából. Igazán jól esett. Gyors öltözés és irány a tábor. Hét óra felé érhettünk le és mi csak ekkor tudtuk meg, hogy már este 11 óra óta esik. Azon az éjszakán 60-70 mm eső esett. Volt olyan is aki megúszta szárazon, de volt olyan is akit kiöntött a víz. Szerencsére a mi cuccaink közül alig ázott el valami. A központi sátorban megreggeliztünk az előző esti vacsorából, miközben rövid élménybeszámolót tartottunk. A történet innen egy új nappal folytatódik.
8.nap: péntek
Mára gyalogtúrát terveztünk. Az előzetes megbeszélés szerint, indulás 8.00-kor. Mivel 7-re értünk vissza a táborba, nem sok értelmét láttam az alvásnak. Természetesen a 8 órai indulás nem jött össze. Addig tetvészkedett mindenki, mígnem 10 órakor sikerült elindulnunk. Rövid séta a szerpentinen, melyen mindenhol látszottak az éjszakai eső nyomai. Hol murvával volt tele az út, hol pedig dinnye nagyságú kövek borították az aszfaltot. Kb. 1 km után letértünk a turistaútra, mely először egy erdőben kanyargott lefelé, majd sziklás terepen folytatódott. Innen fentről fantasztikus panoráma tárult elénk. A Kotori-öböl, a vár és az óváros. A vár fölött találtunk egy romos kápolnát, amit a nyomok szerint ma már csak istállónak használnak. Kár érte. És itt jött a csel. A turistaútról , egy a várfalon lévő ablakon keresztül be lehet jutni a várba. Így az ember ingyen nézelődhet, nem mintha a 2 eurós belépő megfizethetetlen lenne. A vár alján aztán illedelmesen köszöntünk a pénztárosnak, mintha nem is olyan rég még itt mentünk volna be.
Panoráma a turistaútról
A háromszög alakú óváros a vár aljánál található. Szűk kis sikátorokból áll az egész, amit nagyon jó lett volna lefotózni, ha nem lett volna minden ablak alatt egy klíma. Valahogy elvesztette a hangulatát az egész. A városkapun kilépve, egyenesen a tengerpartra ill. a piacra jutottunk, ahol fergeteges szendvicseket lehet kapni. Friss pipimell roston – mindjárt kettő – mindenféle zöldség, meg szószok. Mivel a sétában jól elfáradtunk, azonnal ettünk egy-egy szendvicset. Jóllakottan sétáltunk le a strandra, hogy mielőtt elindulunk hazafelé, megmártózzunk a tengerben. Nem is volt hideg. Nem úgy a zuhany. Ahhoz képest a tenger termálfürdő. A pancsolás után, a régi öszvérúton indultunk el felfelé. A murvás szerpentin alján található egy kis vízerőmű, ami a hegyről lezúduló víz energiáját próbálja hasznosítani. A nem túl szép épület mögött, található egy hasadék a hegyoldalban, ahova szomszédaink tanácsára beszaladtunk egy fotó erejéig. Nem bántuk meg. Alig tettünk néhány lépést, amikor egy teknősbe botlottunk. Magányosan napozott a köveken és egész ügyesen pózolt amíg fotóztam. Pár perc múlva aztán utol is értük a többieket, sőt, igen hamar le is hagytuk őket. Valahogy nem tudtuk felvenni a ritmusukat, mivel minden harmadik-negyedik kanyarnál megálltak 10 percre pihenni. Így a legnehezebb túrázni. Az ember pont abban fárad el, hogy állandóan megáll. Újra és újra fel kell tornázni a pulzust, ami sokkal rosszabb, mintha folyamatosan haladnánk és csak rövid pihenőket tartanánk. Megbeszéltük velük, hogy mi a saját tempókban megyünk és legkésőbb a táborban találkozunk. Az út alján volt egy tábla, mely szerint a falu, ahova szeretnénk feljutni 3 és fél óra, gyalog.
Talán háromszor álltunk meg. Kétszer inni, egyszer pedig megmosakodni az ösvényt keresztező patakban. Kereken két óra alatt értünk fel a tábor melletti vendéglőbe, ahol rögtön megittunk két limonádét és egy sört. A táborba érve gyors vacsora és élménybeszámoló. Nemsokára Juju vette kezelésbe a gitárt, aminek meg is lett az eredménye. Ismert dalok mellett saját szerzeményeit is előadta, volt olyan, amit ott helyben költött. Ezeknek volt a legnagyobb sikerük. Potyogtak a könnyeink a nevetéstől. Idő közben elpusztítottuk a maradék pálinkát is, melyet rajtunk kívül valahogy senki sem bírt meginni. Lehet, hogy tudták mi van benne. Éjfél felé járhatott, amikor feladtam a harcot. Negyven órája voltam ébren, ebből tizenhét órát a Jeges-barlangban töltöttem, utána pedig lenyomtam egy gyalogtúrát, ami oda-vissza 1800 m szintkülönbséget jelentett. Kellett vagy három másodperc hogy elaludjak.
9. nap: szombat
A Dödő-barlang bejárata
Az utolsó napra hagytuk a térképezést. A Mamutláb-barlangot kellett volna felmérni és lerajzolni. Ezt a barlangot Rociék találták tavaly, de se lefotózni, se felmérni nem maradt idejük. Majd most (gondoltuk mi). Borotva éles pengékkel csipkézett karmezőn haladtunk a barlang felé. Mivel először voltam itt, út közben minden egyes lyukba benéztem, hátha találok valamit. Nevettek is rajtam. De meg lett az eredménye. A Mamutláb-barlangtól kb. 30 méterre, két egymás melletti aknára lettem figyelmes. A kettő között csupán egy húsz centi széles kőpárkány volt. Az egyik alig lehetett 6-8 méter mély, de a másiknak nem láttam az alját, hiába meresztettem a szemem. Gyors beszerelés és irány lefelé. Az „bejárati akna” után egy párkány takarta el a következő aknát, aminek az alján egy törmeléklejtő van, majd újabb akna következik. Az 50 méteres kötélből talán 10-12 méter maradt meg mire leértem. Ehhez jön még a bekötés, úgyhogy nagyjából 30-32 méter mély lehet a barlang. Ez itteni viszonylatban nem sok, de nekem sokat jelentett. Azonnal el is neveztem DÖDŐ-barlangnak.
Mivel nem volt túl sok időnk, továbbmentünk a Mamutláb-barlanghoz. Majd jövőre felmérjük ezt is. A barlanghoz érve parázs vita támadt Fagyi és Roci között, hogy hova is volt bekötve a kötél tavaly. A vicc az egészben, hogy két olyan ember próbálta meggyőzni egymást, akik a múlt hétre sem emlékeznek, nemhogy arra mi volt egy éve. Végül aztán csak sikerült megegyezniük, a beszerelést illetően. Mielőtt elindultunk lefelé felcimkéztük a barlangot, hogy ha valaki erre kutatna, akkor tudja, hogy ez a barlang már lajstromba van véve. Egy kicsi réztáblát kellett volna felcsavarozni a bejárathoz. És itt kezdődik a dráma. Mindjárt az első lyuk fúrásánál a fúróból kiolvadt a vídia. Valahogy aztán csak rögzítettük a táblát, ami egyben az első mérési pont. Innen egy lövés lefelé a lézerrel, néhány pillantás a suuntóra és már mehetünk is lefelé. Mire a második mérési ponthoz értünk, a lézeres távmérő akksijai lemerültek. Sebaj gondoltuk, legalább néhány fotót csináljunk, amit csatolunk a leíráshoz. Ekkor a fényképezőm elemei adták fel a harcot. Mi jöhet még??
Mindent összevetve, a mai napon roppant hatékonyak voltunk. De így legalább jövőre is maradt feladat. Felmérés és fotózás a Mamutláb- ill. a Dödő-barlangban. A táborba érve barátaink palacsintával vártak minket. Miután elmeséltük kalandunkat Murphy-vel, elkezdtünk pakolászni, mivel vasárnap hajnali három órára terveztük az indulást. Vacsira ettünk még egy nagy adag lecsót, majd rövid beszélgetés után búcsút vettünk barlangász társainktól.
Fantasztikus élményekben volt részem és csodálatos embereket ismertem meg az itt töltött idő alatt. Jövőre is itt a helyünk.
Leave A Comment