2006. október 13.

Közeledik a tűzoltóautó

Közeledik a tűzoltóautó

Október 13-án egyesületünk egy évtizede már kipróbált, és azóta több ízben alkalmazott eljárást vetett be a Strázsa-barlang agyagos, poros falfelületeinek megtisztítására. Tűzoltók segítségét kértük az akcióhoz. Az esztergomi parancsnokság két fős egysége vonult ki a helyszínre, a nap folyamán összesen 6 köbméter vízzel.

A barlangfürdetést a lejtés irányában végeztük, vagyis a bejárattól az elszűkülő végpontig. Kizárólag a főág kb. 30 méteres hosszán alkalmaztuk a tűzoltófecskendős tisztítást, ugyanis innen már hiányoznak azok a képződmények, melyekben az erős vízsugár esetleg kárt tudot volna tenni. A felső szakasz rejtett, tűszerű gipszkristályait pontosan ebből a meggondolásból érintetlenül hagytuk. De itt egyébként is kevésbé tűnnek szennyezettnek a képződmények.

Hogy miért volt szükség a mosásra?

Nos a barlang 1960-70-es években végzett kutatása során a főág talpszintsüllyesztésére volt szükség ahhoz, hogy a végpontról – a további szakaszok feltárásának reményében – az agyagos törmeléket kényelmesen lehessen kitermelni. A süllyesztés eredménye lett, hogy a korábban csak kúszva „járható”  folyosóban idővel guggolva, majd felállva közlekedhettek a kutatók. A barlangászok hiába távolították el nagymennyiségű agyagot a feküről (talapzat), az oldalfalakon az továbbra is vastagon megragadt. Ez az agyagréteg nemcsak esztétikailag rombolta az összképet, de eltakarta a falakat beborító képződményeket is.

A barlangmosás legszembetűnőbb eredménye, a kb. 3-4 cm-es élhosszúságú kalcitpiramisok megjelenése lett. Emellett a főte és az oldalfalak gipszbevonatai és kifehéredtek, a helyenként előbukkanó szálkő pedig a mészkő erdeti, szürkés színében vált láthatóvá.

A mosással egyúttal egy kísérletet is végeztünk. A barlang végpontján elfolyó vizet a szomszédos, mélyebben fekvő Sátorkőpusztai-barlangban vártuk, ám becsléseink szerint ott már két nappal később annnak látszódnia kellett volna. Hogy ez nem így történt, feltételezhető, hogy a két barlang közti vetődésekben, hasadékokban folyt el a víz, amely a „nagybarlang”, általunk ismert szakaszait ilyesformán elkerülte.

Szöveg: Lieber Tamás
Fotók: Barna József és ifj. Barna József

GALÉRIA

IMGP4872

Menetkészen (Esztergomi Tűzoltóság)

IMGP4874

Úton a hegyen

IMGP4898

Előkészületek

IMGP4901

A tűzoltóautó szivattyúja kb. 40 méterrel magasabbra fogja feltolni a vizet (Lieber Tamás, Stipits Norbert, Vojczek Kata)

IMGP4908

Tömlővégek összetoldva

IMGP4918

Irány a barlang

IMGP4922

Megjött a víz

IMGP4951

Interjú az esztergomi városi televíziónak (interjúalany: Lieber Tamás)