2009. március 14.

A Csodabogyós barlang bejáratánál

A Csodabogyós barlang bejáratánál

Barlangos programsorozatunk részeként, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park két legjelentősebb barlangjába, a néhány éve a kalandturizmusnak átadott Csodabogyós-barlangba, és a föld alatti csónakázási lehetőségéről híres Tapolcai-tavasbarlangba látogattunk március 14-én.

A Keszthelyi-hegységben, Balatonederics szomszédságában nyíló Csodabogyós-barlang 5 km-es hosszával számos túralehetőséget kínál a vállalkozó kedvű túrázóknak (nemcsak barlangászoknak). Bár kétségtelen, néhány órára barlangásszá kell változnia azoknak, akik e lenyűgöző föld alatti labirintusban kívánnak túrázni. A viszonylag tág hasadékok legtöbbször traverzálhatók, ám számos helyen jelentős mértékű aknává szélesednek, ahol már szükségesek a kötéltechnikai eszközök. A látogatók számára választható Rövid-, illetve az Extrém-túra ezzel szemben viszonylag könnyen járható, ahol vasszegek, kötelek, létrák és természetesen hozzáértésükről, szakértelmükről tanúbizonyságot tevő túravezetők segítik az “akadályok” leküzdését.

Látogatásunk célja első sorban az overállos barlangi túráztatással kapcsolatos tapasztalatszerzés volt, ugyanakkor a térség barlangjainak formakincseivel, jellegzetességeivel is alkalmunk volt megismerkedni.
A Csodabogyós-barlangban tett 4 órás kalandozásunk levezetéseként a Tapolca belvárosában nyíló Tavas-barlangot is megtekintettük.

Ezúton is köszönjük a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (Korbély Barnabás barlangtani szakreferens), valamint a túravezetők (John Szilárd, Polacsek Zsolt és Gandhi) közreműködését, segítségét.

A túra résztvevői voltak: ifj. Barna József, Becse-Karácsony Erika, Fadgyas F. Gábor, Kovács Annamária, Lieber Tamás, Mézes Nándor, Szilvay Péter Varga-Dezső Arnold, Zsoldos Krisztina, Zsoldos Zsuzsa.

Szöveg Lieber Tamás, fotók: Kovács Annamária

FOTÓGALÉRIA

Beszállás után

Beszállás után

Ötletes szerkezet a lemezlétra (Mézes Nándi)

Ötletes szerkezet a lemezlétra (Mézes Nándi)

Erika

Erika

csodab14

Nagyobb fémszerkezet itt nem férne el. Mintha a falra rajzolták volna (Barna Jocó)

Arnold

Arnold

csodab11

Kaptató

csodab6

Ismét a kényelmesnek nem mondható, ám annál praktikusabb lemezlétra

csodab9

Fagyi

csodab12

Pihenő

csodab23

Küzdelem a szűkülettel (Lieber Tamás)

csodab39

Részlet a Tapolcai-tavasbarlangból

csodab43

Tapolca gyöngyszeme a Malom-tó