Európa északi pontja egy 307 méter magas gránitplató
Norvégia és egyben Európa „legészakibb” szárazföldi pontjára, a Nordkappra tett utazásunk a földtörténeti múltba vezet, ahol Európa legősibb kőzetei hevernek a lábunk alatt. Ugyanakkor az Északi-pont infrastruktúrája nagyon is jövőbe mutató: turistacsalogató óriáskomplexum, XXI. századi látványelemekkel.
Az utazókat a régmúlt időkben is vonzották a földrajzi legek, és vélhetően manapság sincs ez másképp. Legyen az például a legmagasabban vagy a legmélyebben fekvő település, a legnagyobb ország vagy éppen a legészakibb szárazföld, ezek a helyek mindig is megkülönböztetett figyelemben részesültek. Észak-Norvégia napjainkban is sokakat vonzó célpont messzi, zord, sarkkörön túli tájaival, fjordjaival, gleccsereivel, nevezetes kilátópontjaival, különös úthálózatával és kedves kisvárosaival.
A trollok földje
Maga Norvégia különös ország, politikai, gazdasági és természetföldrajzi értelemben egyaránt. Elég, ha csak az uniós normák betartására (bár nem tagja az Európai Uniónak), a tengeri kőolaj-kitermelésre alapozott gazda(g)ságra, az úthálózat bonyolultságára (fizetős, lezárt utak, regisztrációköteles úthasználat, fizetős tengeri alagutak, autópályakompok stb.) vagy a természet megóvására, a természeti örökségek bemutatására tett erőfeszítésekre gondolunk. Utóbbiakkal nyilvánvalóan összefügg, hogy Norvégia természetjáró nemzet, lakóinak zöme kortól függetlenül hódol ennek a szenvedélynek, amelynek az időjárás változékonysága sem szabhat gátat. A turizmus az ország gazdaságának egyik motorja, a látványos hegyvidéki tájak minden évszakban bőven kínálnak lehetőséget a szabadtéri sportolásra vagy egyszerűen csak a szabadban való tartózkodásra és az elmaradhatatlan norvég nemzeti foglalatosságra, az úton-útfélen végzett virsli-grillezésre.
A trollok mindenütt jelen vannak
Norvégiában a turizmusra épített infrastruktúra világszínvonalú, amelyhez a „trollmítosz”, azaz a hegyi manókról szóló történetek is hozzátartoznak, mi több, a legendára komoly iparág épült, amit az elnevezések száma, de az ajándéktárgyak sokfélesége is tükröz. A jól jelzett túraösvényekhez az azokat megközelítő kiváló minőségű úthálózat és egyéb infrastruktúra társul. Ezek közé sorolhatjuk a nevezetességekre épülő, olykor bizony szédületes mélységek fölé kinyúló panoráma-kilátókat, például a Geiranger-fjordnál, a Trollok útjánál (Trollstigen), Åndalsnes fölött (Romsdalstrappa) vagy éppen az idén Loenben beüzemelt „Skylift” felvonó felső állomásánál. Ebből a sorból értelemszerűen az Északi-ponton, vagyis a Nordkappon létesített látogatóközpont sem maradhat ki, amely mérete, komplexitása révén minden bizonnyal a legnagyobb ilyen jellegű építmény az országban.
A temérdek kilátó nagy valószínűséggel annak is köszönhető, hogy a norvég tengerpart földrészünk legváltozatosabb és legtagoltabb vidékének számít, s különösen igaz ez az ország északi elvégződésére. A pleisztocén eljegesedés során a gleccserek hatalmas fjordokat alakítottak ki, mint például a Varanger- vagy a Porsanger-fjord, amelyek mélyen benyúlnak Európába. A nem is olyan távoli geológiai múltban egy valamikori fjord folyamatosan táguló öble vágta le a kontinentális selfterületről Magerøya szigetét. Ez utóbbin, a 71. szélességi körön, egészen pontosan a 71º 11’-nél található Európa „legészakibb” pontja, vagyis az Északi- fok. A megnevezés kissé csalóka, hiszen Nordkapp kiszögellése Magerøya szigetén, tehát a szó szoros értelemben nem az európai kontinensen található, még ha egy tengeri alagút össze is köti a szárazfölddel, ráadásul a szigetnek a Nordkappal szomszédos, Knivskjellodden nevű nyúlványa 1500 méterrel közelebb van az Északi sarkhoz. Nordkapp platója nyilván a könnyebb megközelíthetősége és beépíthetősége okán vált jelképpé a történelmi időkben. (Magát az Északi-fokot az angol Richard Chancellor nevezte el 1554-ben, miután az Északkeleti-átjárót keresve elhajózott mellette.)
S hogy tovább bonyolítsuk a dolgot, Norvégia legészakibb helye valójában a Nordkapp és az Északi-sark között félúton elterülő szigetcsoport, Svalbard – ismertebb nevén a Spitzbergák – területén lévő Rossøya nevű sziklaszirt, míg a norvég szárazföld legészakibb pontja a Nordkinn-fok (Kinnarodden) a 71. szélességi kör 7. percénél. Az utóbbi helyszín egyúttal az európai szárazföld valódi legészakibb pontja is. Amennyiben kontinensünk tágabban értelmezett, szigetekkel körülvett peremét szeretnénk meghatározni, az jó 10 fokkal még távolabbra, a 81. szélességi kör 50 percnél található, a Ferenc József-földön!
A megközelítés viszontagságai
Az Északi-sarkkörön Finnországban
Elszigeteltsége ellenére Nordkapp évente több tízezer látogatót vonz, akik többnyire repülővel, illetve bérelt autóval érkeznek, de jelentős a busszal és saját gépkocsival érkező turisták száma is. Érkezhetünk a – közép-európai szemmel nézve – „messzi” északra repülővel; Magyarországról Osló, Bergen és Trondheim városán keresztül, átszállással érhetjük el a húszezres lélekszámú Alta városát vagy a Magerøya szigetén található, 2500 lakosú Honningsvågot (míg az előbbi helyről körülbelül 230 kilométeres, az utóbbiról mindössze 33 kilométeres autózás vagy buszozás vár ránk).
Bár Norvégia különleges természeti adottságainak áttekintésére igazából a repülőút a legalkalmasabb, az ország valódi arcát mégis az emberléptékűbb autózással tapasztalhatjuk meg. Ha célunkat a lehető legrövidebb idő alatt szeretnénk elérni, Magyarországról érdemesebb Németországon, Dánián, Svédországon és Finnországon keresztül utazni. Közlekedés szempontjából Norvégia úthálózata ugyanis a fjordokon és hágókon való átkelések és az esetlegesen lezárt utak miatt kevésbé kiszámítható. Amennyiben az imént említett útvonalat követjük, az Északi-sarkkört Finnországban, a Rovaniemi városától 8 kilométerre északra található Napapiirinél léphetjük át (Norvégiában ugyanez a szélességi kör Mo i Rana közelében, hegyvidéki tájon halad át). Nyáron, a sarkkörön túli területek különös élményt kínálnak az utazónak; az éjféli nap szokatlan jelenségét. Ez azt jelenti, hogy a nap éjfélkor is a horizont fölött marad. Minél északabbra haladunk, ez az „anomália” annál hosszabb ideig áll fenn, az Északi-foknál nagyjából két hónapig. Szokatlan éjfélkor is „késő délutáni” világosságban autózni, ilyenkor a bioritmus felborul, ami fáradtságban, kialvatlanságban nyilvánulhat meg.
A helyi időjárás rendkívül változékony, a hóviharok keltette zimankótól a kellemes nyári napsütésig minden előfordulhat, ráadásul 10–20 percenként váltakozva, ami nekünk furcsa lehet, ám itt a szubarktikus övezetben ez a természetes. Előfordul, hogy a semmiből pillanatok alatt hóvihar kerekedik, amely szürkeséget, „éjszakát” hoz a tájra még az éjféli nap idején is, így a borús nappalokon akár sötétebb is lehet, mint derült időben az éjszakai órákban. Érdekes belegondolni, hogy Nordkapptól néhány fokkal északabbra, mintegy 800 kilométernyi távolságra, már csak a Spitzbergák találhatók, majd az eget elnyeli a sarki óceán.
Ősi idők hagyatéka
A palakőzetek Ős-Európa hagyatékai
A tengerparti Alta városát elhagyva a kietlennek tűnő, még május végén is sok helyen hóval borított tundraövezetben haladunk, ahol tankönyvbe illő kép fogad. A halászfalvak, hangulatos kicsi házakkal telepöttyözött havas lankák, az út szélén békésen legelésző rénszarvasok látványa nem sokat változhatott az elmúlt néhányszáz évben. A kopárnak tetsző, dimbes-dombos tájon nyár elején, bár a növényzet már szirmait bontogatja, a geológiai látnivalók jelentik a legfőbb attrakciót. Olderfjord közelében, pazar sziklaalakzatok kötik le figyelmünket. Az egykori, fél milliárd éve keletkezett Kaledóniai-hegység nyomait fedezhetjük fel ezeken a palasziklákon, amelyeket furcsamód – mivel a földtörténet során az ó- és előidei hegységképződéseket követően évmilliárdokon át szárazulat volt – nem vagy csak kevés helyen takarják egykori tengerelöntések lerakódásai. Ős-Európa rendhagyó „képeskönyvét” nézegethetjük itt, óriási palacsintákra emlékeztető, egymásra rakódott lapok formájában.
Utunk nem sokkal később a modern építészet egyik remekművén, az Északi-fok-alagúton vezet át. Ezt a mintegy 7 kilométer hosszú csatornaalagutat Magerøya szigete és a szárazföld között építették a kilencvenes évek második felében. Érdekessége, hogy legmélyebb pontja a tenger szintje alatt 212 méterrel található. Létesítése előtt komp üzemelt Kåfjord és Honningsvåg között. Norvégiában a közlekedés furcsaságai közé tartozik, hogy egy-egy átkelésért – történjen az alagútban vagy hídon – (néhány kivételtől eltekintve) csak addig kell útdíjat fizetni, amíg a beruházás költségei meg nem térülnek, utána a létesítmények használatát ingyenessé teszik. Így van ez egyebek mellett az Atlanti-útnál (Atlantic Road) és az imént említett Északi-fok-alagútnál is, ez utóbbi esetében 2012 júniusában szüntették meg a díjfizetést!
Tekintettel a kemény telekre, az utak karbantartására nagy hangsúlyt fektetnek. Az északi alagutak bejáratához például fagyvédő kapukat telepítenek, amelyek az autók érkezésére automatikusan nyílnak. Ugyanakkor számos helyen láthatunk sorompót, amelyet bizony alkalomadtán, az utak járhatatlanná válásakor (havazások, hóviharok idején) lezárnak. Nordkapp jelentős turistalátványosság, amely komoly bevételhez juttatja a látogatóközpont üzemeltetőit azzal, hogy tetemes összeget kér el a területre való behajtásért, így van miből gondoskodni az egyébként rendkívül jó minőségű utak rendszeres takarításáról.
Ez év tavaszának utolsó napján érkeztünk meg Nordkapp 307 méter magasan lévő gránitfennsíkjára. A híres glóbusz látványa fennkölt érzéseket ébreszt az emberben – Európa e „befejeződésének” megvan a maga varázsa. Nem csoda, hogy a középkor emberei a világ végét képzelték itt maguk elé. [2017]
Lieber Tamás
(Fotók: Andor Mária, Ostyáni János, Lieber Tamás)
Leave A Comment