Az írás szerkesztett változata az Élet és Tudomány 2001/6. számában jelent meg.
Folyók találkozása a Dévényi-kapunál
A folyók mozgási energiájuk révén képesek a mederfenéket és a mederoldalt megbontani, és onnan a kőzetanyagot magukkal szállítani, s e hordalék aztán maga is részt vesz a meder alakításában.
A folyók oldott és szilárd halmazállapotú hordalékot szállítanak, s ennek anyagától, mennyiségétől függően változik a színük. A hordalékszállítás többféle módon történik; úszva, lebegtetve, a durvább törmeléket a mederfenéken görgetve, esetenként csúsztatva, vagy ugráltatva is.
A folyók által szállított hordalék összetételét, s egyben a víz minőségét is nagymértékben befolyásolja a vízgyűjtő terület földtani felépítése. Vannak folyók, melyek nevüket a hordalék színéről kapták, pl. a kínai Huang-ho (Sárga-folyó) a sárga lösztől ilyen színű, de a Duna régi jelzője („kék”) szintén a hordalék színére utal. Sajnos az ipari szennyezés miatt már nem ilyennek látjuk, s csak a „Kék-Duna keringő” őrzi nevében ennek emlékét.
A Morva folyó a Morva-medence északi és keleti peremhegyeinek fiatal üledékeit, míg a Duna az Alpok északi részének gleccsereiből származó felaprózódott törmeléket, valamint a Német-középhegység hordalékait szállítja.
Érdekes felülnézetből, a vár fokán állva madártávlatból látni a Morva-folyó torkolatát, és megfigyelni, hogyan elegyedik annak zavaros, sötét vize a Duna zöldesszürke színű vizével.
A két folyó vize az erős sodrás miatt a találkozási ponthoz képest több száz méterrel lejjebb keveredik össze. A Morva előbb Csehország és Szlovákia, majd Szlovákia-Ausztria közötti határfolyó.
A Duna és a Morva torkolata fölött áll Pozsonytól 10 kilométerre egy 80 méter magas mészkőszirten a híres „Szélvár”, melyet már a rómaiak és a kelták is ismertek, de a Nagymorva Birodalom idején és a középkori Magyarországban is fontos őrvár volt.
A folyó a híres Dévényi kapunál ömlik a Dunába. Előtérben a dévényi „Szélvár” őrtornya látszik. Nevezetes pont, az Alpok és Kárpátok határvonala. Délkeletre van a Lajta-hegység, északnyugatra a Kis-Kárpátok. Az uralkodó északnyugati szelek a szorosban felerősödve áramlanak át a „csatornahatás” következményeként.
A monda szerint e várban élt és itt tartotta fogva a gonosz szellem a szeleket, s nem szerette, ha földi halandók megzavarják nyugalmát. Az emberek messze el is kerülték a várat, mert féltek haragjától. Egy szegény leány, kit a gazdag bíró fia szeretett, de annak atyja eltiltott szerelmétől, félelmét legyőzve élete kockáztatásával mégis bemerészkedett egy zord éjszakán a várba a varázserejű szélvári csudavirágért, hogy megmentse vele beteg édesanyja életét, s e bátor tette meglágyította jegyesének keményszívű atyját is, aki ezután maga kérte a lányt, hogy legyen fiának a felesége.
Szöveg és kép: Varga László
Leave A Comment