 Európa Írország nyugati részén, Kilfenora közelében a táj alaposan meghazudtolja a sziget közkeletű nevét, a „zöld sziget” itt ugyanis valósággal kifehéredik. E terület a Burren karsztsíkja, amelynek óidő végi mészkövén Nyugat- Európa egyik legszebb karrmezője, „mészkőjárdája” jött létre. A mészkősík fölött szabadon söpör végig a közeli óceán felől fújó szél, a karsztvidék peremén széltépte, satnya bozótok hajtják fejüket megadóan keleti irányba. A Burren egyszerre lenyűgöző és rideg, azonban ridegségében is inkább fenséges, mintsem elutasító. Sőt varázsa éppen rideg és fenséges voltában nyilvánul meg, abban a nem azonnal feltáruló, ám annál tartósabban foglyul ejtő szépségben, ami földrészünkön leginkább a Brit-szigetek tájainak sajátja. A Burren jóformán teljesen lakatlan vidék, házat majort csak elvétve látni, az idevezető út mentén tető nélkül omladozik az O`Brienek egykor víg napokat látott ősi kastélya is. A táj lakatlan ugyan – de korántsem élettelen. A karrok között részben jégkori eredetű növények rejtőznek, nyáron (ami persze ír földön meglehetősen hozzávetőleges fogalom…) színes vadvirágok, tavaszi encián, kosbor, ír kőtörőfű, magcsákó tobzódnak. A Burren kopár mészkősíkja azonban nem nyűgözte le minden egyes látogatóját. „Sehol egy fa, amire egy írt fel lehet akasztani, sehol egy folyó, amibe egy írt bele lehet fojtani, sehol semmi talaj, amibe egy írt el lehet földelni…” mondta a tájról Oliver Cromwell egyik tábornoka… |
Leave A Comment