Feröer kormányzati negyede Tórshavn-ban
Feröeri látogatásunkból a főváros Tórshavn sem maradhatott ki, nemcsak azért, mert annak külvárosi részén laktunk, hanem azért is, mert óvárosa Feröer történetének szerves részét képezi.
A Vágar-szigeten fekvő Sørvágsvatn-, vagyis az úgynevezett „Lebegő-tótól alig 1 óra alatt értünk vissza a csapatunknak is szállást biztosító fővárosba, Tórshavn-ba. Délutáni lekötött programunkhoz, a vestmannai sétahajókázáshoz kellett igazodnunk, így alig két órát töltöttünk az óvárosban. A főváros neve azt jelenti: „Thor kikötője”, a skandináv mitológia egyik alakjáról kapta, aki nem más, mint a villámlás, mennydörgés és a vihar istene. Erre utal nem mellesleg a város címere is, ami Thor kalapácsát ábrázolja.
A miniszterelnök egyszerű hivatala
Részlet a belvárosból
A valamivel több, mint 13 ezer lakossal bíró Tórshavn a központi és a legnagyobb, 374 km2-es feröeri sziget, Streymoy („Áramlások szigete”) délkeleti részén fekszik. A város létrejöttében jelentős szerepet tulajdoníthatunk a szomszédos, alig 5 kilométerre lévő Nólsoy-nak, ami annak ellenére, hogy a leglaposabb feröeri sziget, képes útját állni, vagy legalábbis fékezni a keletről jövő viharokat, ebből adódóan Tórshavn kikötője is kellő védettséget élvez.
Az óvárosban – aminek egy része a Tinganes-félszigetre nyújtózkodik – találjuk a feröeri kormányzati épületeket. Az ódon, szűk, ám hangulatos utcácskákon, fűvel borított épületek között sétálva, sorra tűnnek fel az állami hivatalnokok irodái, többek között a miniszterelnöké is. Itt nincs biztonsági őr, de még kerítés sem. Csupán egy szerény névtábla hívja fel erre a figyelmet, mellette az ügyfélfogadási idővel. Mintha csak egy hétköznapi hivatal előtt sétálnánk.
A tórshavn-i kikötő nyugodt vizén
A település történetéről bőséges információt találunk az interneten is, amiből megtudhatjuk, hogy Tórshavn-t a X. században alapították, és 1075-ből származik első írásos említése. A kereszténység felvételét Feröeren 1000 körülire datálják. 1271-ben a város norvég uralom alá került, a település első iskolája 1804-ig működött. A XVII. századig Tórshavn-t rendszeresen érték kalóztámadások, emiatt épült a Skansin erődítmény 1580-ban. 1673-ban tűzvész pusztított Tinganes-en, 1768-ban Niels Ryberg megalapította kereskedőházát, amely távoli tájak luxuscikkeit forgalmazta. Érdekes adalék, hogy maga a kereskedő elsősorban az Angliába irányuló csempészetből tett szert hatalmas vagyonára. A főváros egyik ékessége az 1788-ban épült Tórshavn-i dóm, ami jelenleg Feröer evangélikus püspökének székhelye.
A mai főváros, mint közigazgatási egység 1866-ban jött létre. 1909-ben dán kereskedővárosi rangot szerzett. A mai kikötő 1927-ben épült ki a rakparttal együtt. A II. világháborúban Dánia német megszállása alatt, amíg Grönlandot az amerikaiak, úgy Feröert a britek helyezték védelmük alá.
Tórshavn éghajlatára, ahogy Feröer egészére is a Golf-áramlat van hatással, így a nyár és a tél is enyhe. A januári középhőmérséklet 3, a júliusi 11 Celsius-fok. Ez persze nem jelenti azt, hogy nyáron ne lenne jó idő. Amikor július közepén itt jártunk, 20-22 Celsius-fok lehetett és kellemesen sütött a nap. Az évi csapadékmennyiség meghaladja az 1300 millimétert, ami gyakori esőzésre utal.
A rövidke városnézés után a helyi élelmiszerboltban ha csekély mértékben is, de pótolnunk kellett készleteinket (az árak a magyarországiakhoz képest jelentősen drágábbak, így sajnos alaposan meg kellett gondolni, hogy mire költsünk), és a szűkös idő ellenére az utcai gyros-osnál egy gyors ebédet is elfogyasztottunk.
Hajózás az ellenkező irányba
Az „Ördög kisujjánál”
Következő úti célunkhoz kivételesen nem kellett szigetet váltanuk, az alig 40 percnyire lévő Vestmanna-ba igyekeztünk. Ez a város Feröer egyik legnagyobb turistacélpontja, ugyanis innen indulnak azok a kishajók, amelyek Streymoy északnyugati, parti szikláihoz, különösen az úgynevezett „Madársziklákhoz” viszik az érdeklődőket. Bizton állíthatjuk, hogy Feröer szigeteinek több száz méteres sziklákkal szegélyezett partjain majd mindenütt nagy lehet a tengeri madárpopuláció; sirályhojszák, lummák, csüllők és a bájos lundák is ezrével fészkelnek ezeken a szirteken, a Madársziklák ezek közül hajóval való viszonylag egyszerű megközelíthetősége, barlangjai, érdekes sziklaformái és valószínűleg a jó marketing miatt válhatott közkedvelt célponttá. Vannak azonban olyan időszakok, amikor a viharos tenger miatt (nyugatról teljesen védtelen ez a partszakasz) nem tudnak kifutni ide a hajók. Ilyenkor – és a mi esetünkben is ez történt – a Vestmannai-szorosban déli irányba tekerik a kormánykereket. Sajnos nincs összehasonlítási alapom, hogy „mi lett volna, ha…” Viszont úgy tűnt, hogy semmiről sem maradtunk le. A Streymoy és Vágar közötti, 1-4 kilométer széles tengerszoros Vágar felőli partvonalán több száz méter magas sziklafalak tövében úszott hajónk. Imitt-amott kisebb öblök váltak láthatóvá, de hullámvájta, úgynevezett abráziós barlangok, valamint sziklakapuk is szép számban előfordulnak errefelé. Az egyik ilyen alatt hajónkat is átvezette a rutinos kapitány. Úti célunk, mint utóbb kiderült, az „Ördög feleségének középső ujja” nevű impozáns sziklatű volt. Ez a parti sziklafalból kinyúló torony az óceán folyamatos ostromának „állít emléket”. Miközben ellenfényben ezt próbáltuk fotózni, a háttérben a kicsiny Koltur- és Hestur-sziget sziluettjei is feltűntek.
Természetesen a hajóút során madarakat is megfigyelhettünk, bár legtöbbjüket nem tudtuk első pillantásra beazonosítani, a furcsa küllemű, vidám színű, egyébként felettébb barátságos, totyogó lundát viszont igen. Ezek a szárnyasok furcsa módon nem az általunk sokkal védhetőbbnek gondolt sziklaüregekben, hanem a sziklakiszögelléseken, teraszokon képződött tőzeges, füves talajban fészkelnek. Fotózásuk innen a tengerről több szempontból sem volt egyszerű. Egyrészt magasan voltak, de a hajó is himbálózott, és a látótérbe minduntalan belépő útitársak (körülbelül 50 ember tolongott a hajón) sem voltak mindig tekintettel a másikra.
És végezetül essék néhány szó Vestmannáról is. A kisvárost 1245 fő lakja, akik nagyrészt halászatból élnek; halfarmokat, halfeldolgozó üzemeket működtetnek. Nyilvánvalóan legfontosabb bevételi forrásuk az idegenforgalomból származik, de például készházakat is gyártanak itt. Fontos adalék még, hogy 1953 óta a település fölötti duzzasztókban tárolt vízzel Feröer legrégebbi vízerőművét (Fossáverkið) működtetik, amely az egész szigetcsoportnak biztosít áramot.
Lieber Tamás
Leave A Comment