A felhagyott horzsakőbánya részlete
Dél-Olaszországban, Szicíliától északra található Eoli-, vagy ahogy nálunk ismerik Lipari-szigetcsoport hét nagyobb, egyben lakott vulkanikus szigetből áll, valamint megannyi apró, lakatlan szirtből. A múltban igen látványos geológiai események sora hozta létre ezt a lenyűgöző, látszólag egymástól elkülönülő, ám valójában egységet alkotó, úgynevezett vulkanikus szigetívet, ahol nemcsak a tűzhányók jelenlegi működése (Vulcano és Stromboli), de múltbéli tevékenységük is jól dokumentálható.
A felhagyott bánya területén a csapadékvíz néhány évtized alatt látványos szurdokot képez a puha, fimon, rendkívül mállékony anyagban
A vulkáni működés során a kitörések által felszínre hozott anyagok azon túl, hogy a geológusok az egyes szigetekre jellemző „ujjlenyomatokként” azonosítják őket – amelyekből rengeteg adat kiolvasható a jelenlegi és néhai kitörések jellegéből; típusából, időtartamából, hevességéből stb. –, a szigetlakók megélhetésére is befolyással bírnak. Azt már általános iskolában megtanultuk, hogy a vulkáni talaj ideális a növénytermesztésre, különösen a gyümölcs- és bortermelésre asszociálunk e szavak hallatán. Az idehaza itt-ott még ma is fellelhető, útburkolatként használt „macskakövek” eredete is többnyire ismert előttünk, bár ez ugyan a vulkánossághoz kapcsolódik, de nem konkrétan a Lipari-szigetekhez. Azonban itt is találunk olyan vulkáni produktumokat, amelyeket a távoli és a közeli múltban az ember hasznosítani tudott, némelyre viszonylag komoly ipar is létesült. A vulcanói kénbányászat (ezt az 1888-1890 között lezajlott kitörés szüntette be) mellett a Lipari szigetén fellelhető obszidián- és horzsakőbányászat bírt jelentőséggel a szigetek történetében.
A habkő bányászata
A szigeten a Kr. e. 5. évezredben, az első települések létrejöttének idején kezdődött el a habkő (horzsakő, tajtékkő) és az obszidián kitermelése, amelyeket az egész Földközi-tenger térségébe exportálták. A horzsakövet szigonyok, horgok, balták csiszolására használták*, míg az obszidiánból pengét állítottak elő, ami a fémek felfedezéséig nélkülözhetetlen termék volt. A habkövet a római korban és később építőanyagként is hasznosították.
Anjou Károly király 1276-ban adott engedélyt a helyi püspöknek, hogy a kén mellett horzsakővel is kereskedhessen. A kőbányászatra vonatkozó első dokumentumok azonban a 16. század végéről származnak, amely időszakban a települések, különösen a sziget keleti partján fekvő Canneto települése fokozatosan bővült és a 17. század második felétől kezdve Toszkánával, Campaniával és Marseille-jel is kereskedtek. Később az áruforgalmi lehetőségek számos francia kereskedőt vonzottak ide, ami évi 700 tonnára növelte a habkő exportját. A kitermelés kezdetben kézi erővel történt, és nem volt jól szervezett. Ekkoriban ugyanis a sziget lakossága főként a mezőgazdaságból élt.
Az igazi ipari hasznosítás 1825-ben kezdődött, amikor Vito Nunziante márki, aki már a Vulcanón lévő kén-, timföld- és bórsavbányák koncessziójának birtokosa volt, engedélyt kapott a lipari horzsakőbányák kizárólagos hasznosítására, és a terméket hamarosan Angliába, az Egyesült Államokba és Oroszországba exportálták. Az iparosodással egy időben, az 1900-as években bevezették a balesetbiztosítást, elkészítették a bányák térképét és a kőbányák nyilvántartását.
A horzsakőbánya területén a habkő mellett az obszidián is fellelhető. Mindkét kőzet valójában a riolit fajtája
Az 1929-es gazdasági világválság keményen sújtotta a horzsakő-kereskedelmet, majd a háborúk miatt hirtelen visszaesés következett be, amelyből az ágazat csak 1950 után tért magához, főként a kitermelési tevékenység nagyobb mértékű gépesítésének köszönhetően.
1968-tól a Pumex S.p.A. fokozatosan átvette a horzsakő kitermelésével és kereskedelmével kapcsolatos összes tevékenységet, amely a racionalizálás miatt jobb ipari teljesítményt tett lehetővé. Az első három évben az export 487 ezer tonnáról 596 ezer tonnára nőtt. A cég az 1980-as évek második feléig folytatta tevékenységét. Ezt követően az önkormányzat nem újította meg a koncessziót, mivel a terület felújítását és átalakítását célzó projektet akart, amelyről a mai napig beszélnek, de soha nem indult el.
*[A horzsakő ipari felhasználása ma is sokrétű; találkozhatunk vele különböző kozmetikumokban, mosószerekben, fogkrémekben. Használják a sarok bőrkeményedéseinek eltávolítására, de a farmeranyag gyári koptatására is]
Leave A Comment