HERCULANEUM ARCA

Az írás szerkesztett változata az Élet és Tudomány 2013/34. számában jelent meg

Herculaneum arca

A világ leghíresebb vagy inkább leghírhedtebb vulkánkitörésének kétségkívül a mai Nápoly fölé magasodó Vezúv Kr. u. 79 augusztusában bekövetkezett kataklizmáját tartjuk.

A tűzhányó egyfelől rettenetes, emberéletek ezreit követelő pusztítást végzett, de paradox módon hihetetlen épségben konzerválta a pusztulás pillanatát. Így – hála a régészet tudományának – a mai ember számára lehetővé vált hogy majd kétezer év távlatából „utazhat” vissza az ókori világba.

Az elpusztult városok (mert, hogy több is volt) közül kétségkívül Pompeji a legismertebb, ám a Vezúv nyugati lejtőjén elterülő egykori kikötő- és fürdőváros Herculaneum (ma Ercolano) legalább annyi érdekességet rejt, bár jóllehet jóval kisebb az előbbinél.

Herculaneum eltemetését Pompejivel ellentétben nem a visszahulló hatalmas mennyiség por és lapilli (a Vezúv majd 400 métert vesztett magasságából a robbanás során), hanem a városra lezúduló forró piroklasztáradat (ez gyakorlatilag minden élő szövetet elpárologtatott), majd az esővízzel feláztatott porból keletkező iszapáradat végezte el. Az idővel betonná keményedő törmelékréteg közel 20 méteres vastagságban temette be a várost, s őrizte meg azt az utókornak.

Herculaneum városát kútásás közben találták meg, feltárása 1738-ban kezdődött. A következő ásatási időszak 1828 és 1875 között volt, majd ezt követte 1927-től – kisebb-nagyobb megszakításokkal – a napjainkig tartó feltárás, amikor is a régészek már sokkal ésszerűbb és hatékonyabb irányvonalat követnek: törekednek arra, hogy ahol ez lehetséges, a fellelt épületeket és alkotásokat (a festményeket, mozaikokat, szobrokat) eredeti formájukban restaurálják.

Kép és szöveg: Lieber Tamás