ZÚZMARATÜSKÉK

Az írás szerkesztett változata az Élet és Tudomány 1998/51-52. számában jelent meg.

Zúzmara zászló júliusban, a Bucsecsben

Hideg őszi és téli reggeleken gyakran tanúi lehetünk annak a jelenségnek, amikor a talajon, a faágakon vagy épp a szabadban hagyott gépkocsinkon néhány milliméteres, esetleg 1-2 centiméteres fehér jégtűk, jégkristályok alakulnak ki. Ez a képződmény – a zúzmara – többnyire csak tartós, nagyon hideg időben jelenik meg, amikor a levegő és a felszíni tárgyak hőmérséklete jóval 0 Celsius-fok alá csökken a kisugárzás szabad érvényesülése miatt.

Ám a hideg önmagában nem elegendő feltétele a zúzmara képződésének. Arra is szükség van, hogy a terület fölé melegebb, de még ugyancsak 0 Celsius-fok alatti hőmérsékletű és magas páratartalmú légtömeg érkezzen. Az ugyanis ilyenkor a nagyon hideg talajfelszínnel, faágakkal vagy éppen valamilyen fémfelülettel találkozva az érintkezési felületen hirtelen lehűl. Minthogy a levegő alacsonyabb hőmérsékleten kisebb páratartalom esetében telítődik, így az a lehűlés következményeként hamarosan eléri abszolút páratartalmát, a 100 százalékos telítettséget, amelynél több nedvességet nem tud gáz halmazállapotban magába tartani.

Ha a hőmérséklet még tovább csökken, a páratartalom átlépi ezt a határt, amit harmatpontnak nevezünk, s a gyors lehűlés miatt apró jégtűk alakjában kiválik a vízgőz. A harmatpont hőmérséklete mindig kisebb az érkező nedves levegőénél. A jégkristályok tűre emlékeztető alakjuk ellenére hatszöges molekularácsokat alkotnak. Színük azért fehér, mert kristályaik levegőt tartalmaznak.

A másik két mikro- vagy felszíni csapadék, a dér és a harmat a zúzmaránál valamivel magasabb hőmérsékleten, de azzal megegyező fizikai folyamatok során képződik: a dér szintén fagypont alatt, ám ahhoz a jeges zúzmaráénál közelebb eső hőmérséklet-tartományban, a harmat pedig fagypont felett születik. Mindhárom mikrocsapadék hőelvonás útján válik ki. Míg a harmat és a dér általában szélcsendes időben keletkezik, addig a zúzmara a szélnek kitett felületeken. Mennyisége a szél sebességétől, tartósságától, az érkező nedves légtömegek nagyságától, illetve a hőmérsékleti különbségtől függ.

Bizonyára sokan megfigyelték már az ablaküvegen kiváló gyönyörű mintákat létrehozó jégvirágokat. Az elv itt is ugyanaz: ha különösen hideg az idő, az ablakok belső oldalán finom rajzolatú csipkés szélű jégvirágok jelennek meg. A hideg üvegen először harmatcseppek képződnek. Amikor egy-egy vízcsepp hőmérséklete fagypont alá csökken, akkor a születő jégkristályok elősegítik a többi csepp megfagyását is.

Magashegyi körülmények között a nyári félévben a harmat, a téli félévben a zúzmara képződése sokkal gyakoribb, mint az alacsonyabb síkvidéki tájakon, mivel ott a napi hőmérséklet-ingadozás nagyobb, s a különféle hőmérsékletű légtömegek találkozása is sűrűbben következik be.

Zúzmaratüskék egy befagyott csermely jegén

A magasság növekedésével a hőmérséklet 100 méterenként száraz levegőben 1, nedves levegőben 0,56 Celsius-fokkal csökken. Ezért a hegységek magasabb régióiban a hóhatár fölött akár egész évben zúzmara képződhet, mert kedvezőek hozzá a feltételek.

Még az állandó hóhatár alatt is gyakran előfordul – mint ahogy történt ez az idei év júliusában a Bucsecs-hegységben -, hogy a talajmenti hőmérséklet gyors, erőteljes lehűlése miatt a kiálló sziklákon, turistaút-jelző póznákon 35-40 centiméteres zúzmara-zászlókat figyelhettünk meg a nyári évszakban.

A zúzmaraképződés nagyon látványos jelenség, ugyanakkor sok kárt okoz. Ha túl nagy mennyiségben válik ki, leszaggatja a távvezetékeket, letördeli a faágakat. Két évvel ezelőtt a Pilis- és a Visegrádi-hegység erdeiben súlyos károkat okozott. A fák alatt életveszélyes volt a közlekedés: sok kiránduló is megsérült, ezért egyes erdőrészeket ideiglenesen le kellett zárni a látogatók elől.

Szöveg és kép: Varga László