A dorogi barlangkutatók és vendégeik 1997 augusztus 9-én, igen érdekes és ritka természeti jelenségnek lehettek tanúi. A Sátorkőpusztai barlang bejárásakor, 10 méteres mélységben tartózkodtak, amikor néhányukat hirtelen, erős áramütés ért. A pillanatnyi értetlenkedés után rájöttek, hogy ennek egyetlen oka lehet, mégpedig a bejárati sziklafalba becsapó villám.
A vizes sziklarepedéseken át a mélybe levezetődő feszültség, bizony komoly bajokat is okozhatott volna. Veszélyt elsősorban nem az áramerősség nagysága, hanem a pillanatnyi ijedtség és végtagbénulás okozhat, pl. falon való mászás közben. A csapat éppen pihenőt tartott.
Az eset ritka, de nem egyedi. Értesüléseim szerint hasonlót tapasztaltak már a bükki Fekete-barlangnál is. Ott az üregbe lefolyó esővíz alkotta időszakos patak volt az áramvezető.
Természetesen az eset tanulságul szolgálhat. Fokozott figyelmet érdemelnek a kiálló sziklafallal és állandó vízbefolyással rendelkező barlangok, különösen ezek bejárati zónája. Barlangjáráskor ma már – főként technikásabb barlangok esetében – figyelemmel kísérik a várható időjárást is. Franciaországi példából tapasztalhattuk, hogy a heves esőzésekből pillanatok alatt hatalmas vízmennyiség képes a nyelőkön át a mélybe jutni, és ott bizony komoly bajokat okozni. Nyári égbolton, a szemmel láthatóan semmiből felvillanó fénycsík, hasonló kellemetlenségek okozója lehet.
Lieber Tamás
A jelenségről a NÉPSZAVA, NÉPSZABADSÁG, MAGYAR NEMZET 1997. szeptember 12-i számában olvashatnak.
Leave A Comment