2011.
Virágösvény a Jeli Arborétum egy csendes zugában
A vasi községet Kámot, pontosabban annak közelében elterülő arborétumot minden év májusában kirándulók tömegei özönlik el, hogy részesei legyenek egy rövid ideig tartó, ám évről évre megújuló jelenségnek, a havasszépe, ismertebb nevén a rhododendron virágzásának. Korábbi kárpáti, alpesi túráim során magam is találkoztam már ezzel a csodaszép, bokorrá terebélyesedő növénnyel, különösen a retyezáti emlékek jutottak eszembe; a hófoltokkal tarkított hegyoldalakat borító rózsaszín szigetecskék.
A hangafélék családjába tartozó rhododendronnak vagy azaleának – Linnétől származik mindkét elnevezés, az előbbi görögül rózsafát jelent, holott nem rokona a rózsának – a mai Magyarország területén nincs természetes előfordulása, ezért igencsak hálásak lehetünk gróf Ambrózy-Migazzi Istvánnak a hazai telepítésért. Mindez a múlt század húszas éveiben történt. Az, hogy végül is Kám mellett létesült az arborétum, a történelem számunkra kedvezőtlen döntéseinek következménye lett. Ugyanis az „örökké zöldellő” mediterrán kertjét a gróf eredetileg a mai Szlovákia területére, a Nyitrától húsz kilométerre lévő Malonyára álmodta meg. A növényeket nagyrészt európai útjain szerezte be, de egzotikus vidékekről származó növények is kerültek ide. Ambrózy rájött arra, hogy bizonyos társulások létrehozása, az egyébként nem erre az éghajlatra való növények megtelepedését is segíti; például a cser, tölgy és fenyőállomány az érzékenyebb fajokat megvédi a téli hidegtől.
Trianon sok mással együtt, ezt a birtokot is elvette Magyarországtól, de a kitartó gróf továbbra sem állt el szándékától: a Káldy családtól megvásárolta a Jelihálás nevű pusztát, mintegy ötszáz hold területtel, és az 1920-as évek közepén hozzálátott régi kertje újjáépítéséhez. Az egykoron akáccal, nyírrel, borókával benőtt területen kezdetben faiskolát létesített, majd az itt megtermesztett növényeket, többek között nárciszokat, nőszirmot, pálmaliliomokat, babérmeggyet, madárbirset és havasszépét a terület egészén elterjesztette. Ez utóbbiak adják ma a fő látványosságot; Jeliben ma már háromszázra tehető a taxonok száma, több ezer tővel.
Ilyen környezetben jól esik a pihenés
A kert sorsa Ambrózy 1933-ban bekövetkezett halálát követően nem alakult rózsásan, és a helyzeten a II. világháború is csak rontani tudott. A kert kis híján tönkrement, a fák nagy részét kivágták tüzelőnek, és a ritka növényeket kiskertekbe „menekítették”. 1953-ban azonban pozitív változás következett be a későbbi arborétum életében. Ekkor a természetvédelmi tanács a kertből mintegy 20 hektárt nyilvánított védetté. Ekkor döntöttek úgy, hogy a kártevőknek a hazai fajoknál jóval ellenállóbb örökzöld fafajokat szereznek be a világ legkülönfélébb tájairól. Ma az ún. Óriások erdejében megcsodálhatjuk ezeket a fákat; selyemfenyőket, oregoni hamisciprusokat, duglászfenyőket, óriástujákat, mamutfenyőket. Annak ellenére, hogy a látogatók elsősorban a rhododendronok miatt látogatnak el ide, az óriásfenyők látványa sem utolsó.
A park bekötőútján május közepén nagy a forgalom. Aki teheti kihasználja az erre a hétvégére beköszöntött jó időt, és persze a virágzás szűkre szabott, mindössze néhány hetes időtartamát is. A tágas parkolóban tucatnyi autóbusz várja utasait, kissé arrébb a pénztárnak, valamint a virágárusnak helyet adó faházaknál emberek sorjáznak.
Szerencsére a sor hamar leapad, percek múltán pedig már a kert ösvényeit járjuk. Már a kapun belépve is elragadó a látvány. Szinte nincs is ennyi szín, mint amennyit a virágok sokasága produkál. A park hatalmas, a tömeg szerencsére eloszlik. Nem hittük volna, de jószerivel néptelen kis sikátorokat, utcácskákat fedezünk fel magunknak ebben a fákkal, bokrokkal telenőtt „vadonban”. Fehér, sárga, piros, rózsaszín, lila, barack és még ki tudja hányféle színben, árnyalatban bontotta szirmait az eredetileg magashegységekre specializálódott havasszépe. Persze a vasi térség különleges klimatikus adottságai mind mind kedveznek a rhododendron megtelepedésének. Különösen az enyhe tél, a bőséges csapadék és a savanyú talajok vannak kedvére.
Könnyű témát találni. Bár a videós a bőség zavarával küzd
A látvány hosszas ácsorgásra, nézelődésre késztet, fényképezőgépemet nem tudom levenni a szememről. Szűkre szabott időnket – amely mintegy négy órát jelentett – nem volt könnyű beosztani. A látványos színgazdagság mellé erőteljes illatözön társul, amit érdekes módon a különböző színekkel pompázó fajok különböző intenzitással bocsátanak ki magukból. Némelyik erős, édeskés illatot áraszt, ugyanakkor ugyanakkor más virágok szinte észrevétlenek maradnak szaglószerveink számára.
A szűk, de annál látványosabb útvesztők idővel széles tisztássá szelídülnek, a sűrű bokros szakaszokat sudár fenyők erdeje váltja fel. Természetesen a rhododendron innen sem hiányzik. Ez a csodálatos növény igazán jól belakta ezt a parkot.
Itt már újfent érezhető a magas látogatószám. A játszótér és a kis tó, na meg a forrás vonzza az embereket. Idősek és fiatalok egyaránt szép számmal megfordulnak itt. A jó idő néhány, feltűnően jó kedvű fiatalnak még fürdésre is alkalmat ad, holott ez minden bizonnyal tiltott dolog itt. Mások piknikeznek, és vannak akik hangszeres kísérettel nótáztak.
A „karneváli” miliőt elhagyva hamarosan a kijárat felé vesszük utunkat, azzal a meggyőződéssel, hogy ide nem elég ez az egy alkalom.A virágok mindegyikünkre jó hatással voltak, és azt hiszem, hogy a képeket nézve Ön is egyetért ezzel, kedves olvasóm.
Szöveg és kép: Lieber Tamás
(Megjelent Lieber Tamás – Varga László: Csavargás a Kárpátok szívében c. könyvében – BEBTE, Dorog, 2012)
Leave A Comment