SZEKÉROLDALAK

Az írás szerkesztett változata az Élet és Tudomány 2003/7. számában jelent meg.

Szekéroldalak

A Rila-hegységben fakadó Iszker előbb áthalad a Szófiai-medencén, majd átvágva a Nyugati-Balkán hegységet, a Vracai-hegység vadregényes szurdokvölgyében kanyarog Kurilo és Mezdra kisvárosok között, amit maga mélyített ki.

A sziklakatlan északi szélén a meredek hegyoldalban hirtelen tűnik szemünk elé a népnyelv által szekéroldalaknak (Ritlite-nak) nevezett függőleges helyzetű réteglapok. Formájuk óriási méretű szekér oldalaira emlékezteti a szemlélődőt. A névadásra ez ihlette az ott élő, régen főként pásztorkodással foglalkozó embereket. Köröskörül vízszintesen lerakódott vagy ahhoz közeli helyzetben fekvő mészkőrétegeket láthatunk, így aztán még inkább kitűnik környezetéből a három sziklaborda. Magasságuk 60-80 méter, vastagságuk 2,5-6,5 méter között váltakozik, kőzetanyaguk mészkőből és meszes kötőanyagú homokkőből áll.

E kőzetrétegek 195-65 millió év között ülepedtek le az egykori tenger sekélyebb övezetében, akkor persze vízszintes helyzetben. Ám nemcsak mészkiválás történt, hanem a közeli szárazföldről idekerülve homok is lerakódott, amelyet aztán a meszes rétegekből kioldódó mész az évmilliók során homokkővé cementált össze.

A táj mai képe lassú felgyűrődés során alakult ki. Az elmozdult, majd leszakadt réteglapok kibillentek eredeti helyzetükből, s majdnem tökéletesen függőleges helyzetbe kerültek. Idővel a felszíni eróziós folyamatok következményeként a kevésbé ellenálló kőzetrétegek – elsősorban a meszes kötőanyagú homokkövek – jobban lepusztultak, mint a mészkő, illetve a helyenként kovasavval is átitatott homokkőlapok. Noha mészkő- és homokkővidéken gyakran látható meredek vetődési sík, mégis a szekéroldalak, meg a hozzájuk hasonló más, függőleges felszíni rétegkibúvások ritka természeti látványosságnak tekinthetők.

Szöveg és kép: Varga László