A híres kék templom, háttérben a jellegzetes bálnaállkapocs-kapuval
Az idehaza tapasztalható nyári kánikulából sokan vágyódnak hűvösebb éghajlatú tájakra. Így voltunk ezzel mi magunk is, bár nem ez volt a fő mozgatóerő, sokkal inkább egy egzotikus, számunkra kevésbé ismert ország felfedezése. A Csámborgó iroda még 2023 novemberében hirdette meg tizennégy fő számára 8 napos grönlandi útját, amelyhez korábbi túratársakkal, barátokkal együtt magam is csatlakozhattam.
Grönland nyugati partvidékén, az Északi sarkkörtől 40 kilométerre északra fekvő Sisimiutban (korábbi nevén Holsteinborg) foglalt szállásunk az előző napi kangerlussuaq-i hostelhez képest nagy váltás volt, hiszen szállodai elhelyezést kaptunk kétágyas szobákban, kiadós, svédasztalos reggelivel. Az étkek hasonlatosak voltak egy itthoni szállodai kínálathoz, kivételt talán csak a füstölt tőkehalszeletek és a pézsmatulok-kolbász jelentett.
Programunk szerint a következő napon a 784 méter magas Nasaasaaq megmászása volt a terv, ám a borús, esős idő miatt ezt az ötletet végül elhagytuk. (Kétszer-háromszor is meg kell néznem, hogy jól írom-e le ezeket az inuit elnevezéseket, amelyek tobzódnak a duplázott magán- és mássalhangzókban, lásd még az előző cikkben szerepelő Palasip Qaqqaa nevet)
Sarkvidéki sivatag
Új építésű lakótelep, az előtérben kiterjedt lápréttel
Grönland időjárása arktikus, óceáni éghajlat, nagyon kevés esővel, ellenben gyakori köddel. A csapadék többnyire hó formájában hullik, leginkább a téli időszakban, ami akár 1 méter vastagságot is elérheti. Érdekesség, hogy ennek ellenére Grönland alapvetően száraz, amolyan sarki sivatag. Ennek némiképp ellentmond, hogy júliusban nagy terület válik vizenyőssé, Sisimiut mellett például kiterjedt lápréteket találunk, amelyek szúnyogkeltetők is egyben. Nyilvánvaló, hogy a vékony talajrétegben a hó olvadása után elraktározódik elegendő vízmennyiség ahhoz, hogy a felszín mocsarassá váljon. Azonban a levegő valóban száraz, amit orrnyálkahártyánk kiszáradása, és némelyeknél előforduló orrvérzés is jelzett. Szóval az említett eső, vagy csak ködszitálás – a végeredmény tekintetében mindegy is – nem tartott sokáig. De ahhoz elég volt, hogy az eredetileg tervezettnél lazább programot szervezzünk erre a napra.
SPAR-áruház Sisimiutban
Városnézésre, amolyan körtúrára (erre utal a címadás) indultunk hát ebben a metropoliszban. Igen, grönlandi viszonyok mellett az 5500 fős Sisimiut annak számít, ennél többen csak a fővárosban, Nuuk-ban laknak (2017-es adat 17 ezer főről tesz említést). A napot a közeli bevásárlóközpontban kezdtük. Meglepődve fedeztük fel a SPAR logóját az inkább depóra emlékeztető üzlet homlokzatán.
Az árukínálat – ez a bolt tűnt az egyetlen komolyabb bevásárlási lehetőségnek itt – széles választékát találtuk, az alapélelmiszerektől, kozmetikumokon, motorolajokon, ruhaneműkön át a horgász- és vadászeszközökig. Bizony fegyvereket is árultak. Az inuit vadásznemzet, akiknek őseik még fókára és jegesmedvére céloztak, illetve halakat fogtak. A halászat és hal- valamint rákfeldolgozás ma is az egyik legfőbb foglalatosság itt. A fókák és jegesmedvék (a kettő elterjedési területe nyilvánvalóan összefügg) a sziget északi részére szorultak vissza, ugyanakkor rénszarvas, pézsmatulok sarki róka, hófajd stb. ezeken a déli területeken is előfordul.
Sisimiutról dióhéjban
Természetes térkőborítás a lakóházak között, ruhaszárítókötéllel
A települést a Davis-szoros túlpartjáról, a mai Kanada területéről elvándorolt úgynevezett Szakka-, Dorset- és Thule- kultúra népei alapították, az első kultúra telepesei közel 4500 évvel ezelőtt. Sisimiut Észak-Amerika legnagyobb sarkivdéki városa, az utolsó északi város, ahol egész évben jégmentes a kikötő. Ez a tény komoly logisztikai bázissá emeli a kereskedelmi célú hajóforgalom számára. Egyúttal ez a város a legdélebbi azoknak a településeknek a sorában, ahol még kutyaszánt használhatnak a téli hónapokban.
Sisimiut mai lakossága az inuit és a dán nép keveréke, utóbbiak az 1720-as években vetették meg a lábukat a területen, Hans Egede dán misszionárius vezetésével. Sisimiut fő bevétele a halászatból származik (a világ egyik legjelentősebb rák- és halfeldolgozó üzeme található itt), ugyanakkor az ipar egyéb téren is fejlődik. Maga a település folyamatosan bővül, a kikötőtől északra, a Kangerluarsunnguaq-öböl partján fekvő területen 2010 óta épülő, modern lakótelepeket láthatunk. Sisimiut egyben fontos oktatási központ is, ugyanakkor itt található a Dániai Műszaki Egyetem Sarkvidéki Technológiai Központja.
Szabadon futó szennyvízvezeték
A város nemcsak a hajózás révén szerepel a világ turisztikai vérkeringésében. Kicsi, ám modern repülőtere az ország távolabbi területeit is kiszolgálja az Air Greenland légcsavaros kisgépeivel, míg a Kangerlussuaq-ban található, nagygépek fogadására is alkalmas repülőtér (jelenleg ez az egyetlen ilyen légikikötő a szigeten) közvetítésével európai (Koppenhága) légiösszeköttetéssel is bír.
Az első európaiak, akik a mai Sisimiut területére érkeztek, XVII. századi bálnavadászok voltak, akik még elvétve érintkeztek az őslakó inuitokkal. Állandó kapcsolat csak a dán-norvég misszionárius, Hans Egede fellépésével valósult meg az 1700-as évek első felében, ekkor vált európai (dán) gyarmattá a sziget. Az első kolóniát Dánia volt miniszterelnökéről, Johan Ludvig Holsteinról nevezték el 1756-ban (innen Sisimiut korábbi neve; Holsteinborg). A legidősebb, napjainkig fennmaradt épület szintén ebből az évből származik, míg a város egyik jelképeként is számon tartott kék templom 1775-ös építésű.
Tájépítészet a javából
Jellegzetes inuit porta
Szállodánkból szemerkélő esőben indultunk el városnéző sétánkra. Azért „lesz, ami lesz” alapon, túraöltözékünket öltöttük magunkra, mert reménykedtünk abban, hogy az időjárás jobbra fordul. Nem kellett sokat mennünk ahhoz, hogy feltűnjön, a városi úthálózat a zord időjárás ellenére alapvetően jó minőségű. E tekintetben a helyi infrastruktúra simán megállná a helyét bármely európai városban. Ezzel kapcsolatban volt már némi tapasztalatunk, hiszen előző napi megérkezésünkkor, a Palasip Qaqqaa csúcsának megmászása után a város főútján bő három kilométert kellett gyalogolnunk szállásunkig. A városképet alapvetően Grönland nyugati partvidékére jellemző sziklás táj határozza meg. Tanulságos volt megfigyelni – ugyanez mondható el egyébként a későbbiekben Ilulissat városa kapcsán is – miként igazították a lakóépületeket ehhez a természeti adottsághoz. Sok helyen például nincs a házaknak klasszikus értelemben vett alapjuk, ugyanis azokat a sziklákra helyezett, s azok barázdáltságához igazított cölöpökre építik. A talaj egyenetlenségeit ugyanakkor lépcsőkkel, különféle pallózatokkal, teraszokkal is korrigálják. Számunkra meglepő volt, hogy a házakhoz futó víz- és csatornavezetékek a felszínen, helyenként a sziklákra rögzítve futnak. Ennek nyilvánvalóan csak az lehet a magyarázata, hogy a kemény kőzetbe, vagy a néhány méteres mélységben már fagyott talajba (permafrost) lehetetlen besüllyeszteni.
Sisimiut részlete a szálloda ablakából
Ha valamely magaslatról tekintünk le Sisimiutra, színes házak összevisszaságát figyelhetjük meg. A lakóépületek elrendezése első benyomásra, de lehet, hogy sokadikra is (ezt rövid itt tartózkodásunk alatt nem állt módunkban megtapasztalni) szabálytalanságot mutat, amit csakis annak tudhatunk be, hogy elszórtan találunk beépítésre alkalmas területeket. Az utcák elrendezése az épületekhez igazodva ugyancsak kaotikusnak tűnhet, jóllehet majd mindegyiket aszfaltréteg borítja. Címet megtalálni pusztán utcanév és házszám alapján elég reménytelennek tűnik, szerencsére a GPS ezt a problémát többnyire megoldja helyettünk. A postaszolgálatnak (minden bizonnyal létezik ilyen Grönlandon is) segítséget jelentenek a színes házak, amelyeknek állítólag tájékozódást segítő funkciójuk is van.
Ha Grönlandon járunk, ne keressük a precízen rendben tartott dán portákat, ahogy gondosan művelt konyhakerteket, vagy gyümölcsösöket sem. Sőt úgy általában fákat se nagyon. A telkeket többnyire nem választják el egymástól kerítések. Vélhetően ezt sem lenne egyszerű megépíteni (sziklába ásni a kerítésoszlopokat? Kinek van kedve ezzel bajlódni!?). Ugyanakkor Grönlandon a bűnözés is más értelmet nyer, ha belegondolunk abba, hogy egy lopott tárgyat mégis hová vihetne a tettes. A települések között nincs autóval járható út. Egy udvaron hagyott csónakmotorral pedig mégsem lehet elszaladni, és a motorosszán is csak havas évszakokban használható. Igaz ez utóbbiból több van, mint a hómentesekből. De ha csak egy csónakmotor lenne. Volt, ahol tucatjával láttuk az egymásra pakolt autó- hajó- és motorosszán-alkatrészeket.
A lakóépületek közötti kerítések hiányából, ugyanakkor más következtetéseket is levonhatunk. Az inuit, vagy ahogy a misszionáriusok rájuk aggatták, eszkimók (eszkimó = nyershúst fogyasztók), alapvetően nomád népcsoport, akik a korábbi századokban halászó, vadászó közösségekben éltek, s a zsákmányállatokat követve vándoroltak. Jóllehet a városokba költöztetés röghöz kötötte őket, a közösségi lét vagy életforma ily módon mégis fennmaradt.
A város határain túl
Kirándulás a “zöld” vadonban
Ahogy korábban említettem, erre a napunkra eredetileg egy újabb hegycsúcs leküzdését terveztük, ez pedig nem volt más, mint a bevezetőben már említett Nasaasaaq-hegy, Sisimiuttól délkeletre. Az időjárás ugyan közbeszólt, de azért az ide vezető útvonal egy szakaszát bejártuk, ízelítőt kapva valamelyest a grönlandi „zöld” vadonból. A várost elhagyva ingoványos területre léptünk. A szó szoros értelmében, hiszen az olvadékvizektől átázott mohos talaj csak úgy cuppogott lépteink alatt. A fű- moha- és zuzmófélék, sőt virágos növények is valósággal burjánzottak errefelé. Nem kevésbé a szúnyogok, akik láthatóan megörültek a bennünk felfedezni vélt csemegéjüknek. Velünk szerencsére nem jártak jól ezek a kellemetlen vérszívók, ugyanis számítottunk rájuk. Igaz, kissé kényszeredetten öltöttük magunkra szúnyoghálós fejfedőnket, de hálát kellett adnunk előrelátásunknak, csakugyan hasznos viselet volt.
Kitett sziklaperemen
Ösvényünk süppedékes talajokon, majd rücskös, tarajos sziklafelszíneken vezetett, mígnem feltűnt előttünk az óceánpart. Apály volt éppen, a parton a hullámok által partra sodort hulladék hevert. Lám, az óceánokba kerülő műanyag Grönlandon is probléma. Ezek után bizton állíthatjuk, nincs olyan helye a világnak, ahol ne jelenne meg a műanyaghulladék, és ez a tény eléggé elkeserítő. Ha ilyen pesszimista szemüvegen át nézzük a világot, tulajdonképpen megállapíthatjuk, hogy szó szoros értelmében vett természetes környezet szinte már nem is létezik. Ha kevésbé akarunk borúlátóak lenni, csak a szépet vesszük észre, amiből ez a titokzatos sziget azért jócskán bővelkedik, ahogy az majd a következő napok történéseiből reményeim szerint minden olvasóm számára kiderül.
Lieber Tamás
Korábbi cikkek a témában:
Leave A Comment