Kangerlussuaq szimbóluma a a világ nagyvárosai és az Északi-sark felé mutató tábla
Az idehaza tapasztalható nyári kánikulából sokan vágyódnak hűvösebb éghajlatú tájakra. Így voltunk ezzel mi magunk is, bár nem ez volt a fő mozgatóerő, sokkal inkább egy egzotikus, számunkra kevésbé ismert ország felfedezése. A Csámborgó iroda még 2023 novemberében hirdette meg tizennégy fő számára 8 napos grönlandi útját, amelyhez korábbi túratársakkal, barátokkal együtt magam is csatlakozhattam.
A kangerlussuaq-i „éjszaka” gyorsan eltelt (az előzményeket lásd ITT!). A Russel-gleccseren tett látogatás után a szállón folytatódott a társasági élet ismerkedéssel, beszélgetéssel. Eközben természetesen ki-ki a saját élelmiszerkészletéből válogatta ki az elfogyasztásra ítélt ételeket. A kínálat persze nem volt túl változatos; zacskós leves, valamiféle, csupán melegítést igénylő tészta- vagy rizsétel, legfeljebb némi zabkásával lefojtva. Az itthoni pakolásnál a csomagok súlykorlátjára figyelve ez a felhozatal tűnt kézenfekvőnek. A kajákat persze a későbbi napokon igyekeztünk némiképp feldobni a helyi üzletekben aranyáron vett „kiegészítőkkel”; például sajtokkal, felvágottakkal, joghurtokkal stb., de közérzetünket a további szállásokon (szállodákban) biztosított reggeli is nagymértékben javította. Az éjszaka kissé zajosan telt. Amikor ennyi ember van pici helyre összezárva, sok a zavaró tényező. A gyakorlottabbak füldugóval érkeztek. Nekik volt igazuk.
Reggeli után, okulva az előző napi cipekedésből, a helyi buszmegállóig sétáltunk, ami csupán 100 méterre lehetett. Hogy mekkora útvonalat jár be ez a jármű, nem tudtuk kideríteni. Tekintve, azonban, hogy Kangerlussuaq még grönlandi viszonylatban sem egy metropolisz és „úthálózat” csak a településen belül van, a busznak túl nagy mozgástere nem lehet. A normál, vagyis nem terepre szánt járművek legfeljebb, ha 5-6 km-es sugarú kört járhatnak be, ahol a sebváltót ötödik fokozatba aligha van lehetőség felkapcsolni. Az autóbuszra felpakolt bőröndök és hátizsákok velünk együtt csupán 5 percet utaztak a repülőtérig, de ez így is nagy könnyebbséget jelentett. A belföldi repülőgép indulásáig volt még úgy két óránk, amit a modern, igényesen kialakított terminálban töltöttünk el. Itt találkoztuk először grönlandi ajándéktárgyakkal, de az étteremben kínált szendvicsek is hívogatóak voltak. A reptéri teraszon felállított – nevezetes városokat mutató – irányjelző tábla Kangerlussuaq szimbóluma, amelynél természetesen a pózolás kihagyhatatlan.
Repülés terepasztal fölött
Grönland belföldi járatai ezek a kis, légcsavaros repülőgépek
Hangos repülőgépzúgásra figyeltünk fel, kisgép érkezett a kifutópályára. A légcsavaros de Havilland Canada Dash 8-200 típusú, 37 férőhelyes repülőgép – amelyből jelenleg 5 darab teljesít szolgálatot az Air Greenland flottájában – lassan begurult a fogadóépülethez. Alig fél órás felkészítés után már magunk is a fedélzetén ültünk. Úti célunk ezúttal Grönland második legnépesebb városa, az innen körülbelül 160 km-re, vagyis fél órás repülőútra lévő Sisimiut. Az utastér mérete és az ülések elrendezése ennél a típusnál nagyjából a mi távolsági buszainkéval megegyező. Nekem a gép hátsó sorába, ablak mellé szólt a jegyem, amit az utolsó pillanatig ki tudtam élvezni. A rövid repülési idő miatt alig 1-2 ezer méteres magasságban repültünk, így a felhők sem akadályozták a kilátást, legfeljebb a kissé maszatos ablakok miatt bosszankodhattunk. Alattunk Grönland nyugati partvidékének gleccserek csiszolta, fjordok tagolta felszíne a kék és a barna különféle színárnyalataiban mutatkozott. A jégformálta táj igen változatos; mint egy gigászi terepasztalon, az asztallap simaságú platóktól az erőteljesen barázdált felszínekig, a tavakat megtartó mélyedésektől a tengervízzel feltöltődött völgyekig, vagyis a fjordokig minden előttünk, pontosabban alattunk volt. De fentről Jól láthattuk a sajnos gyors ütemben hátráló gleccser peremét is. A levegőből ugyanakkor más is feltűnt, mégpedig a szűkös emberi élettér. Bár a gleccserek visszahúzódásával ez nyilvánvalón növekszik majd, ám a vad, sziklás vidék még ezt a könyörtelenül hódító lényt is meghátrálásra készteti. A nyugati part mentén azért némileg kedvezőbb a helyzet, de ahogy azt majd Sisimiut példáján láthatjuk, az emberi leleményességre bizony itt is szükség van.
A sisimiut-i repülőtér fogadóépülete fölött lévő hegy a Palasip Qaqqaa, ide másztunk fel
Előttem jobb oldalon egy inuit édesanya utazott gyermekével, mint megtudtuk, alig két napos volt a kisbaba. Landolás után a fogadásukra érkezett emberek üdvrivalgása, tapsa megható pillanat volt. A helyiek így köszöntötték az új jövevényt.
A sisimiut-i repülőtér fogadóépületét egy itthoni vidéki vasútállomás várótermével lehet összehasonlítani, bár azért nekünk ezen a téren még van hová fejlődni az „elmaradott” Grönlandhoz képest. Természetesen nem volt semmiféle ellenőrzés és csomagjainkat is viszonylag hamar kézhez kaptuk.
Meleg van!
Programunkban a reptér szomszédságában emelkedő 549 méter magas Palasip Qaqqaa megmászása szerepelt. Ezen, súlyos hátizsákjainkra, bőröndjeinkre nézve egy picit azért elgondolkodtunk, de még mielőtt szóvá tettük volna ebbéli aggodalmunkat, Béci elintézte, hogy cuccaink vele és Jutkával együtt a szállásra taxiznak, és ők miután a becsekkolást is elintézik, utánunk jönnek. Így is történt. Már javában az emelkedőn kaptattunk, amikor a távolból kiáltások hallatszottak. Szegények tizennégy palack vízzel együtt loholtak utánunk, és érthető módon próbáltak a plusz súlyoktól mielőbb megszabadulni.
Kaptató
Az érdekesen hangzó Palasip Qaqqaa (magyarul talán Prédikálószéknek fordíthatnánk), Sisimiut egyik szimbóluma. Pontosan a reptér fölé magasodik, pazar panorámát kínálva a tetejére jutóknak. Az út kezdetben aszfalton halad, a turistaösvény bejáratát jól látható turistajelzés és tájékoztató tábla mutatja. A sarkvidéki időjárás, ha nem vagy hozzászokva, öltözködés tekintetében könnyen megtéveszthet. Nekem legalábbis nem igazán sikerült megfelelő ruházatot választanom. Napsütésben ezen a napon 15-18 Celsius-fok volt itt, ami grönlandi viszonylatban kellemes nyári időjárásnak számít. Bár tudom, hogy itthonról is sokan vágyódtak erre akkor a magyarországi kánikulából.
Természetesen a „fagyos” Grönlandra Magyarországról az ember nem indul el téli cuccok nélkül még nyáron sem. A későbbiekben előfordult, hogy szükségünk volt rájuk, de nem ezen a napon! Amíg a füves, mohos lankákon haladtunk, még komfortosnak tűnt a bélelt nadrág és meleg kabát, ám a meredek szintek leküzdése közben egyre kényelmetlenebb volt viselésük.
Néhol jól jött a kapaszkodókötél, különösen a visszaúton
A sziklás terep meredek lépcsőin helyenként kapaszkodókötelek segítettek fel, másutt kőgörgetegeken kellett átügyeskedni. Alapvetően nem volt nehéz terep, ám a meredeken emelkedő ösvény alaposan megizzasztott bennünket. A szó soros értelmében. Patakokban folyt a víz rólunk. A pihenők során próbáltunk pólóra vetkőzni, de az olykor-olykor betörő fuvallatok kellemetlenül hidegek voltak. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a majdnem kétmillió négyzetkilométert borító, néhol három kilométeres vastagságot is elérő jégtakaró alaposan lehűti a felettük mozgó légtömegeket. Ez olyan érzés, mintha egy óriási jégszekrényből fújnák ránk a levegőt. Szóval ilyenkor pulcsi fel, kabát is, de az már sok, kabát le, hátizsák fel, meleg van, pulcsi le…
Na jó, azért sajnáltatni nem szeretném magunkat, csupán az olvasmányosság kedvéért próbáltam ily módon érzékeltetni helyzetünket. A látvány a pillanatnyi kellemetlenségekért ugyanakkor jócskán kárpótolt.
Hegyünk azért nem adta könnyen magát. A turisták egyik „kedvenc” élménye, amikor az előttük lévő magaslatot már a csúcsnak vélik, és csak erre feljutva derül ki, hogy az még jóval emögött magasodik, a korábbi nézőpontból kitakarva. Hát ezt itt is meg kellett tapasztalni. A kettő közötti völgyben kisebb hófoltok és az ebből kiolvadó vizek által táplált apró láprétek váltakoztak, ahol arra is ügyelni kellett, hogy ne cuppanjunk bele a helyenként bakancsot eláztató tócsákba.
Itt még nem említettem, de az időnként feltámadó hideg szél mellett más kellemetlenségek is akadtak, mégpedig a szúnyogok révén. Szinte hihetetlen, hogy ezek a vérszívók mindenhol jelen vannak Grönland jégmentes területein ugyanúgy, mint mondjuk Tádzsikisztán (Pamír) 4000 méteres platóin. A szél és az erőteljes napsütés természetesen az ellenségük, de amikor szél- és napárnyékos helyre jutunk azonnal támadásba lendülnek. Nyilván lehet és kell is védekezni ellenük. Jól működtek a szúnyogriasztó kencék, de a fejre húzható szúnyogháló is praktikus viselet Grönlandon.
A csúcs ajándéka a pazar panoráma
A csúcsot végül a délelőtti indulástól számítva, kicsivel több, mint három óra alatt értük el. Az innen kitárulkozó panoráma elképesztően szép volt. A ragyogó időben messzire el lehetett látni. Közvetlenül alattunk a repülőtér, kissé odébb Sisimiut városa volt látható, és persze az óceán végtelen kékje. A „végtelen” azonban a térképre nézve már nevesíthető volt, mégpedig Davis-szorosként. Tőlünk nyugatra, alig 200 kilométerre a szoros túlpartján már Kanada sziklás partja húzódott.
Természetesen a látképben való gyönyörködés elmaradhatatlan kelléke a csúcscsoki is előkerült, és legnagyobb örömömre a zsákom aljából a tudtomon kívül magammal cipelt nyári túranadrágom is.
Lieber Tamás
Leave A Comment