2011. október 1.
A Mecsek Háza
Az orfűi Mecsek Házában töltött hét jó néhány tartalmas túraprogrammal kedveskedett számunkra. Néhány órás sétának szántuk, mégis a legváltozatosabb program kerekedett ki abból az útból, amely ipartörténeti, kulturális és természeti különlegességeket egyaránt láttatott.
A Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület (SZKBE) 2007-ben átadott orfűi kutatóháza remek kiindulópont a Nyugat-Mecsek megismerését célzó túraprogramokhoz. Elhelyezkedése, hálózsákos szálláshelyei az ehhez tartozó kiszolgálóegységekkel együtt, turisták és barlangászok minden igényét kielégíti.
A vörös homokkőből felépülő Jakab-hegyet (592 m), mint túracélpontot kinézve, kellemes délelőtt ígérkezett. Az október eleji időjárás még mindig a nyarat juttatta eszünkbe, legfeljebb a falevelek színe és a hajnalok hűvössége árulkodott az őszről.
Orfűt déli, Pécs irányában elhagyva a műút szerpentinjénél a „zöld kereszt” jelzés mentén az egykori – már csak nevében emlékeztetve valamikori funkciójára – Vásáros útra tértünk.
Uránbányászat mementója
A bányászat emlékköve a Jakab-hegy tövében
A karsztfelszínre jellemző számtalan kisebb-nagyobb berogyással vagyis töbörrel szegélyezett út a „kék” jelzés jobbról történő becsatlakozása után egy tisztásra, a néhai mecseki uránbányászat egyik helyszínére érkezik. Az egykori nyüzsgő bányaüzemnek csak hűlt helyét találjuk. Környékbeli útitársam emlékezett még az épületekre, arra, hogy műszakkezdésekre tucatjával futottak be ide a munkásjáratok. Jóllehet csupán egy emlékkő díszeleg a volt IV. akna helyén, érdemes egy rövid kitérőt tennünk. Ebben segítséget nyújt a Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány gondozásában, 2010-ben kiadott Bányász útikalauz Kővágószőlősről szóló fejezete:
„A külszínhez közel elhelyezkedő ércvagyon kimerülése a bányászatot nagyobb mélységekbe kényszerítette. Ezzel megkezdődött a -250m Af-től a -700m Af mélységekben elhelyezkedő ércek feltárása. A IV. bányaüzem két aknáját a bányamező két szélére telepítették és 1000 m-t meghaladó mélységig mélyítették. Új műszaki megoldások megvalósítása vált szükségessé, mint a kötélvezetéses, vagy a végighegesztett acélvezetéses kas szállítás, vagy a IV. bányaüzem szállítóaknájának tornyában a két Koepe szállítógép létesítése. A mélység megnövelte a kőzethőmérsékletet, így a külszíntől számított 1300 m-es mélységben ez már elérte az 51 Celsius-fokot. Szükségessé vált a bányalevegő hűtése, mivel a légmennyiség növelése már nem hozott eredményt. A tömbfejtések bevezetése önjáró, fúró-, rakodógépek alkalmazását követelte meg, amellyel lényegesen növelni lehetett az egy főre jutó teljesítményeket. Az uránkereslet világpiaci visszaesése, az urán értékének zuhanása miatt az ércvagyon egy részét már nem érte meg kitermelni. Ezért 1997-ben az üzemet bezárták.”
Kulturális örökségek
Zsongor-kő kilátója
A rövid ipartörténeti kalandozás után kirándulásunkat a „kék”, illetve „kék háromszög” jelzésen folytattuk. Az erdőbe érve nemsokára érdekes halmokra lettünk figyelmesek.
Az információs táblák tanúsága szerint ún. halomsírokat láttunk, amelyek története a messzi múltba vezet vissza. Ugyanis egy bronzkori telep helyén a vaskorban a Kárpát-medence legnagyobb vára épült fel, az egykori kősánc nyomai még ma is fellelhetőek.
A várhoz temető is tartozott, amelynek kővel kirakott sírkamrákkal, és az azokat övező kőkörökkel ellátott, hamvasztásos rítusú sírjaiból ma is jó néhány felismerhető az erdő fái között. Különböző források szerint egy vaskori királyság központja, fővárosa volt ezen a helyen. Különös érzés a csendes erdőben azon elmélkedni, hogy valaha nyüzsgő élet lehetett itt is.
A turistaút, ahogy közeledtünk a Nyugati-Mecsek egyik szimbólumához, az 540 méter magasan fekvő Zsongorkő-kilátóhoz, egyre forgalmasabb lett. Hétvége és jó idő lévén – vélhetően a szomszédos Kővágószőlős felől – csak úgy özönlöttek fel a kisebb-nagyobb turista- és diákcsoportok.
Mielőtt Zsongor-kő kilátópontjára lépnénk, egy piciny üreg, a Remete-barlang mellett haladunk el. A barlang a karsztos üregekkel ellentétben a homokkő összetöredezése, a tömbök eredeti helyükből történő kibillenése révén keletkezett.
Maga a Zsongor-kő a Nyugati-Mecsek legszebb természetes kilátópontja. Érdekessége, hogy a ma is meglévő vaskorlátot még 1892-ben helyezték el rajta, és lépcsőit is ekkor vájták ki. A látkép, különösen Kővágószőlősre, innen élvezhető leginkább. Remek alkalom és hely volt ez szendvicseink elfogyasztásához.
Következő állomásunkat a „kék” jelzésen észak felé tartva közelítettük meg. A néhai Pálos-kolostor romjainál már gyerekzsivaj fogadott. Ideális helynek tűnik ez az osztálykirándulások, iskolai akadályversenyek számára, és ahogy láttuk, ezt mások is így gondolták. A Duna-Dráva Nemzeti Park tábláiról fontos információkat tudhatunk meg, így többek között azt is, hogy 1225-ben létesült az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend temploma és a hozzá tartozó remetelak, kolostor. Az alapító Bertalan pécsi püspök volt, aki Szent Jakab tiszteletére szentelte fel az építményt.
A hódoltság korában romossá lett kolostort a XVIII. században újjáépítették, majd a század végén a remeteélet megszűnésével az épület használható anyagát elhordták.
A romokat látszólag a közelmúltban felújították, az omladozó falakat megerősítették, hiszen ezeknek ma már nemcsak az időjárás viszontagságaival kell dacolniuk.
Geológiai múlt
A Babás-szerköveknél (Fodor István)
A kitérő után ismét délnek tartottunk. A „kék” majd „kék kereszt” jelzéseket követve, ösvényünk meredeken süllyedni kezdett. Habár tudtuk, hogy visszafelé is erre jövünk majd, egy különös képződményegyüttes kedvéért ezt a „kellemetlenséget” könnyedén bevállaltuk.
A különös formájú vöröses sziklacsoport, a Babás-szerkövek, noha emberkéz formálta bábúknak tűnhetnek, a valóság mégsem ez; a természet alakította ilyenné ezeket a tornyokat.
A kifejlődés a földtörténeti óidő végén, a perm időszakban szárazföldi körülmények között keletkezett vörös homokkő, melynek anyagát számos összetevő, mint kvarc, földpát, gránit, gneisz, fillit, kvarcporfir stb lazán összecementált összlete alkotja.
A különböző szemcsenagyságú alkotóelemek a külső erők – víz, szél, fagy, napsütés – hatására különféleképpen reagáltak. Hosszú, évszázezredek, évmilliók alatt lejátszódó folyamatok eredményét érhetjük tetten ezekben a lenyűgöző formákban.
Természetesen a népnyelv mondát is költött a Babás-szerkövekhez, amely a következőképpen szól: „A Jakab-hegy alján, a faluban élt réges-régen két gazdag család. Ezek szakadatlanul versengtek egymással. Egyszer egy ismeretlen koldus tért be hozzájuk. Mindkét házból kizavarták, bántalmazták. Ekkor megátkozta őket: – Váljatok kővé, amikor a legboldogabbak akartok lenni! Mindkét gazdának egy-egy leánygyermeke volt. Egy napon mentek férjhez. Az egyik ház lakodalmas népe ezúttal megelőzte a másikat. Már jöttek vissza a jakab-hegyi barátok templomából, ahol az esküvő volt, amikor a másik még csak fölfelé tartott. Éppen ott találkoztak, ahol a mély szakadék felett a legkeskenyebb volt az út. Egyik vendégsereg sem akart kitérni a másik elől. Az egymással versengő örömapák egyszerre szólaltak meg: – inkább váljunk kővé, de ki nem térünk! Ebben a pillanatban az egész násznép kocsikkal, lovakkal együtt kővé változott. Azóta is ott állnak sorban a hegyoldalon.”
Szöveg és képek: Lieber Tamás
Leave A Comment