HÁTAMON A HÁZAM – A Retyezátban

Az írás rövidített változata a Hegyisport és Turista Magazin (HTM) 2007. novemberi számában jelent meg

Még két óra és megérkezünk – nyugtatjuk magunkat. Igaz, hogy ezt már korábban is mondogattuk egymásnak, miközben vállunkat súlyos teher nyomja, utunkat keresztben folyó patakok sora, hatalmas, lépcsőzetesen leszakadozott gránittömbök, gyakorta eleredő eső és a szél nehezítik.

Huszonöt-harminc kilós hátizsákjainkkal a Retyezátbeli Pietrele turistaháztól állandó táborunk felé, a hegység központjának számító Bucura-völgybe igyekszünk. Ha nyugalmas éjszakánkat nem szakítja félbe egy kisebb tűzeset (a helybéliek hibájából vendégházunk földszintjén csaptak fel a lángok) talán kevésbé lennénk elcsigázottak, bár elismerjük, hogy edzettség tekintetében is van még mit fejlődni.

A hegységről dióhéjban

A 750 km² kiterjedésű Retyezát a Déli-Kárpátok nyugati csoportjának tagja, északon a Hátszegi-medence és a Kudzsiri-havasok, keleten a Borbátvíz folyó, a Bükk-hágó és a Bilgu-patak, délről pedig a Petrozsényi-medence és a Vulkán-hegység határolja. A Retyezátot sokan a Kárpátok legszebb hegységének tartják, ami nem véletlen, hiszen változatos formakincseivel és élővilágával az egész hegységrendszer jellemvonásait magán hordozza. A csúcspiramisok, gleccser vájta teknővölgyek, sziklás gerincek, jég gyalulta tómedencék, víz mélyítette szurdokvölgyek, nagy kiterjedésű fennsíkok mind-mind megtalálhatóak itt. A hegység vázát két párhuzamos vonulat alkotja, melyeket egy 2,5 km hosszú gerinc kapcsol össze, lefektetett H betűt formázva. A Retyezát legfőbb kiemelkedése a Pelága (Peleaga) 2508,8 méterrel, amely a romániai Kárpátokban a harmadik legmagasabb csúcs. Meglepő, hogy a szomszédos, vékony nyereggel elválasztott Papusa csúcs csupán 80 centiméterrel marad el mögötte. A névadó Retyezát csúcs (maga a kifejezés csapott tetőt jelent) „csak” 2482 méteres.

A Retyezát a tengerszemek hazája is, e tekintetben kárpáti viszonylatban csak a Magas-Tátra képes felvenni vele a versenyt. A hegységnek 58 állandó, és körülbelül 40 időszakos tengerszeme van, melyek közül 11-nek a kiterjedése haladja meg az egy hektárt. A legnagyobb tó a hegység központjában elterülő Bucura, 8,8 hektár. A Retyezát Nemzeti Park szigorú szabályai szerint a táborozás csak néhány frekventált helyen engedélyezett, amelyek közül több szempontból is a Bucura-tavi táborhely tűnik a legmegfelelőbbnek. Magunk is ide igyekeztünk.

Útban a hegység belsejébe

Indulás előtt a Pietrele házaknál

A Pietrele menedékházhoz való, előző napi érkezésünk óta szakadatlanul esik, s csak reménykedni tudunk abban, hogy az időjárás legalább továbbindulásunkat lehetővé teszi. A turistaközpont zsúfoltsága, bizonyos értelemben vett elhanyagoltsága, na és persze az éjjeli tűzeset nem bír maradásra bennünket. (Az alsó szintet egy tőlünk teljesen független társaság bérelte. Az egyik hátizsák túl közel került a kályhához és meggyulladt. Szerencsére a tűz nem terjedt tovább, és bár volt egy kis zűrzavar, komolyabb problémát nem okozott.)   11 óra tájban végre kisüt a nap, és mi percekkel később már úton is vagyunk. A Bucura-tóhoz vezető kék jelzés a hegység legismertebb, következésképp legtöbbet koptatott turistaútja. Hossza 7,5 km, amelynek során jelentős szintkülönbséget kell megtenni. Először 750 métert felfelé, majd 160-at lefelé. Mindez nem is tűnik jelentősnek, hiszen megvan a fokozatosság, ám teljes menetfelszereléssel, súlyos hátizsákokkal nem is olyan egyszerű a teljesítése.

A széles turistaút kezdetben erdőben vezet. Nem sokkal indulásunk után a Gáles-tó felől érkező ösvény csatlakozik be, Kisebb emelkedő következik, a Stanisoara-gerinc alsó részére való felkapaszkodás, majd a Pietrele-patak völgyében folytatjuk utunkat. Újabb elágazáshoz érkezünk. A sárga háromszög a Valea Rea völgyébe, és annak tavaihoz vinne, mi azonban ragaszkodunk a rendületlenül emelkedő kék jelzéshez.

Elől-hátul jól megrakodva (Bartal János)

A térkép egy órára taksálja az Encián menedékházhoz vezető utat, nekünk terhekkel megpakolva kétszer ennyi időre van szükségünk. Az időjárás meglepő módon tartja magát, már legalább két órája nem esik. Ez nagy dolog az előző napokhoz képest, amikor szinte szünet nélkül hullott a csapadék. Éppen ezért nem is csodálkozunk azon, hogy jóformán csak lefelé igyekvő turistákkal találkozunk. Bár a megkérdezettek hozzá teszik, hogy állítólag javulás várható. Majd meglátjuk!

Az Encián után elérjük az erdőhatárt, innen már csak a törpefenyők, néhány fűféle és egyes vadvirágok dacolnak a gyakorta zord körülményekkel. Hamarosan egy fahídhoz érünk, melyen a patak jobb oldalára térünk át. Utunk a hegység kiterjedt törmelékszoknyáját képező, kisebb-nagyobb gránitsziklákon vezet át. Időközben ismét elered az eső. Mintha incselkednének velünk az égiek, megvárják, amíg előszedjük az esőkabátot, majd miután magunkra öltöttük, az eső újfent eláll.

Az egykori jégár útvonalán nyomulunk. Rövidesen megpillantjuk a Bucura csúcsát, amely a hasonló nevű nyereg mellett-fölött helyezkedik el. A szintén azonos nevű tó, amit már annyira szeretnénk megpillantani e nyereg mögött található. Egy hatalmas vándorkő (Bordu Tomii) mellett vezet el az út. A kiterjedt szikla aláhajló, esővédett oldalával remek bivakhelynek tűnik. A tömb után a Pietrele-patak bal oldalára kelünk át. Itt híd nincs, a köveken kell egyensúlyozni (egy héttel későbbi visszavonulásunkkor a megáradt patakon ez már nem ment ilyen egyszerűen). Hamarosan az első tengerszemeket is megpillanthatjuk; a Pietricele-, majd Pietrele-tavakat. Előttünk már a Bucura-nyereg magasodik. Újabb akadály, a legnagyobb, melyet muszáj leküzdeni.

Bizonyára mindenki, aki valaha járt már magashegységekben megtapasztalta már, hogy a hegyekben a leküzdendő távolság tekintetében szemünk gyakran csap be minket. Magaslatot látunk, amelyet az utolsónak vélünk, ám mögötte takarásban mély völgy húzódik, s mögötte újabb emelkedő. Nos ezen az úton több ilyen tréfacsináló tereptárgy „szórakoztatja” a turistákat. Reménykedtünk abban, hogy a 200 méterre fölénk magasodó Bucura-nyereg immáron az utolsó lesz.

Mikor szakadjon le az ég, ha nem itt, emelkedés közben. A kitett, meredek ösvényen kapkodva húzom magamra poncsómat, de ekkor újabb problémával szembesülök; a felerősödő szél a szemem előtt csapkodja a vásznat, szinte semmit sem látok tőle. Nagyjából hat órája jövünk, fáradtságom és elkeseredettségem fokozódik, és ezt már csak a tó látványa tudja eloszlatni.

Táborhelyünk a Bucura-tó partján

A nyeregből végre a hegység központi katlanjába ereszkedünk le, aminek tekintélyes részét foglalja el a táborunknak is helyet adó Bucura-tó. A tó átellenes, déli oldalán verhetjük fel sátrunkat, itt található egy hegyimentő (Salvamont) állomás is.

Meglepő, de mégsem vagyunk egyedül, pedig a lefelé igyekvők beszámolóját hallgatva nagyjából erre számítottunk. A déli oldalról érkeztek még ide, hozzánk hasonlóan az időjárás kedvezőbbé válásában bízó turisták. Egy hetet kívánunk itt tölteni, és a hegység központi részét szeretnénk alaposan megismerni. [2007]

Szöveg és képek: Lieber Tamás

GALÉRIA

Táborhelyünk. A sátor köré pakolt kövek többé-kevésbé menedéket nyújtanak a völgybe lebukó, gyakorta viharos erejű szelek ellen

A Retyezát központja a Bucura-völgy, háttérben a névadó tó, amely a hegység legnagyobbika. Táborunk a tó túlsó felén volt

Csapatunk egy része (fentről, balról): Tóth Szilvia, Lopusny Endre, Bartal Éva, Nagy Péter, Fodor István, Miklya Ildikó, Bartal Dóra és Eszter, Heidler Zoltán, Lieber Tamás, Heidler Norbert