FAGYOS CSENDÉLET – Téli túrán a Börzsönyben

2004.

A Börzsöny csúcskalderáján (Háttérben a Csóványos)

„Az előző napok esőzései jócskán feláztatták a talajt, így nagy sárdagasztásra számíthattok” – figyelmeztettek jó szándékú ismerőseink az év végére tervezett Börzsönytúra hallatán. Azonban már igencsak vágytunk egy kis mozgásra, így szándékunktól ez a mondvacsinált indok nemigen tudott eltéríteni. Utólag meg is bántuk volna, ha nem magunkra hallgatunk.

Sajnos elfoglaltságunk miatt mindössze egy napot szánhattunk a kirándulásra, így esett a választás az általunk már többször is bejárt Királyrét – Nagy-Hideg-hegy – Csóványos – Diósjenő szakaszra. Hármasban indultunk el Budapestről, egy társunk Rákosrendezőn csatlakozott volna hozzánk, ám az új vasúti menetrend szerint közlekedő vonat Vácig meg sem állt, így szomorúan vettük tudomásul, hogy barátunkat nélkülöznünk kell.

Kismarostól busszal utaztunk az egykori királyi vadászterület központjában fekvő, napjainkban 1730 lelket számláló Szokolyára, a hegység legöregebb településére. Innen gyalogosan közelítettük meg a mindössze négy kilométerre fekvő Királyrétet, börzsönyi túránk tulajdonképpeni kiindulópontját.

Már Királyrét felé haladtunkban rájöttünk, hogy szerencsére semmi alapja az otthoniak aggodalmaskodásának, az út – ugyan jeges – de jól járható. Úgy vélekedtünk, hogy ha már ebben a magasságban is fagyott a talaj – sárnak semmi nyoma – vélhetően feljebb is az lesz, és magasabban minden bizonnyal még hóval is találkozunk majd.

Turistaház a Nagy-Hideg-hegyen

A piros jelzésen a Duna-Ipoly Nemzeti Park oktatóközpontja mellett elhaladva, a Magas-Tax (738 méter) felé vettük az irányt. Az ösvény jégborításával, a vízszintes szakaszokon kezdetben egy kicsit küszködnünk kellett, de az első komolyabb emelkedőnél már ez a nehézség is megszűnt. Jól fagyott, szilárd talajon haladtunk, tavaszinak is beillő gyönyörű napsütésben. Talán az elmúlt tél egyik legszebb napját sikerült kifognunk. A látótávolság is meglepően jó volt, kedvező rálátásunk adódott a hegység nagy részére, sőt később, magasabbról a Dunakanyarra is. Egy órás sétával elértük az éppen aktuális hóhatárt, innentől kirándulásunk már ténylegesen téli túra benyomását keltette. A magas-taxi turistaháztól – noha alternatíva is kínálkozott – továbbra is a piros jelzést követtük, és a Királyréttől számított két órán belül már a nagy-hideg-hegyi turistaház vendégei voltunk. A Nagy-Hideg-hegyen (865 méter), hétköznap lévén nem számítottunk sok emberre, ám a rendkívül kellemes időjárás másokat is a szabadba csalt, így turistából sem volt hiány. (Érdekes, hogy idáig, valamint később, a Csóványostól Diósjenőig senkivel sem találkoztunk, ám e frekventált pontokra legalább 30-40 ember futott be a legkülönbözőbb irányokból.) A turistaházban elfogyasztott meleg ebéd után a hegység legmagasabb pontja, a Csóványos (939 méter) felé indultunk, a kék és a piros jelzést követve. Utunk a 15 millió évvel ezelőtt működő óriásvulkán egyik legépebben megmaradt részén, a Háromhárs – Szabó-kövek – Csóványos szakaszon vezetett, és kétségkívül az út legszebb, legimpozánsabb részét is ez jelentette. Nyilvánvaló, hogy az év bármely más szakában is így van ez, de ottjártunkkor különösen lenyűgöző volt. Mintha jégkirálynő meseországában lettünk volna. Sehol egy teremtett lélek, a fák ágait zászlószerűen, vastagon beborította a zúzmara, mely már a gyenge szellő hatására is csilingelve hullott alá. A földet ért jégkristályok a legkülönfélébb formákat alkották. Egyszerűen nem tudtuk, és persze nem is akartuk tartani magunkat az előre meghatározott időhöz. Szinte félpercenként megállásra késztettek a legkülönfélébb fotótémák. Téli erdő rám még ekkora hatással nem volt. A megállók alkalmával többször is elhangzott jóhiszemű ismerőseink figyelmeztetése, tudják, a sárral kapcsolatban. Jót nevettünk ilyenkor. Egy dologban már ekkor száz százalékig biztosak voltunk; innentől kezdve az időjárást illetően történhet bármi, már nem jöttünk hiába. Az ezen a szakaszon megtapasztaltak ugyanakkor azt a véleményt is erősítették, hogy hiába jár be valaki egy szakaszt százszor is, az mindig tud újat mutatni. Esetünk tehát az útvonal szerencsés megválasztását is igazolta.

A fagyott faágak a szél hatására csilingelő hangot hallattak

A monda szerint a börzsönyi betyárok búvóhelyéül szolgáló Haramia-lyuk felett, majd az impozáns andezitsziklák (Oltár-kő, Korona-kő) mellett elhaladva jutottunk fel a Csóványosra. A geodéziai mérőtoronyból csodálatos körpanoráma nyílt. A Magas-Tátrát, mely az útikönyvek szerint alkalomadtán innen jól kivehető, mi ugyan nem láttuk, de a Börzsöny egészére így is remek rálátás adódott. A hegység tetejéről a zöld jelzést követtük Diósjenő irányába. A hó itt, a keleti oldalon is hosszú szakaszon megmaradt, de már kevésbé volt jó a tartása. Lefelé haladtunkban utunkat az éppen tekintélyes vizet szállító Őz-berek-patak keresztezte, és mivel hidat nem leltünk rajta, alternatív átkelési lehetőség után kellett néznünk. A turistaúttól kb. 50 méternyire találtunk is egy erre alkalmas szűkületet a patakon, ahol egy keresztbe dőlt fa és egy, a mederből középen kilógó szikladarab segítségével sikerült az átjutás.

A Gál-rétet a magasan álló és lefagyott talajvíz szinte korcsolyázhatóvá változtatta, de két lábon maradva sikeresen leküzdöttük. Következett a Csehvári-árok, melynek kissé felázott talaja kirándulásunkat végül mégiscsak sárral fűszerezte, de jó hangulatunkat ez már nem ronthatta el. Egy kellemes, és rendkívüli szép túrát tudtunk a hátunk mögött, mire a 2700 fős Diósjenőre értünk.

Lieber Tamás