Az írás szerkesztett változata az Élet és Tudomány 2010/43. számában jelent meg.
Megfagyott vízesés
Amíg a kárpáti magashegyekben csak közvetett jelét láthatjuk egykori gleccsereknek (cirkuszvölgyek, tengerszemek, morénahalmok), addig az Alpokban – igaz egyre csökkenő kiterjedésben – magukat a jégfolyamokat is megfigyelhetjük. Az Alpesekben napjainkban hozzávetőlegesen 3000 méter környékén húzódik a hóhatár, s e felett találkozunk magával a tartós jéggel is (bár ez a határ sajnos egyre magasabbra tolódik). A hátlapon szereplő jégfolyamot (a kép hátterében), illetve az annak olvadékvizéből táplálkozó zuhatagot a Keleti-Alpokban, Dél-Tirolban, vagyis Észak-Olaszországban találjuk. A Vertainspitze (3545 m) oldalában terpeszkedő, kb. 0,5 km2-es, kb. 30 méter átlagos vastagságú Rosim-gleccser látványos eleme, a közel 80 méteres függőleges jégfal, melyről a nyári időszakban szinte folyamatosan szakadnak le kisebb-nagyobb darabok, melyek azután csörömpölve hullnak a mélybe. A jégfolyam alsó elvégződésétől 300 méterre az olvadékvíz lenyűgöző zuhatagként hullik alá a kristályos kőzetben képződött tereplépcsőkön. A felvétel nyáron, a kora délelőtti órákban készült, amikor még a napsugarak nem olvasztották ki kellőképpen az éjszakai fagyban „beállt” vizet. A vízhozam mennyisége a délutáni órákban a legnagyobb, ellenben éjszakára teljesen elnémul a zuhatag.
Kép és szöveg: Lieber Tamás
Leave A Comment