ALICUDI, A LIPARI-SZIGETEK PERIFÉRIÁJÁN – ahol az élet fáradságos

Alicudi szigete

A Szicíliától északra elhelyezkedő Lipari-szigetcsoport legnyugatibb tagja az 5,2 km²-es területével Panarea után a második legkisebb lakott sziget, Alicudi. A 675 méter magas, szinte szabályos kör alakú szárazulat a Lipari-szigetek legfiatalabb tagja, „mindössze” 60 ezer éves. Utolsó kitörése 28 ezer évvel ezelőtt zajlott, ami geológiai léptékben nem nagy idő. Erre utalnak a jól felismerhető vulkáni formák is.

   A kicsiny szárazulat a nyugalom szigete, ahol jelenleg csupán 101 ember éli mindennapjait. Autót nem használnak, hiszen aszfaltútja csupán 300 méteres, a kikötő és a sziget egyetlen, többnyire csak nyáron üzemelő szállodája között húzódik. Ezen bonyolódik a szigetre érkező áruk kirakodása, valamint itt cirkál adott napokon a szemétszállító is. Alicudi sokáig minden tekintetben elszigetelt volt, nemcsak a szárazföldtől, de a többi szigettől is, a villanyvilágítást, akárcsak a vezetékes telefont, az 1990-es években vezették be. Napjaink digitális világában ez a szigetlét már kevésbé jelent tényleges „elszigeteltséget”. Alicudi egyetlen települését a sziget déli részén találjuk, igaz a házakat nem az idehaza megszokott utcaképbe illesztve kell elképzelni, azokat ugyanis a hegy oldalában létesített teraszokra építették. Az utcák itt valójában kőből rakott járdák és végeláthatatlan lépcsősorok, amelyeken gyalogszerrel közlekedhetünk, míg a tehercipelésben kizárólag az öszvérek segítségére hagyatkozhatunk. Ezek leküzdése erősen próbára teszi a nem ehhez szokott látogatót, különösen a másfél órányi lefelé lépcsőzés az, ami a másnap jelentkező izomláz miatt gyakran eszünkbe jut.

 Európa legkisebb iskolája

A házak több száz méteres magasságig is felkúsznak a vulkán oldalába. Alapjuk kőből rakott teraszokon nyugszik

  Alicudi szigetén nincs rendőrség vagy gyógyszertár, ellenben többszáz kecske, juh és nyúl él itt. Az alig 100 fős lakossággal rendelkező szigeten található Európa legkisebb iskolája, amelynek jelenleg négy diákja van, igaz egyikük valójában még óvodás, rajta kívül egy első osztályos és két felső tagozatos gyermek tanul itt. A hegyoldalban lévő iskola épületéhez nem kevesebb, mint 356 lépcsőfokot kell megmászniuk a diákoknak minden nap. Ezekre úgy tekintenek, mint az élet fáradságának, de egyben a tudásnak is a szimbólumai. Egyfajta felemelkedés a tudás felé. Az iskolában 5 tanár tanít, akik a Lipari-szigetek többi tagján is dolgoznak, ők kéthetes váltásban utaznak az egyik szigetről a másikra.

  A szigeteken dolgozó tanárok – akik zömmel a szárazföldről érkeztek – számára a szigeteken való munkavégzés korábban valóságos büntetés volt. Mostanra, részben a médiának is köszönhetően pozitív kép alakult ki az itteni életről, így megváltozott a helyi iskolai oktatás megítélése is. Jelenleg is várnak újabb tanárokat a szigetre, de bizakodnak abban, hogy a táj szépsége miatt gyorsan be tudják tölteni a pozíciókat.

Oktatás irigylésre méltó környezetben. Itt mindenki szóhoz jut
A kép forrása: https://www.corriere.it/

  2014-ben hirtelen visszaesett a lakosság száma. Rövid idő alatt 10-ről 2-re csökkent a tanulói létszám. Ekkor mindenki abszurdnak tartotta, hogy az iskolát ilyen kevés gyermek számára is fenntartsák, egy ideig úgy is tűnt, hogy a tanulóknak más szigetekre kell majd járniuk. De a szülők állhatatosságának és egy kisebb médiacsetepaténak köszönhetően sikerült folytatni a hagyományt, az iskola tovább működhetett. És ez nagy büszkeség, tekintve, hogy Alicudi télen álomba merül, csupán hatvan lakos marad itt, és még egy bár sem üzemel.

  2020-ban, a világjárvány miatt Alicudin is átálltak az online oktatásra, ami akkor is hasznosnak bizonyul, amikor a rossz időjárási körülmények miatt a tanárok nem tudnak áthajózni a szigetre.

Cikkünkhöz az alábbi olasz nyelvű forrást használtuk fel:

https://corrieredelmezzogiorno.corriere.it/

Érdi-Krausz Erika – Lieber Tamás