BENEDEK ENDRE BARLANGKUTATÓ ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET – VILLÁMLÁTOGATÁS KIJEVBEN

“Platzkartozás” Kijev felé

„Viszontagságos határátkelés, elhanyagolt utak, elmaradottság, háborús veszély!” Ukrajnával és persze a fővárossal, Kijevvel kapcsolatos sztereotípiák, amelyeknek, mit mindennek, persze van némi valóságalapja, de egy-két apró kellemetlenséget leszámítva ebből az utazó a legtöbbször jóformán semmit sem érzékel.

Ukrajnának, Európa második legnagyobb (603 628 négyzetkilométer) országának évszázadokat átívelő viharos történelme cseppet sem lezárt történet, a közelmúlt, illetve napjaink forrongásai is bőszen alakítják, a világhíradók programjainak szinte állandó híranyaga. Elég, ha csak a Szovjetunió 1991-es felbomlását követő zűrzavaros időszakra, a 2004-es úgynevezett narancsos forradalomra, a 2014-es Kijevi Forradalomra, vagy a még ugyanebben az évben kirobbant Krími Háborúra gondolunk. Ugyanakkor egy másik, nem kimondottan politikai esemény is befolyásolta az ország történelmét, ez pedig a Csernobili Atomerőmű 1986-os katasztrófája volt (a világ mindeddig legnagyobb atomkatasztrófája). Szóval Ukrajna talán ezek miatt sem közkedvelt célpont a nyugati turisták körében, bár egyes vélemények szerint bizonyos körök (pl. katasztrófaturizmus) számára éppen ez a vonzó. Na de hagyjuk a politikát, s nézzünk szét egy picit a magyar turista szemével.

Fölényeskedő határőrök

Látkép a Vereckei-hágóról

Korábban már több tucatszor is megfordultam Romániában, az ottani határátkelés nehézségei (hosszú sorban állás, gépkocsik szúrópróbaszerű átvizsgálása, a határőrök megvesztegethetősége stb.) sokszor szolgáltattak beszédtémát a baráti körben. Ukrajnában – beleértve Kárpátalja magyarlakta területeit is – azonban még sohasem jártam, így kíváncsian vártam a pihentetőnek cseppet sem nevezhető, de izgalmakban annál inkább bővelkedő utazást. Barátaimmal egy, többnyire tanároknak szervezett kiránduláshoz csatlakozhattam, amelynek célpontja Kijev volt, néhány járulékos kárpátaljai programmal (Munkács, Vereckei-hágó) fűszerezve.
Autóbuszunkkal este 10 óra tájban érkeztünk a beregsurányi átkelőhöz. A több száz méteres kocsisor látványa kissé lehangoló volt, az áteresztő pontok közül alig néhány működött. A látszólag egymással kedélyesen csevegő határőrök láttán az autósok egyre türelmetlenebbek voltak, amit a heves dudaszó is nyomatékosított. Buszunkat bár előre intették, a sor elején tovább várakoztatták, látszólag a semmiért. Amikor végre lekezelték az útleveleket, felnyittatták a csomagteret, majd körülbelül 1 órás várakozás után végre átengedtek, a magyar határőr csak annyit jegyzett meg: – ez még semmi sem volt az ez után következő ukrán ellenőrzéshez képest. De újabb 1,5 órás tortúra után végre ezen is túl voltunk. Néhány nappal később, már hazafelé tartva az ukrán vámosok kis híján szétszedték buszunkat, nyilvánvalóan cigarettát, alkoholt keresve. Még a kutyát is bevetették, aki ahelyett, hogy a munkáját végezte volna, egy macska után iramodott, majd visszatérve a busz kerekére tette le névjegyét! Ezek után nehéz volt komor arcot vágni a buszon végigsétáló, útleveleket összeszedő faarcú határőr láttán.

Feszty panorámája

A Feszty-kilátónál

A határon való átkelést az utak állapotának hirtelen romlása éreztette. Beregszászból a gyér közvilágítás nem sokat engedett láttatni, az Ilosváig tartó közel 40 km-t, másfél óra alatt tettük meg. Másnap a Munkácstól 6 km-re fekvő Kendereskére látogattunk. Az egyébként jelentéktelen település egyetlen látványossága a néhány éve létrehozott Feszty-kilátó. A magyarok Kárpát-medencébe való bejövetelét ábrázoló monumentális alkotást 1892-94 között készítették Feszty Árpád és festőtársai. Sokáig az a tévhit élt a műelemzőkben, hogy a festmény hátterét a Vereckei-hágó és környéke adja. Érdekesség, hogy egy munkácsi tanár és történész, Popovics Béla 1996-os ópusztaszeri látogatása során figyelt fel a festményen ábrázolt táj és a Munkács környéki vidék hasonlóságára, majd 2004-ben sikerült is beazonosítania azt a helyet, ahol a festő annak idején vázlatait készítette. Az ominózus helyen lévő emlékművet 2013-ban avatták fel.

Munkács vára

Munkácsi vár

A Feszty-kilátóból is jól látható a környék és persze a magyar történelem egyik legnevezetesebb műemléke, a Munkácsi vár. A Zrínyi Ilona és Rákóczi Ferenc nevéhez is köthető várat sokáig börtönként használták, de jelentős szerepet kapott az 1848-49- es forradalom idején is. Ugyanakkor nevéhez és múltjához kevésbé méltó szerepben is tetszelgett; magyar, csehszlovák és szovjet laktanya működött benne, de a szovjet időkben traktoros iskolának is helyet adott. Jelenleg mondhatjuk, hogy szépen rendbe hozott műemlék, amely ugyan néhol javítgatásra szorul, s amelynek épületeiben múzeum működik. A vár, bár kimagaslik környezetéből, ezért jól fotózható, sajnos azonban a tetejére épített antenna- és vezetékrendszer eléggé illúzióromboló látvány.

Vonattal Kijevbe

A munkácsi vasútállomáson vártunk a nagy utazásra, majd 800 kilométernyi távolság várt ránk. Az éjszakai vonatozással, hálókocsis elhelyezéssel kapcsolatban voltak némi elképzeléseink, amelyek azért többé-kevésbé be is igazolódtak. A vasútállomás tisztaságát, rendezettségét magunk is megirigyelhetjük, hasonlóképpen a vonat menetidejének pontos betartását. A vonatra szóló jegyet a kalauz felszálláskor ellenőrzi. Erre azért van szükség, mert az ún. platzkart vonatokon (ahol a hálókocsik egy légteresek, s nincsenek fülkékre osztva) nincs külön ülőhely, aki utazik rajta, annak egyúttal ágya is van, ami természetesen nem holmi kényelmes kanapé, hanem tulajdonképpen műbőrrel bevont szélesebb polc. Meglepő volt számomra, hogy ezek a vonatok teljesen kihasználtak, egyetlen szabad hely sincs rajta. Ha valaki leszáll, ugyanott már rögtön más száll föl a helyére.

A munkácsi vasútállomására begördül vonatunk

A kalauzok (provodnik vagy provodnica), egy-egy vagonért felelnek, ha úgy tetszik, minden kocsinak megvan a maga felelőse (osztályfőnöke) aki ágyneműt oszt (a lehegesztett csomagban két lepedő, paplan, párnahuzat és törölköző van), teát főz (egy csésze szamovárban főtt tea benne van a jegyárban), időben ébreszti az utasokat stb.
Csoportunk 40 főből állt, és tekintve, hogy egy kocsi 54 férőhelyes, ukrán hálótársaink is akadtak. Látszott rajtuk, hogy rutinosak, náluk a nagy távolságok, na meg a rossz minőségű közúthálózat miatt ez a legnépszerűbb közlekedési forma. A vonat Kijevig 12 megállót érintett, a leghosszabb várakozást (20 percet) Lvov-ban töltöttük. Itt erre a kis időre az utas leszállhat; kinyújtózkodhat, friss levegőt szívhat (a vagon ablakait ugyanis nem lehet leengedni), esetleg dohányozhat. A vonattól azonban nem érdemes eltávolodni, mert mint tudjuk, a vonat nem vár…

Az ébredő nagyváros reggeli lüktetése érződött, amikor elhagytuk Kijev lenyűgözően szép vasúti csarnokát. A pályaudvar melletti piac, bazársor, „gyorskajáldák„ képe hasonló, mint más kelet- vagy közép-európai nagyvárosban. Ismerős cégérek: éttermek, üzletek csábítanak vásárlásra, de szűkre szabott időnk perce pontosan kiszámolt. Jól tudjuk, hogy az éjszakát ismét „platzkartozással” fogjuk tölteni, csak éppen visszafelé. Ezért mindent az esti vonat indulásának kell alárendelnünk.

Kijev belvárosa számtalan műemlékkel büszkélkedhet, ezek között is előkelő helyen állnak az 1990 óta UNESCO Világörökségeként is jegyzett ortodox keresztény templomok, illetve a Dnyeper partján álló híres Kijevi barlangkolostor-komplexum, a 28 hektáron elterülő Pecserszka Lavra. Ez utóbbi létesítményt gyalogosan az Arzenáltól, a világ egyik legmélyebben – 105 méteren – lévő metróállomásától közelíthetjük meg. Ottjártunkkor – vasárnap lévén – ortodox szentmise zajlott. A katolikus szertartásoknál hosszabb, hangzatosabb, ünnepélyesebb esemény óhatatlanul magával ragadja még a nem hívő szemlélőt is.

Pecserszka Lavra – részlet a kolostorkomplexumból

A Lavra megtekintése után a belváros felé vettük utunkat. Először a kordonokkal lekerített Ukrán Parlament, majd a Dinamo Kijev stadionja mellett elhaladva értünk a városközpontba. Nem lehetett nem észrevenni azt a számtalan síremléket, feliratot, amely a 2014-es véres megtorlásra emlékeztet. A Majdanon (Kijev főterén) gyülekező tüntetőkre a házak tetejéről mesterlövészek adtak le halálos lövéseket. Az utcákon még ma is láthatóak az elesettek testét jelző körvonalak, a térkövekből emelt kicsiny szentélyek, amelyekben az áldozatok fényképe mellett mécseseket láthatunk. Kijev belvárosa igazi világvárosi hangulatot áraszt, békés képet mutat, utcazenészek, mutatványosok szórakoztatják, s kávézók, éttermek várják vendégeiket. A megtapasztalt nyugalom, békesség ránk is átragad, úgy tűnik, hogy nincs okunk félni. Nem akarunk tudni arról, amit persze nem lehet figyelmen kívül hagyni, történetesen, hogy tőlünk nem is olyan messze, az ország másik végében háborús konfliktus zajlik.

Szöveg: Lieber Tamás

Fotók: Lieber Tamás, Szilvay Attila