Az írás szerkesztett változata az Élet és Tudomány 1998/49. számában jelent meg.
Galenit Herzsabányáról
Az ólom legfontosabb érce. Főleg hidrotermás érctelepekben keletkezik, ahol közepes hőmérsékletű (200-300 Celsius-fokos) oldatokból válik ki szulfid formájában, más ásványok társaságában, elsősorban szfalerittel együtt.
Könnyen felismerhető szabályos kocka vagy oktaéder alakjáról, ólomszürke színéről, erős fémfényéről, puhaságáról (K= 2,5-2,75) és magas fajsúlyáról (7,6).
Ólomtartalma (86,6 %) mellett több más elemet tartalmaz (arzént, ónt, antimont, ezüstöt). A világ ezüsttermelésének a túlnyomó része is galenitből származik, mivel sokkal nagyobb tömegben bányásszák és dolgozzák fel, mint amennyi ezüstérc van.
A galenitből a fémólmot úgy állítják elő, hogy előbb az ércet levegő jelenlétében pörkölik, majd a kapott ólom-oxidot szénnel redukálják. Ezután a nyers kohó-ólmot oxidáló megolvasztással szabadítják meg a „szennyezőanyagoktól”, vagy elektrolízissel finomítják (rafinálják).
Az ólmot már az ókorban is alkalmazták. Babilóniában Nabukonodozor által épített függőkert öntözésére ólom vízvezeték-rendszer szolgált, s ilyet használtak a rómaiak is. Ma az ólom legfőbb felhasználója az akkumulátoripar, de alkalmazzák lövedékgyártáshoz, radioaktív anyagok „csomagolására”, röntgensugarak elnyelésére, festékgyártásra (mínium), ólomkristályok készítésére, nyomdaiparban, stb.
Az ólomnak élettani szerepe nincs, de vegyületei mérgezőek. Az emberi szervezetben felhalmozódhat, ahová a táplálékkal, ivóvízzel, levegővel juthat be.
A gépjárművek ólomkibocsátása a benzinhez adagolt ólomvegyületek („kopogásgátló”) következtében világméretű problémát jelent, ezért a fejlett országokban egyre több ólommentes üzemanyagot használnak.
A galenit az egész Földön nagy mennyiségben található. Magyarországon szinte minden hidrotermás ércindikációban megjelent, legjellemzőbb azonban a gyöngyösoroszi és a mátraszentimrei telepekben volt.
Szöveg és kép: Varga László
Leave A Comment