(Megjelent a HÍDLAP 2005. március 5-i számában)
A csapat (Lieber Tamás, Zaránd Péter, Rohrbacher Péter, Fadgyas F. Gábor, Szűcs László, Süttő Péter, Becse András, Dobos Péter, Varga Árpád, Melcher Anikó, Vojczek Katalin)
Bár elhelyezkedését tekintve nem tartozik térségünkhöz, a tágabb környezetünkbe azonban még nyugodtan „beilleszthetjük”, a Dorogról autóval kb. 40 perc alatt elérhető Solymári-Ördöglyukat, Magyarország egyik leghírhedtebb barlangrendszerét.
Egyesületemben egy régebben megfogalmazott igényt próbálunk kielégíteni azzal, hogy havi rendszerességgel különböző hazai barlangokba szervezünk kirándulásokat. A januári rózsadombi (Ferenc-hegyi-barlang) túrát követően mindannyian nagy lelkesedéssel vártuk az elmúlt hétvégén végül is sikeresen lezajlott solymári programot. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
A Solymári-Ördöglyukat megelőzte rossz híre, történetesen, hogy egyetlen hazai barlang sem büszkélkedhet annyi balesettel, mint ez a Budai-hegységben lévő, közel 5 km-es üregrendszer. No persze nem személyi sérülésre kell gondolni, hanem az eltévedés okozta szerencsétlenségekre. A hihetetlenül kusza járathálózattal rendelkező barlang ugyanis az elmúlt évtizedekben jócskán vonzotta a kalandkereső fiatalokat, többek között olyanokat is, akik sem a barlangot nem ismerték, sem pedig a barlangjárás alapjaival nem voltak tisztában.
Napjainkban persze már egészen más a helyzet. Szervezett keretek és biztonságos körülmények között, képzett kutatók irányításával, úgynevezett overállos túrákon bárki részt vehet, aki szeretne egy az ügyességet, rátermettséget próbára tevő barlanggal megismerkedni.
Bújócska az útvesztőben
Küzdünk a kihívásokkal
Délután három órakor szálltunk le a Solymár külterületén húzódó Zsíros-hegy, felhagyott kőfejtőjének felső peremén nyíló bejáraton. Kilencfős csoportunkat három túravezető egészítette ki.
A bejárat néhány lépcsője az Előcsarnokba vezet. Balra a Pince mélysége sötétlik. Pár métert követően a Sikló (vagy Nagy-kürtő) betonlépcsői indulnak lefelé. Több forduló után a 15 m-rel mélyebben fekvő Kupola-terem érhető el. Innen meredek vaslépcső, majd éles forduló után ismét betonlépcsők vezetnek az ún. Pihenőbe. Az Ördöglyuk a bejárattól eddig a pontig minden nehézség nélkül járható (csupán világítás szükséges). A további – Pipáig tartó – „kiépített” szakaszon – amely a vállalkozó kedvű nagyközönség számára is járható, a barlangi alapfelszerelés (fejlámpa, sisak overáll, gumicsizma) nélkülözhetetlen.
A Pihenő déli végében levő nyílás a Cirkuszba vezet, melynek bal párkányán – sodronykötél segítségével – lehet a másik oldalra jutni. Kanyargós, szűk járat vezet a Labirintusba, ahol az Elosztót találjuk. Innen a továbbhaladásra számtalan lehetőség adódik. Mi a kizárólag barlangászok számára járható útvonalat követtük; a Zuhatag bal oldalán ereszkedve a Fehér-terembe, majd az Óriás-kuszodát követően a Kis-átlépőn át az Óriás-terembe jutottunk. A Nagy-átlépőt a „Giliszták” követte, ezt pedig a Lófej képződménye mellett a Kígyók útja, majd ismét a Labirintus, illetve Cirkusz. A Cirkuszból a már ismert Siklón keresztül jutottunk a felszínre.
Találó elnevezések
Az előbbiekben említett útvonal elnevezései nemcsak érdekesek, de ugyanakkor találóak is. Az Elosztóból rengeteg továbbhaladási lehetőség, nyílás kínálja magát, amelyek a fa ágaihoz hasonlóan még tovább osztódnak. Idebent vezető nélkül az ember a szó szoros értelmében halálra lenne ítélve, hiszen kicsi az esély arra, hogy a rengeteg hasadékból ismeretlenül bárki is megtalálja az éppen kivezetőt. A kuszodákon való átjutás (erre utal a „Giliszták” és a „Kígyók útja” elnevezés is) nem éppen a legkényelmesebb túrázási mód. Az ember alkata válogatja, hogy milyen pozícióban célszerű nekiindulni. Természetesen a karcsúak vannak előnyben, de sokszor még nekik is gondolkodniuk kell, hogy karjukat előrenyújtva, avagy éppen maguk mellé helyezve vágjanak neki a szűkületnek. A testesebbek derékban, vállban és mellben könnyebben megszorulhatnak. Sokszor az is segíthet, ha kifújjuk a levegőt, hiszen testünk így valamelyest veszít feszességéből. Egy dolog nem segít, mégpedig az, ha görcsösen, idegesen állunk neki. Ez könnyen a klausztrofóbia érzésének kialakulásához vezethet.
Traverz (Süttő Péter)
Magam sajnos nem tartozom a sovány alkatú barlangászok közé, így több ízben is kénytelen voltam megvárakoztatni mögöttem haladó társaimat egy-egy kuszodánál. Előfordult olyan hasadék is, ahol csak a harmadik nekirugaszkodásra – minden alkalommal testhelyzetet változtatva – sikerült az átjutás. A Kígyók útjának különlegessége, hogy a kb. 8 méter hosszú hasadék nem vízszintesen fut, hanem először emelkedik, majd süllyed. A lapos szűkületben tehát az egyik oldalon felfelé, míg a másikon fejjel lefelé kell kígyó módjára csúszni-mászni.
Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy ezeknek elment az eszük, hadd tegyem hozzá, hogy a barlangászok mindezt élvezettel teszik. Az ember itt ugyanis nemcsak fizikai erejét és kitartását, hanem problémakezelő képességét és ügyességét is próbára teheti. És jó érzés a feladatokat teljesíteni, legalább annyira, mint túl lenni rajtuk. Nem kevésbé izgalmas feladat a Kis- és Nagy-átlépők leküzdése sem. Hat-nyolc méteres magasságban, az egymástól kb. 1,5 méterre eltávolodó falon kell átterpeszteni, majd fogást lelve áthúzódzkodni egyikről a másikra. Itt nem a szűkületek, hanem a magasság jelenthet problémát az erre érzékeny pszichéjűeknek.
Könnyű túrák a barlangban
Még mielőtt bárkit is elriasztanék a barlangászattól, illetve a Solymári-Ördöglyuk megtekintésétől, szeretném, ha mindazok keresnék az alkalmat saját maguk ilyen módon történő kipróbálásához, akikben adott a kellő kalandvágy, csak éppenséggel a kapcsolat hiányzik. Solymáron ma már erre szakosodott szervezet – Ifjúsági Barlangtúra és Barlangi Sportterápia Egyesület – kimondottan könnyű túrákat szervez (természetesen nem az általam részletezett útvonalon), ahol 12 éves kor felett bárki kihasználhatja e különleges világ nyújtotta lehetőségeket.
Dióhéjban az Ördöglyuk kialakulásáról
Túravezetőnk (Zaránd Péter)
A barlang a Zsíros-hegyet alkotó triász időszaki dachsteini mészkőben alakult ki. Korábban víznyelőbarlangnak tartották, az 1950-es évek vizsgálatai azonban a hévizes eredetet támasztották alá. Az üregesedés egyesek szerint már a pliocénben, mások szerint a pleisztocénben indult meg, mintegy fél-egymillió évvel ezelőtt. A felfelé áramló meleg és a beszivárgó hideg vizek keveredése folytán újból oldóképessé vált víz bonyolult alaprajzú, térbeli labirintushálózattá tágította a repedéseket, hasadékokat (a barlang zegzugosságát jól mutatja, hogy mintegy 150 méteres vízszintes, valamint 75 méteres függőleges kiterjedésben közel 5000 méternyi járathálózat alakult ki). Ez a barlang mai képére is rányomja a bélyegét: keskeny magas folyosók, ezeket összekötő szűk járatok, a hasadékok kereszteződésében kialakult termek, függőleges szakaszok váltakoznak. A barlang magasabb részeire jellemzőek a gömbüstök, gömbfülkék. A később szárazzá vált barlangot a felülről beszivárgó vizek alakították tovább, részben átformálva az eredeti hévizes morfológiai elemeket. A hideg vizes tevékenység legszembetűnőbb nyomai a cseppkőképződmények, melyek egyes részeken több négyzetméter felületet borítanak be, sajnos ma már erősen rongált állapotban. A folyosók falán, kőzetélein gyakori kiválás a borsókő is.
A kijárat közelében (Rohrbacher Péter, Lieber Tamás, Melcher Anikó, Fadgyas F. Gábor, Varga Árpád)
A barlangászat hasznosságát illetően nem utolsó szempont a tevékenység közösségkovácsoló ereje. Bár ez minden extrém sporttevékenységre igaz, talán itt érvényesül leginkább. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy egy barlangtúráról, ha valaki netán menetközben meggondolja magát és szeretne kiszállni, azt nem biztos, hogy következmények nélkül megteheti. A jó összhang, az egymásrautaltság és a bizalom alapfeltétele a nehézségek áthidalásának. Ha ez a három tényező megvan, adott egy jó baráti társaság, akikkel vidáman, könnyedén eleget tudunk tenni az olyan kihívásoknak is, melyre egyedül aligha lennénk képesek.
Leave A Comment