A Dorog és Esztergom között fekvő Nagy-Strázsa-hegyben (Pilis hegység) keletkezett, 253 m tszf-i magasságban nyíló Sátorkőpusztai-barlangot csak a második világháborút követő évtizedekben nyitották meg a nagyközönség számára, és akkor kezdték meg tudományos feldolgozását is.
A német hadsereg ellenőrzése alatt tevékenykedő kőbányászok 1944-ben bukkantak a sziklafalban robbantások hatására megnyíló repedésre, de ennek akkor szerencsére nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Felfedezői, a dorogi Várhidi Károly és Rezső valamint társaik, két évvel később jutottak be a később barlangként feltárt kiterjedt üreghálózatba.
A Sátorkőpusztai-barlangban az első hivatalos terepszemlét a Magyar Állami Földtani Intézet megbízásából Jakucs László, Venkovits István valamint Nickl Matild tartotta, igaz ekkorra már a dorogi fiatalok is bejárták az üreg nagy részét. Jakucs és Venkovits jóvoltából 1946-ban elkészült a barlang térképe, s így az már országosan jegyzett karsztobjektummá vált. Az akkori felmérési adatok szerint (melyek nagyjából még ma is érvényesek) a barlang 286 méteres hosszúságot és 46 méteres mélységet ér el.
A hagyományos térképeken csak kusza vonalakkal ábrázolható járatokat Jakucs László 1946-ban térbeli, méretarányosan kicsinyített gipszmodellel szemléltette.
A Sátorkőpusztai-barlangot – képződményei révén – a termálkarsztosodásnak: azaz a melegvizes barlangképződésnek mintapéldájaként (prototípusaként) tartjuk számon. Az 1946-os „hivatalos” felfedezését követően számos, korábban vitatott kérdés dőlt el a hévizes barlangok keletkezésével és fejlődésével kapcsolatban, azonban a tudósoknak még ma is jó néhány kérdésre kell megtalálniuk a választ, és ez nem egyszerű feladat.
A gipsz és aragonit együttese csodálatos formákat hozott létre
A kutatók szerint a barlang keletkezése a harmadkorra vezethető vissza, amikor a hegyvidék mai arculatát létrehozó töréses hegyszerkezet kialakult. Ez a töréses szerkezet tette lehetővé a hévizek feláramlását, és végeredményben a barlang létrejöttét. A korszerű vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy elvethető az az elmélet, miszerint a Sátorkőpusztai-barlangot kialakító hévizek, vulkáni utóműködés termékei. Erre ugyanis nincs bizonyíték, és az óriási időtávlatok (10-15 millió év) is kétségessé teszik ezt a fajta magyarázatot. A barlangüreget magában foglaló kőzet triászidőszaki, mintegy 225 millió éves üledékes mészkő. Ebben a kőzetben a tektonikus repedések mentén feláramló melegvizes, többnyire kénsavas oldatok jelentékeny oldómunkát végeztek, s igen különleges képződményekkel díszítették az üreget. A kalcit, aragonit (CaCO3)- és gipszkristályok (CaSO4) változatos – jellemzően hártya, kéreg, tű és oszlop – formákban borítják a barlang falait a talajtól a mennyezetig A szinte szabályos gömb alakú termecskék, a gömbfülkék már-már mesterséges beavatkozások nyomainak tűnhetnek.
A barlang képződményei javarészt a meleg vízzel megtelt járatokban keletkeztek több százezer év leforgása alatt. Az amerikai Arthur Palmer professzor 2001-ben tett látogatásakor a párakondenzáció üregképző hatását is jelentősnek értelmezte.
A sátorkőpusztai gömbüstök vizsgálatával ugyanebben az évben az ausztrál Armstrong Osborne is foglalkozott, aki a jelentősebb képződményeket külön-külön is felmérte. A legnagyobb fülke a barlang középszintjén, a Kristály-terem bejárata fölött található és átmérője 4 méter.
A kristálybarlang 1946-os felfedezésének híre nemcsak a szakembereket vonzotta a „mesés kincsekhez”, hanem a környékbeliek is szép számmal keresték fel a barlangot. A gyűjtők – akik között a hivatalból eljáró muzeológusok ugyanúgy előfordultak, mint laikusok – sohasem távoztak üres zsebbel.
A képződmények nagy részének apránként nyoma veszett, melyek közül még manapság is kerülnek elő különböző példányok, magángyűjtők és múzeumok tárlataiból, padlások, pincék rejtekéből. /Az egyik legkomolyabb gyűjtést 1959-ben a Természettudományi Múzeum munkatársai végezték, akik az 1956-os forradalomban megsemmisült ásványtár számára végeztek pótlást. A múzeum raktárában ma is fellelhető anyagot a BEBTE számára hozzáférhetővé tették, amelyről 2014 decemberében fotósorozat készült. A képződményfotókból készített tabló a barlang nagytermében lesz majd megtekinthető./
A Sátorkőpusztai-barlang kifosztásában a környéken állomásozó katonák – magyarok és szovjetek egyaránt – játszották a főszerepet. Egy-egy elöljáró érkezése a körletek feldíszítésével, a barlangi képződmények ilyen célra történő felhasználásával járt. De elbeszélések szerint a laktanyaudvart is szépen fejlett gipsztömbök, egykori oszlopok maradványai díszítették. Már az 1950–es években közzétett felmérés tanúsítja, hogy az üreg károsodása elérte az 50%-ot. Ez az arány a 80-as évek végére 70%-ra nőtt.
Benedek Endre felesége társaságában
A barlang sorsa kedvezőbbre fordult azzal, hogy a feltárási munkálatok, a gondozás és a felügyelet szervezett formát öltött. Ebben elvitathatatlan érdemeket szerzett Benedek Endre bányafőmérnök (1912-1987), aki 1958-ban megalapította a kezdetben gyermekeiből és azok baráti köréből álló, első dorogi, barlangász társaságot, a Kadić Ottokár Barlangkutató Csoportot. A csoport nemcsak a Sátorkőpusztai-barlangban, hanem a szomszédos Strázsa-barlangban – ezt 1962-ben fedezték fel – és a Pilisnyergi-víznyelőben is jelentős feltáró-kutató tevékenységet végzett.
Benedek Endre csoportjának egyik legfigyelemreméltóbb eredménye a barlang mélypontján nyíló Kadić-szakasz felfedezése volt 1976-ban. Sajnos ez a barlangrész csak kevesek számára mutatta meg magát. Három évvel később egy kisebb omlás vetette vissza a munkálatokat. Ezt még kijavították, az aknát újraácsolták. Egy évvel később viszont a képlékeny, vizes agyag újból megcsúszott és ez már olyannyira összenyomta az ácsolatot, hogy egyúttal a további tevékenység is ellehetetlenült. 1980-ban a kutatók lemondtak az újbóli megnyitásról. Ebben a döntésükben, mint később elmondták, az is szerepet játszott, hogy a Kadić-szakasz képződményeinek épségét – a barlangot érő atrocitások ismeretében – nem tudták garantálni. A barlangszakasz megnyitásának kérdése napjainkban többször is előtérbe került, de a kivitelezést egyelőre pénzügyi és technikai okok is nehezítik. A BEBTE tagjainak többsége ugyanakkor azon a véleményen van, hogy az eltemetett barlangrész újbóli feltárását – részben baleset-, részben természetvédelmi okokból – a növekvő idegenforgalom miatt sem célszerű elvégezni
Sátorkőpusztai-barlang védelemét illetően előrelépést jelentett a terület katonai célú hasznosításának megszüntetése (1990), illetve a Duna-Ipoly Nemzeti Park megalakulása (1997). A Nagy Strázsa-hegy növény- és állattani értékei mellett a különleges keletkezésű és egyedülálló, változatos formakincsű Sátorkőpusztai-barlang miatt vált a nemzeti park fokozottan védett területévé.
Ugyanakkor nem szabad elfelednünk, hogy a nélkülözhetetlen feladatokat ellátó civil természetvédelem szerepe is meghatározó volt, és persze ma is az. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az 1950-es, 60-as, 70-es és 80-as évek kutatói is mindent megtettek szeretett barlangjuk és környékének megóvásáért, azonban az elszánt kincsvadászok, no meg a bürokrácia oly sokszor állította lehetetlen helyezet elé őket. Mindezek ellenére lelkesek maradtak és szent meggyőződéssel végezték/végzik munkájukat.
Látogatás a barlangban
A barlangtúra legizgalmasabb szakasza a „Kacsa” (Patkó Béla – Kiki)
A Sátorkőpusztai-barlang 1993-tól Komárom-Esztergom megye egyetlen, nagyközönség számára is látogatható barlangja. Gondozója és üzemeltetője az 1989-ben megalakult Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE).
A szervezet célkitűzései között szerepel a tájvédelmi feladatok ellátása mellett, hogy a barlangot minden érdeklődő számára bemutathatóvá tegye. A barlang megtekintésére augusztus és december kivételével minden hónap 2. hétvégéjén, valamint március, április, május és szeptember 4. hétvégéjén van lehetőség, de kizárólag előzetes bejelentkezés útján. A barlangtúrához ajánlott felszerelés az overáll vagy szabadidőruházat, valamint bakancs vagy sportcipő. Egyéni elektromos világítóeszköz (zseblámpa) használata is javallott, jóllehet az egyesület a látogatási napokon a reflektoros kivilágítást is biztosítja.
A barlangtúra időtartama a csoport létszámától függően, 1,5-2 óra. A levegő hőmérséklete az alsóbb szakaszokban – természetes körülmények között – állandóan 13,1 °C, a felsőbb, ún. bejárati zónában évszakfüggő. A barlangban a relatív páratartalom 95-98%-os.
A barlangtúrát a nehezebb szakaszokon vaslétrákkal, illetve kötéllel könnyítették meg. Ezek az eszközök azonban cseppet sem rontanak a barlangjárás varázsából, mindössze biztonságosabb és gyorsabb közlekedést tesznek lehetővé.
Jelentkezés barlangtúrára: 06-20/9558-211 vagy 06-20/3967-386
Lieber Tamás
Leave A Comment