AZ ÚJJÁSZÜLETETT DOROG-ESZTERGOMI BARLANGKUTATÁS

A BEBTE története 1989-től napjainkig

Derek Ford professzor (középen, kék sisakban) látogatása Sátorkőpusztán, 1992-ben

Derek Ford professzor (középen, kék sisakban) látogatása Sátorkőpusztán, 1992-ben

A tradicionális múltú Kadić Ottokár Barlangkutató Csoport 1988-as megszűnésekor bizony sokan kételkedni kezdtek abban, hogy a csodálatos éveket megélt dorogi barlangász egylet valamikor is talpra áll.

Elsősorban magánéleti okok miatt – melyek közül a felnőttkorba lépő fiatalok családalapítása volt leginkább mérvadó – eltávolodtak azok a korábban meghatározó személyek, akiknek tapasztalata, tevékenysége nélkülözhetetlennek tűnt a barlangászcsoport fennmaradásához.

Azonban néhány lelkes fiatal gondoskodott a szellemi örökség átmentéséről, és nem egészen egy esztendő múltán, ugyan átalakult formában, de a tradíciók folytatását szem előtt tartva új szervezet kezdte meg tevékenységét.

Az új társaság névadójául nem is választhatta volna méltóbb személy nevét , mint a két évvel korábban (1987-ben) elhunyt Benedek Endre dorogi bányafőmérnökét, aki lelkesedésének, kitartásának, örök optimizmusának és emberségének köszönhetően fiatalok példaképe lett.

A későbbi – 1992-ben létrejött Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) – jogelődje tehát 1989-ben alakult meg. A társaság az első években budapesti székhellyel, az Újpalotai Szabadidőközpont Rockenbauer Pál Természetjáró Szakosztályának barlangjáró csoportját alkotta.

Scan0022

Récsey Gábor és Fekete Fecó egy budaörsi bányába szervezett bejáráson, 1991-ben

Fogel Péter túravezető, a későbbi BEBTE első elnöke, budapesti természetjárókkal többször is ellátogatott a dorogi barlangászok „otthonába”, a Sátorkőpusztai-barlanghoz. A sokadik találkozásnak az lett az eredménye, hogy közös programok születtek és barátságok szövődtek a két csapat között. Az 1988-ban megszűnt Kadić csoport végsőkig kitartó tagjait (Fekete Ferencet, Lieber Tamást, Récsey Gábort, Tóth Istvánt) így sikerült „átmenteni” Budapestre.

Fogelék akkor még csak reménykedtek abban, hogy hamarosan Dorogon folytathatják majd barlangász tevékenységüket, és mindent megtettek azért, hogy ez bekövetkezzen.

A Kadić Csoport által fenntartott Sátorkőpusztai-barlang képződményeinek fennmaradása múlott ezen.

 A barlang 1989-90-ben szabad préda volt; tönkretett bejárat, feltört vasrács, festékszóróval telefirkált falak jellemezték. Egyértelművé vált, hogy ha a fiatalok nem lépnek sürgősen, az egyébként szakmai körökben világhírnévnek örvendő üregrendszer képződményvilága minden bizonnyal teljes egészében megsemmisül.

A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat közbenjárásával Fogelék – mint a Benedek Endre Barlangjáró Csoport tagjai – a Sátorkőpusztai-barlang gondozói lehettek. A barlang 1990 szeptemberétől tehát ismét gondos kezekbe került. Az ajtót lezárták, és megkezdődhetett a helyreállítás. Az eltűnt képződmények helyére sajnos újak nem kerülhettek, de a járatok kitakarítása, az alsó szint törmeléktől való megtisztítása már az első években is sokat javított a helyzeten.

665657_539024332780860_1691645926_o

Csoportkép a Kadic-BEBTE átmeneti időszakban, az 1980-as évek végén

Időközben a szovjet csapatok hazánkból történő kivonása következtében „felszabadult” a Strázsa-hegyek térsége is. A korábbi katonai lőteret, harcászati gyakorlóteret több évtized után ismét a civil lakosság vehette birtokba. Sajnos akadtak olyan is, akik a „szabadság” kifejezésnek sajátos értelmet adtak. Nem számított, hogy a fokozott védelemre érdemes terület botanikai és zoológiai ritkaságok otthona, csak az, hogy végre egy olyan terület ahol minden feltétel adott például motokrossz pálya kijelölésére, vagy ahol töméntelen mennyiségben lehet homokot bányászni.

A barlangászok a tudatos környezet- és természetkárosítások ellen kívántak fellépni azzal, hogy rendszeres „őrjáratokat „ szerveztek, persze kezdetben mindenféle jogi háttér nélkül. Szerencsére sokszor a határozott fellépés is eredményes volt a szabálytalankodók elzavarására, féken tartására. Szerették volna, ha az önkéntes természetvédelmi munka csoportjuk nevében is megjelenik, ezért a „Barlangjáró” szócska mellé a „Természetvédő” is felkerült.

Időközben bővült a tagság, aminek egyenes következménye lett, hogy programjaik is változatosabbá váltak. Tájékozottabbak lettek, szervezetileg megerősödtek. Egyértelművé vált számukra, hogy ha tevékenységükhöz pénzt akarnak szerezni – márpedig pusztán a felszerelések megvásárlásához ez nélkülözhetetlen-, illetve szeretnék, hogy a hivatalos szerveknél is komolyan vegyék őket, lépniük kellett felfelé a szervezettség lépcsőfokán, vagyis nem halogathatták az egyesületté válást. Dr. Korinek Teréz ügyvéd segítségével, 1992 nyarára – egy jól sikerült aggteleki tábort követően – az összes dokumentum rendelkezésükre állt ahhoz, hogy a BEBTE a megyei bíróságon bejegyzését kérje.

Tulajdonképpen 1992. évet tekinthetjük a BEBTE hivatalos megalakulása időpontjának, ám ez csak névbeli, illetve adminisztratív változást jelentett az ekkor már három éve működő csapat életében. Nem állítunk tehát valótlant akkor sem, ha születésük évének 1989-et tekintjük.

A Nagy-Strázsa-hegy mögött 1992-ben fásítást végeztünk, közel 20 ezer csertölgy telepítésével

A Nagy-Strázsa-hegy mögött 1992-ben fásítást végeztünk, közel 20 ezer csertölgy telepítésével

Az egyesületté váláshoz egyébként egy konkrét pályázaton való részvétel segítette a csoportot. Az Autonómia Alapítvány (később Ökotárs) Partnership Programjára neveztek be egy lőtér-rehabilitációs programmal, aminek célja a Nagy-Strázsa-hegy téréségben végzett nagyszabású fásítás volt. Később ugyan kiderült, hogy a faültetés hiábavaló volt (a több ezer csemete elpusztult), ám ez konkrét program nyitotta meg a BEBTE későbbiekben már sikeressé vált, napjainkban is tartó programsorozatát.

Azért az 1991. évi kutatótábort sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ekkor készült el az új zár a barlangajtóra, illetve rács beépítésével megszüntették a „Denevérablakon” át történő közlekedést (a sziklafalban lévő hasadékon át korábban bárki szabadon bejuthatott a barlangba). A tábor eredményeképpen a barlang végpontjáról nagy mennyiségű törmelék is felszínre került.

Az egyesület irányítása, működtetése kellő komolyságot és rátermettséget igényelt a tagoktól. Jól eső érzéssel töltötte el őket, hogy munkájuk eredményeként egyre többen figyeltek fel rájuk, illetve, egyre többen csatlakoztak a szervezethez.

A BEBTE első komolyabb programja az 1993-ban Varga László által szervezett és vezetett erdélyi körút volt, melynek élményei alapján számos, későbbi külföldi út szerveződött. 1993 több tekintetben is mérföldkőnek számított. Az illetékes minisztérium ebben az évben hagyta jóvá a Sátorkőpusztai-barlang turisztikai célú idegenforgalmi hasznosítását. Megnyílt az út a hivatalos túraszervezések előtt. A kérvény benyújtására egyébként azért volt szükség, mert az ország területéről rengeteg érdeklődő jelentkezett barlangtúrára, és csak így lehetett biztosítani a biztonságos túrázás feltételeit.

A BEBTE 1993-ban környezetvédelmi programokat is zászlajára tűzött. Az Ökotárs Alapítvány szervezésében – amerikai környezetvédők által tartott – háromnapos gödi tréning tapasztalatait a két résztvevő – Lieber Tamás és Mielec Péter – a dorogi lakossággal is megosztotta, mégpedig úgy, hogy lakossági fórumot szerveztek az amerikaik részvételével. Talán ez az esemény is közrejátszott abban, hogy ezt követően a városi programokba is bevonták az egyesületet, illetve az önkormányzat számos környezetvédelmi kérdésben számított a tagság véleményére. És még mindig nem ért végett az 1993. esztendő. Ez az év arról is emlékezetes volt, hogy ekkor született meg a gondolat; tenni kellene valamit a Dorog szomszédságában, Esztergom-Kertvárosban található Palatinus-bányatóért.

Az 1994. év – egy jól sikerült nyári aggteleki tábort leszámítva – különösebb események nélkül telt el. Nem úgy 1995, amikor egy tátrai, illetve erdélyi tábor nagyszerű élményeivel gazdagodhattak a résztvevők. Ugyanebben az évben szervezeti átalakulás is végbement, ennek első lépése volt a vezetőváltás. Fogel Péter helyett Lieber Tamás vette át az egyesület irányítását. 1995-ben felerősödött a Palatinus-tóért való tenni akarás, aminek eredménye egy lakossági fórum megtartása volt.

1993-ban a Bucsecsben (Brassói-havasok)

1993-ban a Bucsecsben (Brassói-havasok)

1996-ban ismét új fejezet kezdődött a BEBTE életében, ugyanis az egykori Kadić csoport meghatározó embereinek számító Benedek Anikó és Attila (Benedek Endre gyermekei), az általuk irányított esztergomi barlang- és természetjáró fiatalokkal csatlakoztak az egyesülethez. A tagság létszáma hirtelen megemelkedett (kb. 40 főre nőtt), és az újonnan csatlakozott csapattal a tevékenységi kör is kibővült. Első közösen szervezett program egy ünnepség megszervezése volt, mégpedig a Sátorkőpusztai-barlang felfedezésének 50. évfordulója tiszteletére. Az őszi program volt az utolsó alkalom, hogy együtt láthattuk a barlang felfedezőit. Jakucs László és Venkovits István utolsó alkalommal szállt alá az általuk feltárt barlangba, és az egy évvel később elhunyt Várhidi Károly is ekkor látogatott el utoljára Sátorkőre. A „nagy öregek” társaságában tett barlangtúrát egy délutáni emlékülés egészítette ki.

1996 novemberében a nyergesújfalui tűzoltók közreműködésével barlangot tisztítottak a BEBTE-sek. Magyarországon első ízben, tűzoltó fecskendő segítségével mosták le a Sátorkőpusztai-barlang évtizedek során bekormozódott, bekoszolódott falfelületeit. A barlangfürdetésnek 1998-ban és 2004-ben volt folytatása. Ez utóbbi alkalommal az esztergomi tűzoltók is bekapcsolódtak az akcióba.

1997-ben egy találkozóra is sor került Sátorkőpusztán, mégpedig a leendő Duna-Ipoly Nemzeti Park, a környező települések, valamint a helyi civil szervezetek képviselői között.

1997-től 2013-ig tartó akciósorozat vette kezdetét a Palatinus-tó kapcsán. A BEBTE évente egy, esetenként két alkalommal szervezett nagytakarítást, amelyhez az esztergom-kertvárosi és dorogi általános iskolák csatlakoztak. Természetesen a „Palatinus-program” nemcsak szemétszedésről szól. Egy általános állapotfelmérés is megkezdődött az 1990-es évek végén, amelybe az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem munkatársai is bekapcsolódtak. Közreműködésükkel komoly tanulmányok, elemzések születettek a tó állapotára vonatkozóan, valamint megoldási javaslatok a hosszú távú fenntartásra. A BEBTE tótakarító akciójához a Sturcz Antal vezette esztergomi búvárok is csatlakoztak, s immáron közös szervezésben 2005-től négy alkalommal  víz alatti nagytakarítást is végeztek. A szintén több konténernyi hulladék kiemelése a víz alatt és felett ténykedő csoportok összehangolt munkájának eredménye volt.

Az 1990-es évek végétől napjainkig az időközben Közhasznúvá vált BEBTE programjait a nagyfokú változatosság jellemzi. A lehetőségek kiszélesedése az egyesület tevékenységében is tükröződik. Szinte megszámlálhatatlan hazai és külföldi túraprogramot szerveztek az elmúlt 6-8 évben, mely számos fiatalt csábított az egyesületet soraiba. A külföldi utak közül mindenképpen említésre méltóak a dél-olaszországi vulkánexpedíciók (2008-ig a kilencedik), amelyek eredményeit a hazai tudományos körök is elismerték.

A BEBTE már megalakulásakor nagy hangsúlyt fordított arra, hogy tevékenységéről, eredményeiről a nagyközönség is értesüljön. Számtalan újságcikk született az egyesület munkájáról, programjairól. Az ismeretterjesztő tevékenység 1999-től kifejezettebbé vált az únyi Teleház létrehozásával, és az ún. Zöld Tablók telepítési programjának kezdetével. A köztéri környezetvédelmi információs szekrényekből több darabot fenntart az egyesület a Dorog környéki településeken.

A BEBTE 2001-től kibővítette tevékenysége palettáját. Ekkor rendezték meg első alkalommal „Környezettudatos Játszónapjukat”, melyet 2013-ig szerveztek. A vakáció első napjához kapcsolódó rendezvény környezettudatos magatartásra ösztönzi a gyerekeket és felnőtteket, természetesen játékos formában.

A Palatinus-tó természetvédelmi programja mellett újabb feladatként jelent meg 2005-től a BEBTE Kenyérmezei-patak állapotfelmérését célzó programja, amely az „Öntsünk tiszta vizet a Dunába” címet viselte. A patak a 2004. évi vegyi szennyezés révén vált országos hírűvé. A BEBTE programjával azt igyekezett bizonyítani, hogy a vízfolyást több évtizede éri folyamatos szennyezés. Az egyesület kezdeményezte a szennyezőforrások felmérését, és párbeszédre törekedett a hatóságokkal a szankciók mielőbbi megtétele végett.

A BEBTE-ből a kilencvenes évek elején-közepén kivált tagok 2005-től egy újabb szervezetet is megalapítottak, Jakucs László Barlangkutató és Természetvédő Egyesület néven, mely a Budapesthez közeli Kevélyeken végzett feltáró-kutató munkát. A két szervezet együttműködéseként 2006 augusztusában a közel 20 éve lezárt Strázsa-barlang újbóli megnyitására is sor került. Később a Jakucs Csoport felbomlott, tagjai közül többen visszatértek anyaegyesületükhöz.

A BEBTE 2006. október 14-én tartotta emlékülését a Sátorkőpusztai-barlang feltárásának 60. évfordulója alkalmából. A rendezvényen a számos résztvevő között  dr. Jakucs László özvegye is részt vett.

2007-től napjainkig számos program (barlangtúrák, üzemlátogatások, magashegyi túrák, kirándulások) jellemzi a BEBTE programját a Sátorkőpusztai-barlangnál és a szomszédos Strázsa-barlangnál vállalt „kötelező” tevékenység mellett. Az előbbibe 1993 óta szerveznek látogatócsoportokat. Itt 2012-ben új szakaszt (Pünkösdi-ág) fedeztek fel, és egy nagyszabású  természetvédelmi célú tereprendezéssel tették látványosabbá a barlangot. A Strázsa-barlang végpontján  további járatok feltárásnak reményében zajlik a kutatás.

Lieber Tamás

A SZERVEZETT DOROGI BARLANGKUTATÁS KEZDETE

Csoportkép valamikor a 60-as években a Sátorkői-barlang előtt

Csoportkép valamikor a 60-as években a Sátorkői-barlang előtt

1958. november 28-án 12 fej hajolt egy térkép fölé Dorogon a Tájmúzeum helyiségében az asztal körül. Volt közöttük diák, geológus, könyvelő, adminisztrátor, bányamérnök, sőt a múzeum igazgatója is ott ült ugyanolyan izgalommal, mint a többiek. Mindenkit egyetlen vonzalom hozott egybe: a különös föld alatti világ, a barlangok igézete.

Ebből a kis társaságból (Benedek Endre, ifj. Benedek Endre, Benedek Anikó, Kiss Dezső, Kovács Béla, Kovács Béláné, Kovács Kálmán, Solymár Judit, Szedlacsek Károly, Szepessy Géza igazgató, Tóth Mária, Weisz Magdolna) alakult meg a dorogi barlangkutató szakkör Benedek Endre bányafőmérnök vezetésével, amely egy év múlva Kadić Ottokár, hírneves régész és barlangkutató nevét vette fel.

A nagy izgalom és vonzalom tárgya pedig, ami mindannyiunkat elvarázsolta, egy olyan barlang volt, ami azelőtt és azután is sok-sok ember szemében vált a csodák birodalmává: a Sátorkőpusztai-kristálybarlang

A tél során egy-két barlanglátogatásra került sor, s inkább felderítő utak voltak ezek, nem annyira kutatómunka: a kis csoport megismerkedett a környék barlangjaival. A dorogi „népes” (munkás kisvasút) segítségével bejártuk azokat az üregeket, melyek mások előtt nehezebben voltak elérhetők: a dorog-tokod-sárisápi szénmezőket rejtő karsztterület természetes üregeit, melyeket a hajdan feltörő forró vizek alakítottak ki, de a bányászat rátalált, és némelyiket karsztvízzel árasztotta el, földalatti tavakat, vízzel elárasztott, kristályokkal borított ”kincseskamrákat” hozva létre bennük.

Rosta Márta (Dönizke) a Strázsa-barlangban

Rosta Márta (Dönizke) a Strázsa-barlangban

1959 tavasza az igazi munka megindulását jelentette a kis csoport számára, amely akkorra már 20 főre gyarapodott. A Sátorkőpusztai-barlang titokzatos mélységébe megbízható drótkötélhágcsó vitte a fiatalokat, akik belekóstolhattak a barlangi fotózás, térképezés és feltárás élvezetébe. Benedek Endre irányítása mellett speciális szerszámok készültek: rövid nyelű lapátok-csákányok, széles szájú vödrök, rövid csúszdák melyek a törmelék szállítását segítették. Nyárra, már az akkor megalakuló MKBT (Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat – a továbbiakban csak Társulat) felé is kapcsolatot teremtett csoportunk. Tagjaink a Társulat soraiba álltak, a szervezett barlangkutatást erősítve.

Kialakult a kutatási terv, amely több évig adott munkát a fiatal csoportnak. Hiszen a Sátorkőpusztai-barlang további kutatása mellett a barlang járatainak gondozása, a bejárhatóság megkönnyítése is fontos volt, mert egyre több és több ember érkezett kíváncsian a Nagy-Strázsa-hegyre, hogy láthassák a földalatti „csodavilágot”. A „nagy” barlangon kívül – más üregek után kutatva – megkezdtük a környék tüzetes átvizsgálását.  Elsőként a Strázsa-hegy Dorog felé néző sziklakapuja (Tündérkapu) alatt sejthető üregek feltárása indult meg, itt ugyanis a megkutatásra három pont is kínálkozott. Mégsem adta meg magát könnyen a sziklakapu: három és fél évig tartó szívós és kemény „bányászkodás” után nyíltak meg a Strázsa-barlang gyönyörű képződményekkel borított kisebb üregei, a kitartóan és fáradhatatlanul ásó-csákányozó, csilléző csapat előtt.

30 év eseményeit nehéz röviden-tömören leírni, hiszen szinte minden szabadidőnket, ünnepnapokat ott és együtt töltöttük, számtalan élményt, kedves percet, bánatot-örömet értünk meg. Talán egy-két eseményt érdemes mégis kiemelni, mert meghatározóak voltak a társaság és a barlang „életében”.

1960 tavasza: a mérések alapján kőbányászok segítségével az első kis terem alsó részének berobbantásával kényelmes bejárat, fogadóterem kialakítása. Az áttört falba masszív ajtó beillesztésével zárható lett a barlang. A régi, felső bejárat üregébe rácsos ablak került. Az egyéb kívülről bevezető kisebb üregeket eltömtük, bebetonoztuk.  A sziklakapura tábla került, amely tudatta az arra járókkal, hogy a barlang természetvédelem alatt áll.

Kúszva-mászva. Benedek Anikó Sátorkőn

Kúszva-mászva. Benedek Anikó Sátorkőn

1961-ben megtörtént a terület egyéb karsztos képződményeinek, üregeinek teljes felmérése, térképezése. Augusztusban kéthetes tábort szerveztünk a Kesztölc melletti Klastrompusztán, a tó partján. Célunk, az ottani barlangok bejárásán kívül a nagyon ígéretesnek tűnő Pilisnyergi-víznyelőbarlang feltárása volt. A munkák még ebben az évben megindultak de egyelőre csak részleges sikerek születtek.

1962 a siker éve volt. Csoportunk vállalta a Társulati vándorgyűlés megszervezését Dorogon. Ez alkalommal a bányabeli üregek megtekintése mellett az akkor frissen feltárt Strázsa-barlang bejárására is sor került.

Augusztusban újabb tábor Klastrompusztán: kitartó munka során megnyílt a Pilisnyergi-víznyelő 24 méter mélyre vezető függőleges aknája. Elkészült a barlangszáj ácsolattal történő biztosítása, és az álfenék alatti törmelékben újabb járat felfedezésének lehetősége kínálkozott.

1963-ban a Sátorkői-barlang mélyén lévő forrás mellett, ácsolt függőleges akna kihajtásával megkezdtük a Kadić-szakasz feltárását. Ajtó zárta le a Strázsa-barlang felső üregeinek bejáratát, sínpályával, csillével szállítottuk ki az üregek kemény homokkitöltését.

Újabb tábor Klastromon: a víznyelő bontása mellett összefüggéseket kerestünk a Leány- és Legény-barlangok között, eredménytelenül (ennek beigazolódása a 90-es évek derekán következett be – szerk. megjegyz.). Mindeközben állandó problémák Sátorkőpusztán: az erősnek hitt, páncélozott ajtót szinte hetente betörték, állandó gondot okozva. Ilyenkor ajtójavítás, szerelés következett és gyakran sírva tapasztaltuk: megint kevesebb kristálycsoda vár bennünket a föld alatt, ugyanis szinte minden hívatlan látogató emlékkel távozott…

1965-ben a magyar természetvédelmi törvény talán első érvényesítési kísérlete volt, amikor a Komárom megyei bíróság a barlangot rongáló fiatalok tettenérése után ítéletet hozott, természeti értékek rongálóit megbüntetve. A fiatalkorúak büntetésének egyik pontja: jóvátételi munka végzése a barlang helyreállítási, javítási munkáinál. A szigorú szankció eredménye: a két fiú 3 évig kitartó barlangász lett, sőt később felnőttként is gyakran segítettek bennünket.

A klastrompusztai kutatótábor résztvevői

A klastrompusztai kutatótábor résztvevői

1975-ben megnyílt a Kadić-szakasz, miután a korábbi sziklák közötti keskeny rések helyett a kőtömbök eltávolításával komoly keretácsolattal ellátott függőaknát kialakítva sikerült a törmelék alatt húzódó járatokat elérni. Tíz méteres függőakna alján nyílt meg az oldalra vezető folyosórész, melyet tovább ásva, 17 méteres mélységig folytattunk. Itt a járat már oldalirányban, a barlang forrás felöli oldalán, a terem falai alá nyúlt, de mindvégig laza, sáros törmelék között folytatódott.

1978-ban az ácsolat megcsúszott, meg kellett javítani, kicserélni. Újabb, hosszabb bányafákat kellett lecipelni az alsó terembe, ott faragni, illeszteni, tűzni. De az újabb ácsolatot is „megtámadta” a forrás vize. Ismételt megcsúszás után be kellett látni, itt nagyobb a veszély, mint korábban.

1980 – az eredmény: 17 méter mélység, 23 méter ferdén haladó folyosók, kisebb termek, üregek, pazar kristályok – és a beomló ácsolat.

Ezt követően a Sátorkői-barlangban a járatok rendezése, tisztántartása, látogatások szervezése, lebonyolítása, mérések végzése (ha nem tűntek el a műszerek) maradt a tevékenység gerince. A veszélyessé vált alsó üregeket lezártuk.

A Strázsa-barlang feltárása óta ugyanúgy szenvedett, mint testvére. A sokadik betörés után határoztunk úgy, hogy véglegesen meg kell akadályozni minden kártételt. Egyetlen lehetséges mód, megszüntetni a bejárhatóságot. Az ajtót néhány köbméter törmelékkel befedtük (a maradék sínpályát azóta ellopták).

Tábor a Pilisnyeregben (1980-as évek)

Tábor a Pilisnyeregben (1980-as évek)

A Pilisnyergi-víznyelőnél e közben a pilisi Parkerdő segítségével faház épült, ahol rendszeres munkához sikerült kialakítani a feltételeket. A víznyelő függőlegesen bordázott, éles sziklafalai között évről-évre mélyebbre hatoltunk, amíg végül 43 méter mért járathossz után – amely zömmel függőlegesen halad 28 méteres mélységig – elszűkülő járat nehezítette a feltárást (ez ma is a végpont).

A 30 év eredményeit nehéz lenne néhány sorban felsorolni. Egy valami azonban feltétlenül fontos: a csoport mindenkori vonzásába kerülő fiatalok természet iránti szeretetének, érdeklődésének felkeltése. Ez alatt az idő alatt több száz fiatal került közénk, akik hosszabb-rövidebb ideig járva a föld mélyén rejtőző titkok világát, életük végéig tartó hatást, élményeket kaptak, melyeket ma is őriznek, sokszor gyermekeiket is elhozzák fiatalságuk színhelyére, a Sátorkőpusztai-barlanghoz.

A 30 évből 25 évig Benedek Endre irányította, nevelte a csoportot. Édesapám, aki lelkével, emberszeretetével, a természet iránti alázatos tiszteletével mindannyiunk számára – kimondva és kimondatlanul – példát adott emberségből, derűs, kitartó egyéniségével a fiatalokat is arra az útra vezetve, melyen ő élete végéig járt.

Madarasné Benedek Anikó