Az ókori Szerapisz-templom oszlopai Pozzuoliban. Az oszlopokon lévő fúrókagyló-nyomok néhai tengerelöntésre utalnak

Az ókori Szerapisz-templom oszlopai Pozzuoliban. Az oszlopokon lévő fúrókagyló-nyomok néhai tengerelöntésre utalnak

A legváratlanabb felfedezésre egészen a közelmúltban, a XX. század 70-es éveinek elején, Pozzuolinál került sor. Ez a város, akárcsak Baiae, a Nápolyi-öböl partjainál fekszik. Egykor a rómaiak legnagyobb földközi-tengeri kikötője volt. Később Ostia, Róma „tengeri kapuja” elhomályosította Pozzuoli fényét. Ostiában a régi hajóállomásokat borította el a víz. Pozzuoliban a tengeri kikötő ugyancsak víz alá került… A tudósok figyelmét azonban mással vonta magára: a bámulatot a Nápolyi-öböl partján emelkedő Szerapiszi Jupiter-szentély oszlopai váltották ki. [A templomról bővebben ITT olvasható]

A szentélyre a XVIII. század közepén figyeltek fel a tudósok. Meglepetéssel tapasztalták, hogy a templom márványpadlózatát és oszlopait csaknem hat méter magasságig összerágták a tengeri csigák és egyéb puhatestűek, amelyek kizárólag tengervízben élnek.

Ostia hajóállásai víz alá kerültek. A baiae-i gyógyfürdő nagy rész is elmerült. Nem messzi van ide Pozzuoli, melynek hajóállásait és kikötőjét ugyancsak ellepte a tenger. Világos, hogy a Jupiter-szentély is víz alá került. Padlózatát és oszlopait akkor kezdték ki a puhatestűek, amikor tengervíz borította. De hát hogy „kelt ki” egyszer csak a habokból, hogy került ismét szárazföldre?

A XIX. század híres kutatója, Charles Lyell, akit a geológia egyik atyjának tekintenek, Pozzuoliba sietett, hogy a helyszínen vizsgálja meg a csodát. És a következő magyarázatot adta: a szentély természetesen nem vízben épült. Marcus Aurelius császár idejében, a II. században, a szárazföldön állt. Később a szárazföld süllyedni kezdett, a tenger előnyomult, lassanként elárasztotta és ezer-egynéhány esztendővel később, a XIII. században csaknem teljesen elnyelte a templomot. Csupán az oszlopfők álltak ki a vízből. Víz alatti részüket és a padlózatot kikezdték a puhatestűek.

Idővel a szárazföld ismét emelkedni kezdett. Az oszlopfők után maguk az oszlopok is teljes magasságukban a víz fölé kerültek. Előbukkant az épület padlózata is. Csupán a templomtól a partra vezető hajdani út és a hajóállás kőtömbjei maradtak víz alatt.

Ezután a szárazföld ismét süllyedni, a víz pedig emelkedni kezdett. Lyell feljegyezte, hogy az oszlopok tövét 30 cm magas vízréteg borítja. Ezt a mérést 1828-ban végezte. Fél évszázaddal később ismét megmérték a vízmélységet. Ekkor már 65 cm volt. A XX. század elejére két méterre, a század közepére pedig két és fél méterre emelkedett.

Lyell a Jupiter-templom romjainak történetét elmélete szemléletes illusztrációjának tekintette. E szerint az elmélet szerint a földkéreg hol süllyed, hol emelkedik, a tenger hol előnyomul a szárazföldön, hol ismét visszahúzódik. Mindez pedig mindenféle „ugrások” és katasztrófák nélkül, rendkívül lassan, évszázadok során zajló folyamat…

A szentély részlete

A szentély részlete

Ám néhány évvel ezelőtt Pozzuoli közelében, az öböl fenekén ismét fantasztikus felfedezésre került sor. Hatméteres mélységben egy oszlopsoros templom került a fényképezőgép lencséje elé. A felvételeken 14 oszlop volt látható. A templom hossza mintegy 50 méter. Körülötte pedig oszloptöredékek hevertek szétszórva a tengerfenéken.

A romok és oszloptöredékek Traianus császár korából valók, az I-II. század fordulójáról. És nagyon régen kerültek a tengerfenékre. Az azóta eltelt évszázadoknak vastag iszapréteggel kellett volna őket belepniük. Ez azonban nem következett be. Vajon miért? Alighanem az egész iszapréteget az a földrengés vetette le róluk, amely néhány évvel ezelőtt rázta meg a vidéket.

Az pedig, hogy a templom oszlopai és szobrai a Nápolyi-öböl fenekére kerültek, egy korábbi földsüllyedés eredménye volt.

Lyell tehát téved? Mégsem egyenletes talajmozgásokról – emelkedésről-süllyedésről – volna szó? Itt is történtek katasztrófák? Csakhogy ha a templomot nagy erejű földrengés küldte a mélybe, akkor mivel magyarázzuk, hogy az épület is, az oszlopok is épen maradtak meg a víz alatt? Nem arról van-e szó vajon, hogy egy egész „tömbnyi” földkéreg, egy egész, hatalmas „tábla” szakadt itt a tengerbe a rajta emelt épülettel együtt? A kérdésre csak a további víz alatti kutatások adhatnak választ.

(A.Kondratov: Vizek mélyén – idők mélyén – 
Móra Kiadó – Kárpáti Kiadó, Budapest – Uzsgorod, 1984. nyomán)

Fotók: Lieber Tamás (2008)