A cikk rövidített változata az Élet és Tudomány 2012/32. számában jelent meg

Cserknice víz alatt

Cerknice víz alatt

A hazánkkal szomszédos Szlovénia kis területe – 20 273 km2 – ellenére bővelkedik a természeti látnivalókban; elég, ha csak a Szlovén-Alpokra a vad hegyi folyókra, vagy éppen a felszín alatti értékekre gondolunk. Ez utóbbiakat tankönyvi alapossággal tárja elénk az ország területének majd egyharmadát kitevő Dinári-hegység.

Szlovénia karsztvidéke a „karszt” fogalmának szülőhelye. Az ország déli részén terpeszkedő karsztfennsík, nevén nevezve „Karszt-fennsík” igazi paradicsom a földrajzosoknak, ahol a víz oldó munkájának megannyi jelenségét, számtalan formakincsét megfigyelhetjük. Komoly gondban is van az ember, hogy egy-egy néhány napos, kvázi villámlátogatásba mit fűzzön fel ezek közül. A kimondottan a karsztjelenségek megfigyelése végett tett nyárvégi, illetve tavaszi látogatás valamelyest megkönnyítette a dolgom, ugyanis társaimmal lehetőségem nyílt az évszakos tevékenységek némi összevetésére.

Poljék, dolinák, uvalák, víznyelők, sziklahidak, barlangok és rombarlangok, szakadéktöbrök búvópatakok mind-mind hozzátartoznak a szinte emészthetetlen bőségben elénk táruló látványhoz. Nem szabad hát elégedetlenkednünk, ha a néhány napos alkalmak csak „felszínes” ismerkedésre adnak lehetőséget, még úgy is, hogy mindez részben a felszín alatt történik.

A Postojnához közeli Laze falucska kempingje (Speleo Camp) ideális kiindulópontja a karsztra tervezett csillagtúráknak, hiszen a legfőbb látnivalók 20 km-es közelségben megtalálhatók.

Tavak vagy rétek?

Víznyelő-árok (részlet)

Víznyelő-árok (részlet)

A legszemléletesebb megoldás, ha képzeletbeli kirándulásunkat a víz nyomán haladva tesszük meg. Noha kempingünk szomszédságában található Planina-poljén (a polje nagy kiterjedésű karsztos mezőt, medencét jelent – szerk. megjegyzése), illetve az azt övező magaslatokon is számtalan, töbör, víznyelő, zsomboly tátong, kiindulópontunk mégis az innen kb. 15 km-re található Cerknice hatalmas lapálya. Választásunk nem véletlen, hiszen a Cerknice-polje Szlovénia legnagyobb tavát tárolja, igaz csak ideiglenesen, ugyanakkor a rendszer hidrológiája bárki számára is jól feltárható összefüggéseket mutat.

A poljék nyáron hatalmas füves rétek, kisebb nagyobb berogyásokkal, töbrökkel vagy dolinákkal. A kép persze csalóka, késő ősszel vagy kora tavasszal a rétek helyén ugyanis nagy kiterjedésű tavakat találunk. A völgyek időszakos elárasztását, illetve kiszáradását a víznyelők és források egymástól eltérő ütemű működése irányítja.

A Cerknici-medence északnyugati végében néhány méter átmérőjű barlangszájak vonzották tekintetünket. Az augusztusi kánikulában egyikük – Svinjska jama – hűsítő bejáratában jócskán elidőzhettünk, majd a rendelkezésünkre álló térképek átböngészése után e különleges képződmény felderítésére indultunk. Hogy mitől különleges ez a barlang?

Gigászi nyelő szárazon (Szabó Zoltán)

Gigászi nyelő szárazon (Szabó Zoltán)

Ahogy fentebb is láthattuk, a polje működését források és víznyelők szabályozzák. Előfordul, hogy e két tevékenységet ugyanaz a rendszer irányítja. Az úgynevezett katavotrák nagyvízkor forrásként, kisvíz idején nyelőként működnek. A közel 16 km hosszú barlangrendszer főágát mindössze néhány száz méteres hosszúságban tudtuk földeríteni, ugyanakkor jó pár oldalágat is szemügyre vettünk. Természetes, hogy a kiömlő víz az erózióbázist jelentő karsztvízszint megsüllyedésével egy időben elkezd visszaáramolni (nyelődni) a korábban forrásként funkcionáló rendszerbe. Így magával visz mindent, amit áradása során összegyűjtött (gallyakat, levelet, füvet, farönköket és sajnos szemetet is), és amelyeket azután a járatok különböző szintjein találunk meg, nemcsak az aljzaton, hanem magasan a fejünk fölé beékelődve is. A víz teljes visszavonulását követően nem ritka a tekintélyes számú haltetem látványa sem. A 2-6 méter magas járat gyakran kerül teljesen víz alá, így vegyi kitöltéseket (elsősorban cseppköveket) csak elvétve találunk itt, és azokat is a magasabb részeken. Ugyanakkor lejjebb a víz eróziós, korráziós munkájának cseppet sem unalmas formáit (üstöket, kőpengéket, színlőket stb.) figyelhetjük meg.

A triász- és juraidőszaki dolomit, valamint jura- és krétaidőszaki mészkő övezte Cerknici-polje területe 38 km2, ebből az időszakosan elöntött terület nagysága 27 km2. A Ljubljanica-folyó vízgyűjtőjéhez tartozó medencében átlagosan 19 millió köbméter víz gyűlik össze, ám rendkívüli esetekben az időszakos tóban 87 millió köbméter is tárolódik. A tóba a felszínen egyetlen patak érkezik, a többi mind a felszín alól táplálja, míg megcsapolását kizárólag víznyelők végzik.

A tó létrejötte a beáramlás és elfolyás intenzitásának különbségéből következik, ugyanis amíg a beérkező vizek átlagosan másodpercenként 211 köbméteres mennyiségben érkeznek, addig a lefolyás üteme másodpercenként „mindössze” 90 köbméter. Az áradások novemberben és márciusban tetőznek, a legkisebb vízmennyiséget augusztusban tapasztalhatjuk a rendszerben.  A tó élettartama egy évben átlagosan 285 nap.

Elképesztő a kontraszt a Cerknice-polje tavaszi és nyári képét illetően. Áprilisban nagy kiterjedésű tó áztatja a területet, míg augusztusban a legmélyebb zónában összegyűlt kicsiny tavacskától eltekintve vízborítást nem látunk. Nyár végére a polje szinte teljesen kiszáradt, s ím bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé, láthatjuk a hatalmas kiterjedésű vízárkokat, víznyelőket. Az adatok ismeretében (lásd keretes szövegrész) döbbenten állunk, és képtelenek vagyunk értelmezni a számokat. Ebben azonban egy lenyűgöző szurdokvölgy a segítségünkre van.

A víz játszótere

Természetes híd a Rakov Skocianban

Természetes híd a Rakov Skocianban

Cerknicétől néhány kilométerre a Rak-folyó időszakos medre lenyűgöző sziklakapuk között kanyarog. Mesés világ ez, ahol óhatatlanul is óriások birodalmába csöppenünk. A Rakov Skocian gigantikus sziklahídjai feltehetően egyetlen hatalmas barlangrendszer folyamatos felszakadozása során keletkeztek. Az 50-100 méteres magasságot átívelő kőpillérek a külső erők és a kőzet folyamatos egymásra hatásának ékes bizonyítékai. A sziklákra ható erózió és korrázió mértékét a folyót tápláló Cerknici-tó szabályozza.

Hidrológiai kirándulásunk következő állomására érkeztünk. Cerknice „fürdőkádjának” leeresztett vize itt válik ismét láthatóvá számunkra.

Hogy időt nyerjünk, magát a völgyet két oldaláról – autóbusszal is jól járható murvás úton – közelítettük meg. Elsőként az alsó elvégződésében található, 48 méter hosszú, 23 méter széles, 50 méter magas „Nagy hídhoz”, majd a mögötte húzódó, 71 méteres felszakadással felszínre nyíló barlanghoz (Tkalca jama) ereszkedtünk le. Ez utóbbinak az erdélyi Csodavárhoz hasonlatos bejárati csarnokában szinte elvesztünk.

A barlang első benyomásra rövid szakasz után járhatatlannak tűnik, amit az időnként dühöngő árvíz által behordott tetemes fatörzsek is sejtetnek, ám a kép becsapós, ugyanis a hordalék mögött, néhány száz méter után egy szifon található, majd azt követően még 2885 méternyi hatalmas szelvényű barlangjárat. Az ismert szakasznak itt már tényleg vége van, ám a vízrajzi rendszerrel vízfestéssel igazolt összefüggést mutató Planina-barlangig további két kilométer ismeretlen járat vár még felfedezésre. A rendszer másodpercenként 30 köbméter mennyiségű vizet képes elnyelni, ennél nagyobb hozam esetén időszakos tó képződik.

A Nagy hídtól 2 km-re felfelé találjuk a Kis hidat, ami kb. 100 méter mély felszakadás. Ebbe leereszkedve több sziklakapun átbújva közelíthetjük meg a 4272 méter hosszú Zelske-barlangot, ennek végében az alsó szakaszhoz hasonlóan szifon zárja el a továbbhaladást.

A Rakov Skocjan barlangjainak bejárati szakaszában nappali fényben túrázhatunk. Ennek oka, hogy számos felszakadás bontja meg a boltozatot, amelyeken át természetes fény jut a mélybe. Az egyes sziklahidak között növényzet burjánzik. Cserjék és fák telepedtek meg a falak tövében, fokozva a kettősség, vagyis egyszerre a „kint és bent” érzését.

Míg az április eseménydús, az augusztus „álmos” időszak a karszton, hiszen túl vagyunk a tavaszi olvadáson, és az őszi csapadékosabb idő nem jött még el. Ilyenkor a patakmeder többnyire száraz, benne jó kivehetőek a különleges oldásformák, kőüstök, kőpengék. A száradó, de még csúszós moha arra emlékeztet, hogy a terület olykor hetekre, sőt hónapokra víz alá kerül. Ezt most legfeljebb az egymásról lefűződött tavacskák, pocsolyák juttatják eszünkbe. A tetemes hordalék – közöttük mázsás, tonnás kőtömbök, hatalmas szálfák – a nyugvó, de egyébként gigász erejével bíró patak játékszereként a lábunk előtt hevernek. A természet műhelye csendes, az alkotó pihen és erőt gyűjt, hogy néhány hét elteltével ismét elemi energiákat szabadítson fel, s tovább formálja e lenyűgöző táj arculatát.

Végállomás a Planina-barlang

A Planina-barlang bejárata

A Planina-barlang bejárata

Vízrajzi sétánk utolsó állomása a Postojnától 10 km-re északra, Planina településen, 450 m tszf. magasságban található Planina-barlang.

A falu határában, egy régi vízimalom szomszédságában nyíló barlang 10 méter magas, 20 méter széles boltozatos bejáratán tör felszínre a Pivka-patak, hogy nem sokkal később a szomszédos Planina-polje végében újra a mélybe vesszék. A kb. 6 km hosszúságú barlang folyója a Postojnai-barlang felől jövő Pivka-, illetve a Rakov Skocian szurdokvölgy felől érkező Rak-ág patakját egyesíti.

Ahogy a Hazslinszky Tamás által szerkesztett „Barlangtúrák 8 országban” c. kötetben (Sport Kiadó, 1987.) olvashatjuk, a helyi lakosok magát a barlangot már évszázadok óta ismerték, s vizét malomban hasznosították (ebből a célból létesült a bejáratnál látható gát). Kutatása azonban csak a XIX. század közepén kezdődött, s úttörője Anton Urbas volt, akinek legfőbb megállapítása, hogy a patak a bejárattól 500 méterre, két ág összefolyásából tevődik össze. Az első térkép készítése Ivan Rudolf nevéhez fűződik, aki Adolf Schmidl bécsi barlangkutatóval együtt a Karszt számos barlangját kutatta.

A kutatások eredményeként a barlangot már az 1800-as évek végén kiépítették, ennek nyomait, illetve az olasz fennhatóság idején létesített vashidakat ma is láthatjuk, igaz ezek mára használhatatlanná váltak. A barlang bejárása száraz lábbal csak néhány száz méterig lehetséges, utána kizárólag vízi úton haladhatunk. Erre készültünk magunk is; szlovén vezetőnk mindegyikünk kezébe evezőt nyomott.

A folyó megközelítése

Általánosságban elmondható, hogy a barlangok zárt terében a mészkőfalak között többszörösen visszaverődő hangok igencsak megtréfálhatják hallószerveinket. Van, amikor a szinte tökéletes csöndben, saját szívdobogásunk hangja téveszt meg bennünket, és nem ritka az sem, hogy a csepegő, csordogáló vizet gondoljuk jóval nagyobb jelenségnek. Ezek után már el lehet képzelni, hogy egy, kisebb-nagyobb zúgókkal teletűzdelt föld alatti folyó mekkora „zenebonát” csap. Persze ez esetben is léteznek zajosabb időszakok; árvizek esetén, és csendesebb ciklusok; a karszt nyugalmi állapotában.

A helyenként közel 50 méter magas, 20-30 méter széles barlangban alig járdányi helyünk van a gyalogos közlekedésre. A túraösvény hol megközelíti, hol pedig jócskán elhagyja az átlagos vízszintet, 5-20 méteres magasságban vezet.

Első látnivalónk a bejárathoz közel fekvő Óriások terme volt, amelynek aljában hatalmas omladéktömbök hevernek. Egy rövid kerülőjáratban kis időre elhagytuk a folyót, majd az Összefolyások termébe értünk. A fentebb említett patakok egyesülnek itt. A Pivka-ágban egy vaskorláttal védett kilátón át tekinthettünk le, s láthattuk, amint a Rak vize zúgva ömlik bele az immáron közös mederbe.

A Rak-ággal csak egyetlen említés erejéig foglalkozunk; történetesen egy érdekes hidrológiai jelenség figyelhető meg az összefolyástól kb. 600 méterre. Itt a szifonból feltörő víz egy része lefelé, azaz a kijárat felé folyik, másik része viszont a barlang belseje felé, s a vízfestések a Planina-polje szélén fakadó Malenščica-forrásokal való összefüggést igazolják.

Csónakba szállás

Ereszkedés a csónakokhoz

Ereszkedés a csónakokhoz

Az evezővel a kézben gyalogosan megtett néhány száz méter után, ahol az ösvény megközelíti a patakot, egy rögtönzött lemászást követően értük el csónakjainkat. Az egyébként vad helyi folyókon alkalmazott merev fenekű gumicsónak tűnik legalkalmasabbnak itt a barlangban is, tudniillik könnyű, ha cipelni kell, hajlékony, ha sziklák között kell manőverezni és biztonságos az esetleges megfeneklés esetén.

Tekintélyes létszámú csapatunk öt csónakban kapott helyet. A szállítóeszközök vízre bocsátása – tekintettel a relatíve alacsony vízszintre – nem jelentett különösebb gondot. Talán két olyan hely volt a kb. 1 km-es evezés során, ahol zátonyra futás veszélye miatt át kellett emelnünk néhány kőpenge fölött. A Pivka-ágban megtett csónakút alacsony vízállásnál – alig észlelhető áramlásban – gyakorlatilag egy tavi csónakázással felérő élmény. Az, hogy nem kellett zúgókat leküzdeni, még nem kisebbítette az élvezetet.

Lehetőség adódott a bámészkodásra, még ha ez a hatalmas folyosóban nem is volt egyszerű. Sokszor ugyanis reflektoraink fénye kevésnek bizonyult az oldalfalak megvilágításához.

A medret szemügyre véve, bennük érdekes élőlények úszkáltak, s bár alapvetően rejtőzködő életet élnek, szemünk előtt szinte „forrt” a víz tőlük.

A barlangi vakgőtéről (Proteus anguinus) van szó, amely Európán belül Szlovénia, Horvátország, Montenegró, Bosznia-Hercegovina és Olaszország barlangi folyóiban él. A gőték 30 centiméteresek, színük és szemük életformájuknak megfelelően alakult át az evolúció során. Testük vörös színű kopoltyújuk kivételével fehér, látószervük pedig elcsökevényesedett, vékony bőrréteg fedi. E mozgékony állatok apró rákocskákkal, férgekkel táplálkoznak. A barlangi körülményekhez teljesen alkalmazkodott élőlények kora irodalmi adatok szerint rendkívül magas, egyes egyedek akár a 100 éves kort is elérhetik!

Meglepő módon könnyű volt elfogni egy-egy példányt, de fotózni csúszós testük ficánkolása miatt már kevésbé.

Út a paradicsomba

A "Szellem". A Planina-barlang képződménye

A “Szellem”. A Planina-barlang képződménye

Közel egy órás evezés után kötöttünk ki utunk felső végállomásánál, a Pivka-ág szifonjánál. Vezetünk elmondása szerint a vízmélység itt eléri a 85 métert, a folytatás pedig nyilvánvalóan csak képzett búvárok számára járható.

Vízi kirándulásunk végállomásánál partra szálltunk, majd egy kb. 10 méteres agyagos emelkedőt leküzdve egy szűk barlangjáratba érkeztünk. A hasadék két oldalán falba vert lépések (ácskapcsok) mutatták a továbbvezető utat, amely mintegy négy méteres felmászást jelentett.

Ami ezután következett, az maga volt a csoda. Az ún. Paradicsom-ágban találtuk magunkat, amelynek elnevezése annak látványvilágára utal. A 20-30 méter magas száraz folyosóban cseppkőgigászok sorakoznak. Leglátványosabb formája a „Szellem” és a „Bacon-szalonna”. Ez utóbbi egy gigászi, reflektorral átvilágítható sávos cseppkőzászló.

A Paradicsom barlangtúránk végét jelentette, innen a fentebb ismertetett vízi úton jutottunk vissza a kikötőhöz, majd gyalogosan már az éjszaka sötétjében a felszínre.

Szöveg és képek: Lieber Tamás

GALÉRIA

Katavotra-száj a Cerknice-polje peremén

Katavotra-száj a Cerknice-polje peremén

A víz mindent behord a barlangokba. Szalma a cseppkövek között

A víz mindent behord a barlangokba. Szalma a cseppkövek között

Rakov Skocian (Kis-Dolina)

Rakov Skocian (Kis-Dolina)

A Rak medre kisvízkor (augusztusban)

A Rak medre kisvízkor (augusztusban)

Rak-folyó medre vízben (tavaszi felvétel)

Rak-folyó medre vízben (tavaszi felvétel)

Forráscsigák

Forráscsigák

Karsztforrás a Rak- folyó völgyében (Rakov Skocian). Egyik a számtalan közül

Karsztforrás a Rak- folyó völgyében (Rakov Skocian). Egyik a számtalan közül

Rakov Skocian (részlet)

Rakov Skocian (részlet)

Barlangi ászka

Barlangi ászka