Az INGV (Olaszországi Geofizikai és Vulkanológiai Intézet) időnként számot ad az általuk észlelt vulkánok működéséről. Segítségükkel most áttekintjük a Stromboli elmúlt öt éves tevékenységét.

2014 augusztusa és novembere között a Strombolira jellemző robbanásos kitöréseket kiömléses kitörések váltották fel. Ezek a lávafolyások különben nem teljesen szokatlanok a Stromboli esetében.  2010 és 2014 között  már több effúziós periódus volt, néhány csak a kráterterasz belsejében, néhány azonban elérte az ún. Tűzcsúszdát (Sciarra del Fuoco) is. Bár ekkor csak kisebb lávafolyások ereszkedtek le a hegy oldalán, 2013 januárjában az olvadt kőzet a hegy lábáig is elért, 2014 augusztusában pedig elérte a tengert is. De ezek a lávafolyások elég kicsik voltak és néhány órán át tartottak.

Az ezt követő két évre (2015 -2016) a gyengébb kitöréses aktivitás volt jellemző.  A robbanások mennyisége és nagysága jóval alulmaradt az addig megszokottól. 2017-ben kezdett el a Stromboli ismét robbanásos kitöréseket produkálni a rá jellemző módon. Ekkor ismét robbanásos kitöréseké volt tehát a főszerep a vulkán különböző krátereiből. 2017 második felében ezeket  a kitöréseket négy nagyobb erejű erupció szakította meg. Ezek után a  vulkán robbanásai  annyira erősek  maradtak, hogy egy időre a csúcsrégióba való feljutás sem volt engedélyezett.

 2017. év végére a kráterek tevékenységében változás következett be.  Az északi kráterrégióban folyamatossá vált kisebb izzó lávadarabok kilökődése. Ez az ún. “spattering” jelenség. Ezzel egy időben egy kisebb lávafolyás is elindult. Az INGV helyi szakemberei azt is megfigyelték, hogy mivel két kráterből egyszerre folyt a láva, azt a mélyedést, amelyben ezek a kürtők találhatók, az izzó anyag elkezdte feltölteni, majd az északi oldalon túlfolyt és elindult a Sciara del Fuoco oldalán.  Ez az effuzív tevékenység sem tartott sokáig és ezt követően  nagyobb méretű, izzó anyagokat sem lövellt a vulkán.

2018-ra a Stromboli aktivitása ismét visszatért a “normális” kerékvágásba, csak márciusban lehetett megfigyelni egy-két napig, hogy az izzó kövek 350 m-nél is magasabbra repültek. Ez a kitörés erős porkibocsátással is járt.

Nyitókép: A Stromboli csúcsrégiója 2018 májusában (Varga László felvétele)

 Forrás: INGV

Összegyűjtötte, fordította: Érdi-Krausz Erika